A Rákosi-korszak augusztus 20-ái a Ludas Matyi címlapjain

A Ludas Matyi a propaganda szolgálatában

Nagy jelentőséggel bírt, hogy a súlyos papírhiány ellenére szinte nyomban a háború befejezését követően, már 1945. május 20-án megjelent a Ludas Matyi című szatirikus lap, amely a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) egyik legfontosabb propagandaeszközévé lett. Az egyes időszakokban közel félmilliós lapszámot is elérő újságot heti rendszerességgel vehették kezükbe az olvasók, így olykor ugyan csak némi késéssel tudott reagálni egy-egy meghatározó eseményre, ennek ellenére mára a diktatúra időszakának kutatásához megkerülhetetlen forrásoknak tekinthetők a roppant tehetséges rajzolók kezei alól kikerült politikai karikatúrák.

A nyolcoldalas újságban hetente mintegy ötven karikatúra adta hírül, pontosabban sulykolta a társadalom széles rétegeiben az állampárt legfontosabb politikai üzeneteit. Noha számos fontos jelentéstartalommal bíró karikatúra kapott helyet a Ludasban, ezek közül is kiemelkedtek a címlaprajzok, akárcsak más sajtótermékekben a vezércikkek. Mivel a képi ábrázolás sokszor az írott szónál is beszédesebb, érdemes megvizsgálni, hogy a Rákosi-korszak ideje alatt az augusztus 20-ához kötődően készült címlaprajzok mi mindenről árulkodnak.

1948 – még Szent István-napot ünnepelt az ország

Jóllehet a 19. századtól rendszeressé vált Szent Jobb-körmenetet 1948-ban már nem engedélyezték, az 1948. augusztus 21-ei Ludas Matyi még a Szent István-napi forgatag megelevenítésével – fáklyás stafétafutás, reggeli zenés ébresztő, ökörsütés – indult. A rajz az eseményeket Ludas Matyi Szent István-napjaként láttatja, aki libájával ámulva csodálja az est fénypontjaként az eget színesítő tűzijátékot. A címlap legfontosabb eleme is az egész eseménynek hátteret adó, a színek teljes kavalkádjában pompázó tűzijáték, amely ezen túl egy további, kisebb rajzon is helyet kapott.

Az ünnep szimbólumai közül viszont egy másik elem is feltűnik az oldalon, a díszes szalagokkal átkötött kenyérszeletek által megtestesített új kenyér. Az 1948. évi Ludas-címlap ily módon egy letűnt korszak eltüntetésre ítélt hagyományainak és az építeni kívánt újnak egyfajta ütközőterepévé vált, hiszen Szent István nevének és a tűzijátéknak a megidézésével még a múlt, az új kenyérrel pedig már a jövő sejlik fel. A kommunista diktatúra által augusztus 20-ának adott egyik új jelentéstartalom tehát már 1948-ban hangsúlyossá vált, hiszen bár a Ludas Matyi címlapján még csak epizódszerepet kapott az új kenyér, Rákosi Mátyás nagyívű, a magyar mezőgazdaság kollektivizálását és a kuláküldözést meghirdető beszéde Kecskeméten az új kenyér ünnepének nevezett rendezvény keretében hangzott el.

Többek között erre az eseményre is visszavezetve a köztudatban egyértelműen az él, hogy az új kenyér motívuma a kommunista mítoszteremtés terméke. Valójában sokkal ősibb gyökerei vannak ennek a tradíciónak. Az állampárti vezetők pedig inkább csak egy olyan elemet láttak benne, amely ideológiájukhoz jól illeszthető, saját szándékuk szerint tudják megtölteni tartalommal, és ami nagyon fontos, széles tömegeket képesek vele elérni, megszólítani. Ez a motívum fontos kellékké vált a munkás–paraszt szövetség erősítésének demonstrálásához is, hiszen ettől kezdve rendszeressé váltak azok az események, ahol az ipari munkások valamely általuk előállított szerszámmal, géppel látogatnak el egy falusi közösséghez, vendéglátóik pedig az új kenyérrel fogadják és ajándékozzák meg őket.

1949 – az alkotmány kiadása

Az ünnep eredeti értékeinek kiüresítésében mérföldkőnek tekinthető az 1949-es év, hiszen ekkor adták ki az új, sztálinista alkotmányt, amely a Szent István-napot az alkotmány ünnepévé változtatta. Az Alkotmány X. fejezetének 67. paragrafusa rögzíti az új címer leírását is: „kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalász; a mező felső részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros-fehér-zöld színű szalag”. A Ludas Matyi 1949. augusztus 19-ei száma pedig a fél oldalt kitöltően már a címlapján közli a magyar állam, illetve az ünnep újonnan született szimbólumát, amely később Rákosi-címerként vonult be a köztudatba. Miként arról az MDP központi lapja, a Szabad Nép is beszámolt, 1949-ben kettős ünnepet ünnepeltettek az országgal: az új kenyérét és az alkotmányét. A Ludas címlapja is tökéletesen megfelelt ennek az üzenetközvetítő feladatnak, hiszen a lelkes fiatalok által tartott címer mellett Szűr-Szabó József rajzáról az új kenyér sem hiányozhatott. A karikaturista leleményes módot talált a munkás–paraszt szövetség szimbolizálására is, hiszen az új kenyeret és a címer búzakalászát egy parasztgazda, míg a kalapácsot egy erőt sugárzó munkás férfi tartja.

Jogosan merülhet fel ugyanakkor az a kérdés is, miként állhatott elő a helyzet, hogy az augusztus 20-án életbe lépő alkotmányt, és vele együtt a címert, már a 19-ei lapszám beharangozta. Az alkotmányt az országgyűlés augusztus 18-án fogadta el, de az előkészítő munka és a jóváhagyás folyamata már jóval korábbra datálódik. Nem sokkal az 1949. május 15-ei országgyűlési választások után, május 27-én állították fel az Alkotmányelőkészítő Bizottságot, Rákosi Mátyás irányítása alatt. Az MDP legmagasabb szintű pártszervei közül előbb a Politikai Bizottság vitatta meg a tervezetet 1949. július 28-án, és az elhangzott megjegyzések figyelembevételével a Gerő Ernővel kiegészült munkabizottság egy napot kapott a szöveg véglegesítésére. Az alkotmány közreadására, a társadalommal való megismertetésére nagyívű kampánytervet dolgoztak ki, amelyet előbb a Szervező Bizottság, majd a Titkárság vitatott meg és hagyott jóvá.

A Szervező Bizottság egyértelmű utasítása értelmében az alkotmány megismertetését az ekkor alig több mint egyéves Magyar Dolgozók Pártja és vezére, Rákosi Mátyás középpontba állítására kellett használni: „az alkotmány népszerűsítését fel kell használni arra, hogy a Pártot még jobban összeforrasszuk a dolgozókkal, még jobban elmélyítsük a szeretetüket és hálájukat a párt és Rákosi Mátyás elvtárs iránt”. 

A kampánytervnek megfelelően a párt központi lapja, a Szabad Nép, de a Népszava és a Magyar Nemzet is már augusztus 7-én teljes terjedelemben közölte címlapján az akkor még csak törvényjavaslatként létező alkotmány szövegét. Augusztus 9-ig azonban minden sajtóterméknek részletes tervet kellett összeállítania az alkotmány népszerűsítésére. A propagálás fontos eleme lett a képiség, ugyanis az utasításban külön pont foglalkozott az új címert bemutató plakátok készítésével. A Ludas tehát maximálisan eleget tett a tőle elvárt feladatnak, hiszen olyan címlaprajz készült, amely nemcsak az ünnep jelentéstartalmát évekre meghatározó két szimbólumot, a címert és az új kenyeret illusztrálta, hanem az azokat tartó, örömtől sugárzó fiatalok ideológiai elköteleződése is megkérdőjelezhetetlen.

Természetesen az augusztus 20-ára országszerte, főként a helyi pártszervek által szervezett gyűlések, ünnepségek középpontjában is az alkotmány ismertetése kellett hogy álljon, hangsúlyozva, hogy az „Pártunknak, népi demokráciánknak újabb nagy győzelme”. Mindemellett szintén a Szervező Bizottság utasítása szerint mint államalapítóról István királyról is meg kellett ugyan emlékezni, de „összekötve azzal, hogy ma az állam a dolgozó nép állama”.

1950 – a nemzeti ünnep törvénybe iktatása

Hivatalosan csak a következő évtől az 1950. évi I. számú törvényerejű rendelettel (1950. január 25.) nyilvánították augusztus 20-át az alkotmány ünnepévé: „Augusztus 20. napja nemzeti ünnep: a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepe.” Noha immár jogszabály is rögzítette a Szent István-nap új tartalmát, a Ludas mégsem köszöntötte címlapján az egyéves alkotmányt. Ennek oka az volt, hogy miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólítása ellenére 1950. június 25-én az észak-koreai csapatok támadást indítottak Dél-Korea ellen, ez az ünnepet is felülíró tematika került a fókuszba. A koreai háború ugyanis központi témává tette az imperialistának bélyegzett Nyugat és a vele szövetségesnek kikiáltott hazai, azaz a belső ellenség elleni harcot. Ahogy a címlapot, úgy magát az egész lapszámot is főként a koreai háború és ezzel az imperialistának minősített Nyugat elleni harc tematizálta. Ennek jelentősége mellett olyannyira eltörpült az ünnep, hogy nemcsak címlapot nem kapott augusztus 20-a, hanem csupán a 7. oldalra, tehát az újság utolsó előtti oldalára kerülhetett egy fél lapot sem kitöltő karikatúra Az alkotmány ünnepén címmel.

1951 – még nemzeti színekben

Az 1951. augusztus 16-án kiadott szám címlapja viszont – a képeit gis szignóval ellátó Szegő Gizi rajzával – augusztus 20-át teljes nemzetiszínbe öltöztetett karikatúrával köszöntötte, amely az ünnepség előkészületeit, feltehetően egy dísztribün dekorálásának mozzanatát ragadja meg. A karikatúra fő eleme a lap tetején a Ludas Matyi által is tartott tábla, amely az alkotmány alaptételét idézi: „A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.” Meg kell jegyezni, hogy míg az 1949-es címlapon Szűr-Szabó József feladata lényegesen egyszerűbb volt, hiszen a címer köré kellett valamilyen témát megelevenítenie, addig Szegő Gizi az alkotmány „megrajzolásával” jóval nagyobb kihívást vett a vállára. A két munkás által elhelyezett táblán lévő szöveg üzenetének megfelelően a rendszert éltető „dolgozó nép”, azaz főként munkások és a kép jobb sarkában egy paraszti származású pár látható. Mivel itt még csak az előkészületekbe csöppenünk, a fiatal gazda és felesége nem az új kenyeret hozza, hanem a vörös színű virágdekorációt. Míg a karikatúra színvilágát alapvetően a piros-fehér-zöld nemzeti színek uralják, amelyek elsősorban a kép szereplőinek ruháin keresztül érvényesülnek, addig a készülő díszletet teljes mértékben a vörös szín dominálja. Az új ünnep tartalmának tudatosítása miatt a rajz lényegi eleme a kör alakú tábla is, amelyen „augusztus 20. az alkotmány ünnepe” felirat látható két vörös csillaggal ékesítve. Csak az éles szemű olvasó veheti észre, hogy a képen Rákosi Mátyás is feltűnik. Mivel a pártvezér állítólag egy korábbi karikatúra miatt megharagudott a Ludas szerkesztőségére, ekkor már nem lehetett Rákosit ábrázoló alkotásokat közreadni a lapban. Szegő Gizi azonban leleményes módon oldotta fel ezt a problematikát, hiszen a létrát tartó női alak kezében lévő tablókép elmosódott arcképe minden kétséget kizáróan Rákosit rejti, míg a mögötte lévő papírlapra nagy valószínűséggel Sztálint képzelhetjük oda.

1952 – a személyi kultusz csúcsán

Az 1952. évi szám éppen augusztus 20-án jelent meg, és ismét Szegő Gizit érte a megtisztelő feladat, hogy elkészítse az ez esetben két karikatúrából álló ünnepi címlapot. Az első rajzon feltehetően a parlament ünnepi ülésére igyekvő képviselők láthatók, akik közül egy munkásszármazású száját a következő megállapítás hagyja el: „Jó a hatalmat a dolgozók kezében látni!” Mindezt egy paraszti sorból való társának mondja, így a rajzot lényegében az előző évben színre vitt, az alkotmányból vett tételmondat egy évvel későbbi újragondolásaként is értelmezhetjük. Mi és hogyan változott az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest? Ennek megválaszolásához érdemes az alsó rajzot is kicsit behatóbban tanulmányozni.  

A kép az Egyesült Államokba röpíti az olvasót, ahol Truman elnök szótlanul nézi, ahogyan egy békét követelő munkást a rendőrök ütlegelnek. Az alkotmány idézett mondatára épülő szójátékkal élve Truman szájába az alábbi mondat kerül: „Jó a dolgozókat a hatalom kezében látni…” A még mindig zajló koreai háború miatt a lapban az imperialistának bélyegzett nyugati világ legfőbb jelképévé az amerikai elnök vált, így Truman állandó szereplője volt ekkoriban a Ludasnak. A politikust ez esetben viszont nem csupán a háborús uszító szerepkörében, hanem a munkásokat sanyargató, kizsákmányoló kapitalista világ megtestesítőjeként is színre lépteti a karikaturista, aki ezáltal teljes kontrasztot kívánt teremteni a békepártinak mondott, a népet középpontba állító, a szocializmust építő berendezkedéssel szemben. Noha a munkás–paraszt szövetség idilljét sugározza az első kép, többek között éppen a még mindig zajló háborús helyzet miatt – pontosabban arra való hivatkozással – az 1951. évben felemelt ötéves terv értelmében óriási léptékkel folyt az erőltetett iparosítás, a haderőfejlesztés, miközben a mezőgazdaságot háttérbe szorították, a gazdákat pedig teljesen ellehetetlenítették. A folyamatosan ellenség után kutató diktatúra 1952-re a legsötétebb évéhez érkezett.

Bár a Parlamentet díszítő két vörös zászló között egy Rákosi-címerrel ellátott magyar lobogó is feltűnik, a zöld sáv helyét a kép színvilágát meghatározó szürke veszi át. Az előző évi alkotást jellemző nemzeti színű összhatás helyett az 1952. évi címlapot már a vörös és mellette a szürke, illetve a fekete színek uralják. Az 1952-es esztendő a Rákosi 60. születésnapjával (március 9.) csúcsára jutott személyi kultusznak, a diktatúra kiteljesedésének éve. Ebből a szemszögből nézve a rendszer ideológiájához igazodó, a szocializmust építő, a forradalmiságot jelképező vörös színnel ellentétben mára ez a vörös sokkal inkább sugallja a vér szóból származó verest, amely inkább értelmezhető az erőszak, az agresszió és a szenvedés színeként. A nemzeti zászló életet is szimbolizáló zöldjét is átszínező szürke ekkorra elszürkítette a magyar valóság mindennapjait. Az ünnephez kötődő, a csillogást is magában hordozó tűzijáték szintén ebben az évben került át április 4-re, amely ekkorra a legfontosabb nemzeti ünnep lett.   

Mindenképp meg kell említeni, hogy ebben az időben nagyon sok címlaprajz és egyéb karikatúra is ezzel a színvilággal jelent meg, így nem lehet pontosan tudni, hogy ennek hátterében nem valami nyomdatechnikai eljárás állhatott-e. Az mindenesetre senki előtt nem lehet kérdés, hogy a diktatúra leginkább ezekkel a színekkel, a vörössel (piros), szürkével, feketével írható le. 

1953 – a Népstadion átadása

Noha 1953 augusztusában még csak alig több, mint egy hónap telt el Nagy Imre miniszterelnöki székbe kerülése után, joggal merülhet fel a kérdés, hogy az elitcsere, Rákosi háttérbe szorulása vajon eredményezett-e bármi változást a lap által közvetített jelképrendszerben. Ez nem csupán az eltelt idő rövidsége miatt nem válaszolható meg teljesen adekvát módon, hanem azért sem, mert ebben az évben nagyszabású esemény zajlott, amely kézenfekvően címlapért kiáltott. Ekkor adták át ugyanis az első ötéves terv egyik legnagyobb beruházásaként felépült Népstadiont. Az alkalmat megelevenítve 1953. augusztus 20-án a címlapra ismét Szegő Gizi rajza került, amely egy teljesen új és egyedi tematikát hozott ugyan, de mégis az előző évet idéző színekkel. A megnyitó ábrázolása mellett a karikaturista az ünnep jelentőségének hangsúlyozásáról sem feledkezett meg, hiszen a rajz legdominánsabb eleme a jobb felső sarkot kitöltő „Éljen augusztus 20!” felirattal ellátott – a Rákosi-címeres magyar zászlót is beárnyékoló – vörös zászló. Így lényegében meglett a közös nevező, hiszen a Népstadion megnevezés is az alkotmány alapját meghatározó – minden a népé – szellemiséget közvetíti. Ezek után az sem meglepő, hogy a rajzoló a nemzet stadionját a rendezvényre nem piros-fehér-zöldbe öltöztette, hanem az épület dekorációját is a vörös zászlók és az ötágú csillag uralják.    

1954–1956 – közjáték és végjáték 

Az elitcserét érintő kérdés, a Nagy Imre miniszterelnöksége hozta változások elemzése az 1954-es ünnepi lapszámhoz kötődően már teljes mértékben időszerű téma. Jóllehet ebben az évben augusztus 19-én jelent meg az újság, az ünnep gondolata teljesen hiányzik a címlapon lévő Gerő Sándor-karikatúráról. Bár a szénnel megrakott vasúti kocsik az ipar fejlődésének dicsőítését sugallják, a népköztársaság és az alkotmány méltatásától abszolút mentes a lapszám, sőt, már-már a polgári ízlésvilághoz közelít az egyetlen, méretében is csupán kisebb, a 3. oldalon található, ünnepet idéző karikatúra Az augusztus 20-i utcabálon címmel. A kép középpontjában egy táncoló pár látható, amelynek hölgytagja őszinte örömének ad hangot a „De szép ez az ünnep! Ezer szín, ezer fény!” felkiáltással. A férfi megszólalása viszont a kor valóságába visz vissza, amikor a nő tiszta érzelmekkel teli megnyilvánulására a következőképpen reagál: „És az ezer forintról se feledkezz meg, amit délelőtt nyertünk a Tervkölcsön-húzáson!” Paradox módon az indigókékben úszó egyszínűség ellenére a kép szövege által megidézett „Ezer szín, ezer fény” keltette hatás az előző évek erős propagandarajzai után – a tervkölcsönhúzás népszerűsítése dacára is – meghatározó erővel bír.

Az 1954-es év folyamán sokat változott a Ludas Matyi karikatúrái által közvetített tartalom, amely egyúttal rávilágít a Nagy Imre miniszterelnöksége és Rákosi uralma alatti propaganda különbözőségének mibenlétére is. Az egyik legfőbb ellenségnek kikiáltott társadalmi csoportot, a kuláknak minősített gazdákat ábrázoló, addig heti rendszerességgel közreadott gúnyrajzok például ebben az évben szinte teljesen eltűntek a lapból. Helyükre pedig a János bácsik és Juliska nénik kerültek, valamint olyan állatfigurák, amelyek a Ludas eredeti feladatának, a humor közvetítésének is alanyai lehettek.

Miután 1955 márciusában Rákosi pozíciói újra megerősödtek, az augusztus 18-án megjelent Ludas egész oldalt kitöltő címlapja ismét visszatért az 1950-es évek elejét jellemző alkotmánydicsőítő tematikához. Ezzel szemben az 1956-os lapszám címoldalán már csupán egy kisebb karikatúra idézi meg augusztus 20-át, és nem is az alkotmányt, hanem annak egy kevésbé emlegetett, a munkaversenyekről szóló passzusát. Jóllehet a Kádár-korszak Ludas Matyi-címlapjai is éltették az alkotmányt, de már egészen más formában és tartalommal telítve.

A karikatúrákat az Arcanum Adatbázis Kft. jóváhagyásával közöljük.