A Philostratos-corvina

A híres könyvtár létrejötte

A Philostratos-corvina az a kódex, amely a legszorosabban kapcsolódik Mátyás udvarához, Budához, Magyarországhoz, a korszak politikatörténetéhez, egyben pedig az egyik „alapköve” magának a Corvina könyvtárnak is. Az utóbbi évek kutatási eredményei alapvetően rajzolták át mindazt, amit Mátyás könyvtárának keletkezéséről, fejlődéséről, a kialakítás módozatairól idáig tudtunk. Az egyik legfontosabb újdonság a könyvtár létrejöttének ideje. Jóllehet a huszadik század elején a kutatók számára nyilvánvaló volt, hogy 1476, Beatrix királyné érkezése fontos dátum a királyi könyvtár létrejötte szempontjából – értve ezalatt, hogy csupán ezt követően hozták létre – a megfigyelés később elhomályosult. Csapodi Csaba, akinek a tevékenysége meghatározta a diszciplínát a század második felében, erre nem fordított kellő figyelmet, így a kutatás újra arra az alapállásra helyezkedett, hogy a Corvina könyvtár Mátyás uralkodásának nagyjából teljes időtartama alatt létezett.

A források és a kódexekből kinyerhető adatok azonban egyértelművé teszik, hogy az a reprezentatív uralkodói könyvtár, amely a királyi udvar önálló elemévé vált, (és amelyet Corvina könyvtárnak nevezünk) csupán Mátyás uralkodásának utolsó éveiben, az 1480-as évek végén jött létre. A szándék és a megvalósítás egyaránt nagy tudatosságot tükröz, a kivitelezést pedig bonyolult, koncentrált „logisztika” jellemezte. (Nem csupán Itáliából rendeltek kódexeket, hanem másodlagos, tehát korábbi tulajdonossal, tulajdonosokkal rendelkező darabokat is összegyűjtöttek, sőt, egy könyvkészítő műhelyt is kialakítottak az udvarban a könyvtárfejlesztés céljából.) Ebből a felismerésből számos olyan következtetést lehetett aztán levonni, amely évtizedek óta görgetett megoldatlan kérdésekre adta meg a választ, ellentmondásokat oldott fel.

Eseménytörténet

A Corvina könyvtár 1480-as évek végi létrejötte természetesen nem jelenti azt, hogy korábban ne lettek volna könyvek a palotában, hanem azt, hogy a már meglévő állományt reprezentatív könyvtárrá alakították, és nagyon jelentősen kibővítették. Sőt, a budai királyi könyvkészítés első jelei már 1480 körül mutatkoznak. Néhány kódex ekkorra datálható. Ám ez a kezdeményezés egy idő után alábbhagyott, és csupán az évtized végén éledt újjá, ezúttal sokkal intenzívebb és szisztematikusabb formában. Ha megvizsgáljuk a politikatörténetet, és azt keressük, volt-e olyan esemény Mátyás uralkodásának ezekben az éveiben, amely alapul szolgálhatott egy akkora fordulathoz az udvari reprezentációban, hogy egy végtelenül költséges díszkönyvtár létrehozása mellett döntsenek, csakis a sikeres ausztriai hódításokat találjuk.

Mátyás 1485-ben foglalta el Bécset, 1487-ben pedig a német-római császár, III. Frigyes székhelyét, Bécsújhelyt. Ez persze nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a könyvtár létrehozása okvetlenül e jelentős, szimbolikusan is értelmezhető sikerek következménye volt, csupán azt, hogy a két történés időben összekapcsolható, s akár ok-okozati viszony is feltételezhető közöttük. Miként látni fogjuk, éppen a Philostratos-corvina kapcsolja össze e két momentumot, teremt hidat az események szerencsés alakulása és a könyvtár között. Nem zárható ki, hogy az osztrák háború eredményei valóban magasabb szintre helyezték, kibővítették a magyar udvar reprezentációját. Ezt az intenzívebbé válást egy másik tényező is tükrözi: ugyanebben az időben zajlottak a budai palota reneszánsz építkezései. Míg Visegrádon 1484 az utolsó, építkezésekre vonatkoztatható ismert évszám, addig a budai építkezések inkább az évtized második felére datálhatók. Ám annak ellenére, hogy a magyar udvar ideje nagy részét ekkor már Bécsben töltötte, a reprezentáció központja továbbra is Buda maradt.

All’antica udvari reprezentáció

Ennek a reprezentációnak még egy ismérvét ki kell emelni, ami mind a könyvtárra, mind pedig a budai építkezésekre igaz: all’antica jellegét. A kifejezés arra utal, hogy létrehozásuk, megvalósításuk forma- és eszmerendszerét az antikvitás bűvöletében születő és alakuló itáliai reneszánsz határozta meg. A könyvtár teljes egészében a reneszánsz és a humanizmus formáit és eszmeiségét követte, s a fennmaradt töredékek, a későbbi útleírások, beszámolók szerint az építkezések is. Természetesen utóbbi esetében azzal a kitétellel, hogy a reneszánsz „réteg” a főként Zsigmond császár és király által kialakított gótikus palotára épült rá. Elsősorban kisebb építészeti elemeket, ajtó- és ablakkereteket, oszlop formájú támasztékokat, all’antica stílusú kőfeliratokat kell elképzelni, amelyek átlényegítették a gótikus épületeket, megváltoztatva azok vizuális megjelenését, a gótika és a reneszánsz különös elegyét hozva létre. Építettek egy reneszánsz függőkeretet is, ám az új reneszánsz palota befejezetlen maradt.

Az udvart antik istenek szobrai díszítették. A palota bejárata előtt monumentális bronz Herkules-szobor fogadta az érkezőket. A görög mitológia héroszának római alakja nagyon markánsan jelen volt a magyar udvar reprezentációjában. Elegendő csak a közismert visegrádi Herkules-kútra utalnunk, amelynek csúcsán a gyermekisten a sokfejű lernai hydrával hadakozik, de több corvinában is megjelenik az ábrázolása. Összetett szimbolikáját a bronzszobor felirata sem pontosítja tökéletesen, amely így hangzik: „Divinus Hercules, monstrorum domitor.” (Isteni Herkules, szörnyek leigázója.) A „szörnyek” azonban sok minden lehet. Konkrét jelentéssel is bírhat, utalhat a legfenyegetőbb ellenlábasra, az oszmán birodalomra vagy Mátyás más ellenfeleire. De jelentheti az erényes élet ellenségeit ugyancsak, hiszen a reneszánsz Itáliában Herkules a tökéletes férfiú szimbóluma is, aki az erény rögös kaptatóját választja az élvezetek széles és egyenes útja helyett.

A humanizmus születésénél segédkező firenzei kancellár, Coluccio Salutati írt egy nagy művet Hercules e szerepéről (De laboribus Herculis). Mátyás korára a metafora már a „jó uralkodó” alakját is magába foglalta, aki a vita activa, azaz a tevékeny élet révén érheti el saját és alattvalói boldogságát és jólétét. Bárhogyan is értelmezzük, Herkules alakjához mindenképpen kapcsolódik egyfajta harciasság vagy egy valódi, vagy pedig egy belső ellenséggel szemben. A palota all’antica világában azonban a békés, a szellemi és művészeti szféra is képviseltette magát. A belső udvar közepén Pallasz kútja állt, s valószínűleg létezett egy Múzsák kútja is. Pallasz Athéné a bölcsesség istennője a görög mitológiában, a Múzsák pedig köztudottan a tudományok és a művészetek istennői. Ehhez a szférához kapcsolódik majd a királyi könyvtár, amely maga is Athéné és a Múzsák felségterülete. Nem beszélve arról, hogy kialakítása során, a 80-as évek végén született egy programadó epikus mű a magyar király könyvtáráról, amelyben a szerző, a firenzei Naldo Naldi a budai bibliotékát Apollón isten delphoi szentélyéhez hasonlította. Apollón pedig köztudottan a Múzsák karvezetője.

Nem tudjuk pontosan, hogy az all’antica reneszánsz ilyen mérvű adaptációja mikor kezdődött el Mátyás udvarában. Szokás Beatrix királyné és kísérete érkezéséhez kötni. Ez az álláspont természetesen magában rejti azt az előfeltevést, hogy Magyarországon ennek nem voltak előzményei. Forrásaink rendkívül szűkös volta nem teszi lehetővé, hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk, azonban mindenképpen utalni kell Zrednai (Vitéz) Jánosra (1408 k. – 1472) és a humanizmus általa kezdeményezett és végrehajtott recepciójára, befogadására. A váradi püspök, majd esztergomi érsek – aki Janus Pannonius nagybátyja és a magyar humanizmus első markáns alakja volt – részben saját példájával, részben viszont átfogó művelődési terveivel mintegy mozgalmat indított az országban az új szellemi áramlat átvételére. Bizonyítottan ő hívta be az első hazai nyomdászt, Hess Andrást az országba, továbbá hozzá köthető a pozsonyi egyetem, az Academia Istropolitana alapítása, s ugyancsak bizonyítható, hogy mind váradi püspökként (1445–1465), mind esztergomi érsekként szisztematikus kódexkészítést szorgalmazott saját környezetében. Ennek során pedig tudatosan ügyelt a kódexek küllemének modern, azaz a reneszánsz humanizmus előírásait követő megjelenésére: másolóit a humanista írások használatára ösztönözte, s általában azon volt, hogy a műveltség hordozói, a könyvek külsejükben is kifejezzék az új eszméket.

Jól érzékelhető, hogy Vitéz példájára a magyar főpapi értelmiség köreiben már a század harmadik negyedére kialakult, illetve terjedésnek indult egyfajta határozott reneszánsz- és humanizmusrecepció. Vitéz volt az első, akinek jelentős humanista könyvtára volt, s ahonnét nem hiányoztak a legjelesebb antik szerzők művei sem. Az antikvitás és az azt közvetítő reneszánsz gondolkodás számos eleme jelen volt már az ő idejében a magyarok között. Az all’antica világ nem volt tehát ismeretlen a hazai szellemi elit számára akkor, amikor Beatrix és kísérete 1476-ban megérkezett. Újra levonhatjuk tehát a következtetést: nem tudjuk, hogy pontosan mikortól datálódik Magyarországon az all’antica gondolkodás. Ami az építkezéseket illeti, egyes emlékek arra utalnak, hogy Vitéz János maga is az antikvitásban gyökerező reneszánsz építészet szellemében tekintett az esztergomi munkálatokra. Ilyen értelemben Esztergom Buda előzménye volt.

A Corvinus-legenda

Az uralkodói reprezentációban az 1480-as évek végén határozottan jelen lévő all’antica elemek közé az úgynevezett Corvinus-legenda is felsorakozik, amely a Hunyadi család ókori eredetét, a Valerius Corvinusoktól való származását hivatott bizonyítani. Kulcsár Péter tárta fel, hogy a Hunyadiak antik eredetének megkonstruálása Pietro Ransanónak köszönhető. A domonkos szerzetes, később lucerai püspök, egyben jeles történetíró és a nápolyi királyi udvar diplomatája Annales című nagy történeti munkájában Magyarországgal is foglalkozott, s Hunyadi János életrajzának fogalmazása során dolgozta ki a család római származtatását. Elképzelését a valóságra, a család egyik tartózkodási helyének nevére alapozta, amelyet ő Covinusnak nevez. Kulcsár Péter azonosította ezt a helyet az Al-Duna egyik szigetével, Kovinnal. Ransano úgy vélte, a római Valeriusok Nagy Konstantinnal települtek át Rómából Thrákiába, tőle kapták a területet. A Corvinus melléknév pedig a Valeriusok nevében onnan származik, hogy a család egyik tagját egy gall harcossal való küzdelem során egy holló segítette győzelmet aratni. Valószínűleg Ransano nyomán vált ez a származás közismertté Itáliában, s Lodovico Carbone már az 1470-as években Corvinusként nevezi meg Mátyást neki írt munkájában.

Amikor 1488-ban Ransano Beatrix királyné apja, Ferrante nápolyi király követeként hazánkba látogatott, alkalma volt a Magyarországról szóló fejezetet kibővíteni és pontosítani. Így született a Magyar történelem rövid foglalata című munkája (Epitome rerum Hungararum). Ennek a műnek a családtörténeti konstrukcióját eleveníthette fel és dolgozhatta ki Antonio Bonfini, aki 1486-ban jelent meg a retzi táborban Mátyás előtt, ekkor már ajándékként magával hozva könyvecskéjét a Hunyadi ház eredetéről. Ritoókné Szalai Ágnes mutatott rá arra, hogy Bonfini a királyi család Valerius Corvinusoktól való származtatását Magyarországra érve valódi római feliratokkal is bizonyítani tudta, ugyanis az akkoriban előkerülő feliratos köveken gyakran jelent meg ez a nemzetségnév. Nemkülönben felismerte a gyűrűt a csőrében tartó hollót is bizonyos római pénzeken – legtöbbször Juppiter sasmadarával keverve össze.

Mátyás saját magára vonatkoztatva a Corvinus melléknevet nem használta, csupán a trónöröklés nehéz és bonyolult kérdésköre, törvénytelen fia, Corvin János utódlásának biztosítása érdekében fogadta el. (Kedves udvari humanistája, Galeotto Marzio írja a királyról, hogy elítélte a földrajzi nevek antikizálását is.) Az antik eredetmítosz arra volt jó, hogy a trónörökös presztízsét a nemzetközi politika szemében növelje, legitimitását erősítse. Ezzel elérkeztünk ahhoz az alapgondolathoz, amellyel Mátyás all’antica reprezentációját rendszerint magyarázni szokás. Eszerint mindez nem volt más, csupán kulissza, amely a többfunkciós propagandát szolgálta. Így volt-e ez valóban? Ha felidézzük a Vitéz János humanizmusáról mondottakat, valamiféle szervesebb fejlődést és okokat kell feltételeznünk, ha más tekintetben nem is, a befogadás, a recepció teljességének indoklásául mindenképp.

A Philostratos-corvina

Hogyan is tükröződik mindez a Philostratos-corvinában? Térjünk vissza ismét az eseménytörténethez! 1487 telén, Bécsújhely ostroma során a királyné és felolvasója, Antonio Bonfini is a tábor közelben tartózkodott. A helyzet nem volt éppen szívderítő, s az udvar minden bizonnyal tétlen várakozásra volt kárhoztatva. Egyik nap a királyfi nevelését felügyelő tudós humanista, Taddeo Ugoleto, aki részben a könyvtár kialakításán is munkálkodott, egy görög kódexet nyomott Bonfini kezébe egy bizonyos Philostratos műveivel azzal a felszólítással, hogy unalom ellen ezt fordítsa le görögből latinra. Mindezt maga Bonfini beszéli el a fordításhoz írt előszavának végén, amely ma is olvasható a corvinában:

Kisebb tudós kör elevenedik meg Bonfini szavai nyomán. Értesülünk arról, hogy a királyné körül veszteglő udvarban bizonyos személyek valóban érdeklődéssel fordultak az Ugoleto által fölkínált kódex felé, és nagyon várták Bonfini fordítását. Miért is voltak érdekesek a kéziratban található művek? Olyan alkotások voltak ezek, amelyek bepillantást engedtek a klasszikus görög művelődés fontos szakaszának, a Kr. u. 1. század közepétől a 3. század közepéig tartó időszaknak történetébe, információkat kínáltak a szellemi és tudományos élet szerkezetéről, a korszakban nagy megbecsülésnek örvendő, szofistának hívott szónokok életéről, tevékenységéről, továbbá fényt vetettek az esztétikai gondolkodásra. A humanisták számára mindez alapvető fontossággal bírt. A legfontosabb mű a korpuszban A szofisták életrajza (De vitis sophistarum), de érdekes és eredeti alkotás a Hőstörténet (Heroica) című dialógus is, amely a trójai háborúról szól, fő témája pedig a hőskultusz. A Képmások (Imagines) egy fiktív tárlat, egy nápolyi képtár darabjait írja le, s a műértelmezés vizuális, illetőleg szavakban megvalósítható lehetőségeinek kérdését boncolgatja. Az összeállítást egy, főként szerelmeslevelekből álló levélgyűjtemény zárja (Epistolae).

Antonio Bonfini nagyon hamar elkészült a fordítással, és miként erre Bolonyai Gábor rámutatott, a fordítás minősége valóban vitatható lett. (Bonfini joggal aggódott tehát.) A fordító hosszú előszót is fogalmazott művéhez. Ami igazán érdekes, hogy ennek az előszónak elsődleges megközelítésben nem sok köze van a kódex egyébként értékes és szereplőink számára is fontos tartalmához, szövege ugyanis részletes beszámoló Bécsújhely ostromáról, az azt követő seregszemléről és a királyi diadalmenetről. Hitelessége ellenére a szöveg természetesen nem nélkülözi a dicsőítő elemeket, voltaképpen az uralkodó hadi sikereinek méltatásáról van szó. Az előszó kezdetét gazdagon kifestett kettős címlap díszíti, amelynek ikonográfiai programja elsősorban szintén nem a kódex tartalmával, hanem a Bonfini-féle előszóval áll kapcsolatban. A képi program elsődleges célja ugyancsak Mátyás dicsőítése. A klasszikus retorikák szerint uralkodó dicsérete esetén annak mind háborús, mind pedig békében végrehajtott tetteit említeni kell. Ez a megközelítés jelenti a kettős címlap programjának alapstruktúráját.

A hadi sikerek a teljes kompozíciót uralják, ám a katonai diadal a jobb oldal fókuszpontjában található „N” iniciáléban sűrűsödik. Ebben Mátyást – más elképzelések szerint Corvin Jánost – láthatjuk az antik hadvezérek diadalmeneteit idéző diadalkocsin. Az oldal négy sarkában négy portrét láthatunk. A felső traktus a szerzőknek van szentelve: balra fönt valószínűleg Philostratos fiktív ábrázolása kapott helyet, míg a jobb sarokban Bonfinié, aki egy könyvre mutat, s ezzel a mozdulattal akár a kötet létrehozásában játszott sokoldalú szerepét is érzékeltetheti. Az alsó két portré Mátyás már említett egyik fő gondját, a trónöröklést idézi meg. Konszenzus van a tekintetben, hogy a jobb oldali alak fia, Corvin János, míg a bal oldali, vele szembeforduló nőalak milánói menyasszonya, Bianca Maria Sforza. A képi program megalkotója tehát a legaktuálisabb politikai momentumokból építkezett.

A bal oldal képi világában a hangsúly némiképp megváltozik, és most már megjelenik a király békés arca is: finom utalás történik arra, hogy a magyar uralkodó nem csupán Marsnak szolgál, hanem a tudomány és a művészetek barátja is. A harcias elem persze itt sem hiányozhat. Jóllehet az all’antica formakincs mindkét oldalt áthatja, itt, a bal oldalon szinte növekvő erővel harsan fel. Az oldal egyik legkiemeltebb pontján, a szélső függőleges bordűr közepén Mátyás ismert éremportréját találjuk a római császárok és hadvezérek érmeinek stílusában. Két valódi római császár éremportréja fogja közre, alul Hadrianusé, felül Neróé. A kompozíció a magyar királyt egyértelműen a római császári reprezentáció kontextusában helyezi el. De miért éppen rájuk esett a választás? Hadrianus a reneszánszban általában véve is ideális uralkodónak számított, de felléptetését más tényezők is indokolhatták: például 107-ben Pannonia Inferior helytartójaként szolgált, sőt, a tartományt a barbár betörésektől is megvédte. Továbbá ő volt az első, aki megkísérelte kodifikálni a római jogot. E szempontból is párhuzamba állítható Mátyással, aki 1486-ban kiadta a Nagy Törvénykönyvet, a Decretum Maiust. Nero szerepeltetése kétségtelenül meglepő. Hacsak nem az indokolja, hogy a Philostratos-korpuszban megtalálható egy Nero című mű is. Ám ha közös pontot igyekszünk találni benne és Hadrianusban, a görög kultúra és művészet iránti rajongás volna az. Hadrianus egyébként Philostratosnál, például a De vitis sophistarumban is gyakran szerepel.

A jobb felső sarokban található éremportré Augustus feleségének, Livia Drusillának korábbi házasságából származó fiát, a Raetiában és Germániában sokat hadakozó Nero Claudius Drusus Germanicust ábrázolja – ő volt Claudius császár apja és Nero nagyapja –, aki átlépve a Birodalom természetes határát, a Rajnát, új germán területekre hatolt be, sőt átkelt az Elbán is. Csupán találgathatjuk, hogy miért esett rá a választás. Persze hadvezéri kiválósága önmagában is feljogosítaná erre, de felmerül a gyanú, hogy germániai hódításai jelentették a fő okot, hiszen ezek bizonyos értelemben párhuzamba állíthatók voltak Mátyás ausztriai előrenyomulásával.

S végül egy női portré is helyet foglal a sorozatban, a jobb alsó sarokban: az idősebbik Faustina, Antoninus Pius római császár feleségéé. Az igen kedvelt császárné bölcsességéről és jótékonykodásáról volt híres, támogatta például a római gyerekek oktatását. Halála után Antoninus Pius az istenek sorába emeltette, templomot építtetett számára, és érmet is veretett ennek jegyében „DIVA FAUSTINA” körirattal. Ennek másolata látható a kódexben. A reneszánsz idején Faustina alakja egyben az ideális feleség szimbóluma lett. Világos, hogy szerepeltetése a kódexben Mátyás feleségére, Beatrix királynéra lehet egy rejtett utalás, szimmetrikus pozícióban a trónörökös menyasszonyával, Bianca Maria Sforzával, akinek hátat fordít. A gesztust akár burkolt utalásként is értelmezhetjük, hiszen Beatrix köztudottan ellenezte a házassági tervet.

A római portrék együttesen, csoportként egyfajta római erőteret hoznak létre, amelyben velük egyenrangúként jelenik meg Hunyadi Mátyás, aki egyébként származása okán is közéjük tartozik mint a gens Valeria Corvina leszármazottja. A portrék ugyanakkor azt a világot is felvázolják, amelyben Philostratos szereplői mozognak. Hasonló dolog történik, mint Plutarchos Párhuzamos életrajzaiban, amely műben kizárólag életrajzok – „szöveges portrék” – alkotják meg a történelem szövetét. A Párhuzamos életrajzok egyébként a reneszánsz humanizmus egyik „bibliája” volt, részben megteremtve, részben pedig szolgálva a „személyiség” korabeli kultuszát. Az irodalommal összekapcsolódó és abból forrásozó biografikus szemlélet egy-egy éremportré láttán szükségszerűen megjelenhetett a szemlélő tudatában, s összemoshatott látványt és irodalmi tapasztalatot. A római uralkodóporték funkciója tehát kettős: Mátyás uralkodói reprezentációjának megjelenítése mellett megteremtik a kapcsolatot a kódex főszövege és a kettős címlap között. Sőt, mi több, beemelik a kódex tudós tartalmát az uralkodólaudációba: a Philostratos által bemutatott művelt világ Mátyásé is, ő szintén ebben mozog; a múzsai vívmányok ennek a tudós, művészetbarát térnek a részei, ebben bontakoznak ki. Végső soron maga az uralkodói reprezentáció is kibővül: a Mátyást befogadó korszak a császárkor első két századának kifinomult, a görög kultúrát különösen értékelő világa.

Nézzük tovább Mátyás művészetpártolásának dicsőítését, az azt szolgáló motívumokat a kettős címlap bal oldalán! A belső margón, középen, átellenben a király éremportréjával bronz oválisba foglalt mitológiai jelenetet láthatunk, Apollón isten és Marsyas szatír versengését. Az ábrázolás egy antik vésett ékkő, az úgynevezett Sigillo di Nerone (’Nero pecsétje’) másolata, amely a kódex készülésének idején a Mediciek tulajdonában volt. A történet megértéséhez fontos tudni, hogy az ókor görögök szerint a síp és a fuvola alacsonyabb rendű hangszer volt, mint a lant. A fuvolát Athéné istennő találta fel, játszott rajta, ám a többi isten kinevette őt, hiszen zenélés közben nevetséges módon felfúvódott az arca. Erre az istennő mérgében elhajította a hangszert, amelyet Marsyas talált meg, felvette, megtanult rajta játszani, és remek fuvolista vált belőle. Sőt, olyan magabiztossá vált, hogy kihívta a lantjáték nagymesterét, Apollón istent egy zenei mérkőzésre. Apollón úgy felháborodott ettől az arcátlanságtól, hogy szörnyű versenydíjat szabott meg: a győztes a vesztest elevenen megnyúzhatja. Nem kérdés, hogy az isten volt a nyertes. Megnyúzta Marsyast, bőrét pedig felakasztotta egy templomban. A gemma ezt a történetet sűrített módon ábrázolja, tulajdonképpen a végkifejletét, ami implicite magába foglalja az idevezető előzményeket, a teljes mítoszt.

Az ábrázolás rendkívül népszerű volt a korszak Itáliájában, a könyvfestészetben is több helyen felbukkan. Természetesen szimbolikus jelentést is hordozott. Ehhez ismételten meg kell említenünk, hogy Apollón a Múzsák, a tudományok és a művészetek istennőinek karvezetője volt. Ennek megfelelően Apollón győzelme jelentheti általában véve a kultúra győzelmét a barbárság felett, s mint a fentiekben láttuk, a kódex belső világa okán is erőteljesen a görög-római kultúrára kell gondolnunk. De a kultúra győzelmét szűkíthetjük az uralkodói bölcsesség diadalára is, az uralkodói kontextus ezt megengedi. Az ábrázolásnak és szintúgy a mítosznak filozófiai konnotációja is van, magyarázható a korszakban rendkívül népszerű újplatonikus bölcselet alapján is. Ennek jegyében a történet a test és a lélek küzdelmét, a lélek felemelkedését, felfelé törekvését szimbolizálja. A megnyúzás motívuma pedig a lélek testtől való elválását jelenti. Ez a vonatkozás az 1480-as évek végi magyar királyi udvarban igen releváns lehetett, hiszen az újplatonizmus immár több évtizede ismert volt Magyarországon, csaknem udvari filozófiává lett. Az értelmezésnek bármely szintjét is tekintjük, azt üzeni, hogy a magyar király elkötelezett volt az Apollón által képviselt értékek és vívmányok iránt. S hogy mi volt ezek legfontosabbika? Azt a bal kódexoldal közepén található tartalommutató árulja el. A szarkofágra helyezett aedicula hátterében bronztáblán olvasható a „tartalomjegyzék”:

Ez a felirat azért is különleges, mert itt fordul elő egyetlenegyszer kortárs kontextusban a királyi könyvtár megnevezése „Corvina Bibliotheca”-ként. Az uralkodóportré, valamint az Apollón és Marsyas jelenet tehát a könyvtárat fogja közre. A szövegben ugyanakkor utalás történik az uralkodói műpártolás erényére, a liberalitásra is. Ebben az időszakban a művészetek pártfogójának lenni uralkodók esetében a művészek anyagi támogatását jelentette. Ez volt a liberalitas. A kettős címlap tehát valóban Mátyás kettős dicsőítését valósította meg. Az antikvitás megidézéséhez természetesen az all’antica formakincs is hozzájárult.

A díszkódex keletkezési helye

Mindezt, a latin fordítást, a Bécsújhely elfoglalásáról szóló előszót, s az ikonográfiai programot díszkódexbe foglalták. A korábbi kutatás a kódex készítésének helyét egyöntetűen Firenzébe helyezte. Csupán a kötéséről ismerte fel, hogy magyarországi munka, amely immár II. Ulászló uralkodása alatt készült. A firenzei keletkezést a miniátor, Boccardino il Vecchio személye tette megkérdőjelezhetetlenné. A legjelentősebb újdonság ezzel kapcsolatban, hogy bizonyítani lehetett: a díszkódex minden valószínűség szerint teljes egészében Magyarországon, a királyi udvarban készült. A bizonyításhoz számos elemet használtunk fel: a pergamenről megállapítottuk, hogy északi, s azonos azzal a típussal, amelyet a század harmadik negyedében hazánkban az udvari elit díszkódexeihez rendszeresen használtak. A könyvmásolóról igazoltuk, hogy a királyi könyvtár fejlesztése céljából az udvarban kialakított scriptorium legjelentősebb másolója volt. Kimutattuk, hogy a belső díszlapok iniciáléiban helyet foglaló figurákat nem Boccardio il Vecchio, hanem a budai műhely egy másik festője alkotta. Egyetlen kérdéses pont maradt, éppen Boccardino il Vecchio. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy feltételeznünk kell: ő is Budán festette ki a kódexet, s a belső figurális iniciálék egy másik budai mesterrel való munkamegosztásának eredményei. Mostanáig erre csupán áttételesen következtethettünk, hiszen a kódex minden más eleme Budára vonható az ő személyén kívül. Legújabban azonban további érveket is találtunk. Ám ehhez röviden ki kell térnünk a kódex kötésére. 

A kompozíciót mind az első, mind pedig a hátsó kötéstáblán egy-egy aedicula uralja. Ez az építészeti forma egyre népszerűbb lett a budai könyvművészetben is, nem kizárt, hogy a párját ritkítóan szép, ma Brüsszelben őrzött misekönyv hatására, amelyet az 1480-as évek derekán készített a firenzei Attavante Mátyás számára. A Philostratos-corvina kötését azonban a Theophylactos-corvináéhoz fűzi a legszorosabb rokonság. Ezt a kötést még a corvinakötések mestere készítette el, ám már – miként erre Mikó Árpád rámutatott – közvetlenül Mátyás halála után.

Hogyan is kapcsolódik mindez Boccardino il Vecchio, a miniátor budai tartózkodásához? A Theophylactos-corvina nem budai munka volt, hanem Firenzében készült, Attavante műhelyében. Ha figyelmesen szemléljük díszes kezdőlapját, azt találjuk, hogy Boccardino jelentős mértékben ennek az oldalnak a motívumait használta fel: a halkentaurok címer körüli kompozícióját, a bordűr keveréklényeit, a kitöltőornamentikát, a trófeák két oszlopát (a Theophylactos-corvinában az iniciálé hátterét alkotják), a címert körülvevő maszkokat mind-mind megtaláljuk a Philostratos-kódex kettős címlapján, természetesen újrakomponálva. A Theophylactos-kódex címlapjának Mátyás-emblémái ugyanazok, mint amelyek a Philostratos címlapján is megjelennek: a kaptár, a hordó, a kút és a homokóra. A Philostratosban ezt csupán a sárkányrend szimbóluma egészíti ki. Hogy a firenzei miniátor ennyire egyetlen – „hazai”, firenzei – kódexből építkezett, még erősebbé teszi a feltételezést, hogy ennek az átvételnek Budán kellett történnie.

Ugyanezt sugallja a kódexben megfigyelhető, rendkívül tudatos címerhasználat. A címerek egyetlen kivétellel Mátyás magyar és cseh királyi címerei a szívpajzsban a Hunyadiak hollós címerével. Csupán a kettős címlap jobb oldalán látjuk azt a címer-összeállítást, amelyben az osztrák pólya is megjelenik a morva sas kíséretében. Az érdekes ebben az, hogy a bal oldali címlapon mindkét címer átfestés eredménye. Alatta pedig ugyanazt a címertípust találjuk, mint a jobb oldalon, az osztrák pólyával és a morva sassal. Megfigyelésink szerint a cseh–magyar perszonáluniót kifejező címertípus volt az, amely mellett tudatosan döntöttek a könyvtár ex libriseként. Budán csaknem kizárólag ezeket festették a királyi kódexekbe, sőt, a kötéstáblákra is ennek egyszerűsített változata került. A Philostratos-corvinában a címerek átfestésének mozzanatában valószínűleg ezt a tudatosságot érhetjük tetten.

A díszkódex tehát jelentős részben biztosan, sőt, nagy valószínűséggel teljes egészében Budán készült. Az utóbbi évek kutatása számos más jelentős kódexről bizonyította be ugyanezt. Hogy ezt bizonyítani kell, rámutat arra is, hogy milyen teljes és tökéletes volt a reneszánsz recepciója a budai könyvkultúrában.

A Corvina könyvtár

A fentiekben számos olyan mozzanatot említettünk, amely arra utal, hogy a háttérben a királyi könyvtár kialakítása éppen zajlik. A scriptor másol, a miniátorok kiválasztják a felhasználandó motívumokat, felosztják egymás között a munkát, a könyvkötő megalkotja a kompozíciót, és egyeztet a főminiátorral. Kiválasztják a tulajdonosjegyet, a címertípust is. Aktívan dolgoznak tehát azon a célon, amelyről a többször is emlegetett Pietro Ransano valamikor 1488 és 1490 között így ír A magyar történelem rövid foglalatában:

Ez a részlet is érzékelteti, hogy a reprezentatív díszkönyvtár valóban az 1480-as évek második felében létesült. Mindemellett elsősorban a könyvtár tartalommutatóbeli megnevezettsége és megnevezhetősége – fentebb idéztük – sugallja, hogy a bibliotéka már létrejött, mint immár az udvar önálló, autonóm eleme. A Corvina Bibliotheca név születésének természetesen lehetett egy funkcionális oka is, összefüggésben a király aktuális politikai törekvéseivel. Világos, hogy Bonfini a tartalommutató szövegében tudatosan hangsúlyozta a Corvinus melléknevet, így nevezve meg mind a királyt, mind a könyvtárat. Ez, valamint a fönt bemutatott képi program, a római császári reprezentáció hangsúlyozása alkalmas volt arra, hogy az uralkodó és családja római származását is érzékeltesse. Miként szó volt róla, Mátyás ezt mindenekelőtt fia trónutódlásának sikere érdekében fogadta el, látta fontosnak. Ékesen bizonyítja ezt a királyfi neve, akit már Corvin Jánosként ismerünk.

A Philostratos-corvina számos törekvés és jelenség esszenciája. Tükrözi azt a kulturális, reprezentációs, politikai és művészeti miliőt, amelyben keletkezett. Szétszálazhatatlanul fonja egybe az egyes tényezőket, azok kölcsönhatásának következménye, erőtere pedig nagyon határozottan antik és reneszánsz. S talán nem tévedünk, ha úgy sejtjük, hogy ennyiben hitelesnek tekinthető: az all’antica világ immár otthonossá vált Budán. Megszűnt idegen konstrukció lenni, alkalmassá vált arra, hogy akár szimbólumok segítségével kommunikáljon, hiszen jól érthető volt már a magyarok számára. Ezt az örökséget adta át Mátyás a Jagellóknak. A díszkódex az ő uralkodásuk idején is nagy becsben volt. Előzéklapjain bejegyzés tanúsítja, hogy II. Ulászló kamarásai jelenlétében ajándékozta oda Johannes Gremper bécsi humanistának 1513-ben. Így menekült meg a pusztulástól, s közvetítheti számunkra is Mátyás udvarának üzenetét.

A teljes kódex digitálisan végiglapozható az Országos Széchényi Könyvtár corvinahonlapján: Philostratus: Heroica [Hőstörténet]; Imagines [Képek]; De vitis sophistarum [Szofisták életrajzai]; Epistolae [Levelek] - Bibliotheca Corvina Virtualis]