Ingyen olvasható
A Magyar Dolgozók Pártja megyei első titkárainak helyi szintű tevékenységét egyértelműen a forradalom kirobbanásához vezető okok között kell említeni. A megyei pártbizottságok élén álló funkcionáriusok sok esetben élet-halál urai voltak, a megyéjüket érintő minden fontos kérdésben döntő szóval bírtak, a lokális hatalmi gépezet működtetése miatt helyi kiskirályokként is emlegették őket.
Ki volt a Komócsin-klán két tagja, az 1956 októberében egyaránt első titkári posztot betöltő Komócsin Zoltán és öccse, Komócsin Mihály? Milyen szerepük volt a forradalom eseményeinek lokális kezelésében? Hogyan járultak hozzá a Magyar Szocialista Munkáspárt helyi szintű megszervezéséhez, a kádári hatalmi gépezet kiépítéséhez, majd milyen feladatokat vállaltak annak működtetésében?
Az első titkárok tevékenysége mint vizsgálati szempont
Az 1956-os Intézet, majd főként az évfordulókhoz (2006, 2016) kötődően a megyei levéltárak, múzeumok, könyvtárak, valamint az egyetemek kiadványainak, illetve megalakulásától a Nemzeti Emlékezet Bizottságának köszönhetően nagyon sokat tudunk már az október 23-i eseményekről, azok előzményeiről, illetve a forradalom elfojtásáról és a megtorlásról. A megszületett munkák több aspektusból is vizsgálják a történteket. Bár a szakirodalom sokat foglalkozik a lokális vonatkozásokkal, az 1956-os forradalommal kapcsolatban elsősorban a fővárosi események és azok emblematikus helyszínei jutnak a legtöbb embernek eszébe, jóllehet több történész hangoztatja, hogy a forradalom vidéken kezdődött és vidéken zárult.
A vidék forradalmának előzményeit taglalva több írás számba veszi, részleteiben vizsgálja a Rákosi-diktatúra visszásságai miatt kialakult, tarthatatlan helyzetet, az ennek nyomán jellemzővé vált általános elégedetlenséget, amely 1956-ra a magyar társadalom egészét áthatotta. Bár mindezért döntően a pártállami rendszer hatalmi gépezetének csúcsán álló vezetők tehetők felelőssé, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a diktatúra kiépítésében, működtetésében, fenntartásában fontos szerep hárult a központi akaratot helyi szinten végrehajtó, a megyei pártapparátusok élén álló első titkárokra is. A vidék forradalmának elemzése során megkerülhetetlen tehát a sokszor kiskirályokként emlegetett megyei első titkárok tevékenységének vizsgálata, hiszen a helyi társadalmak haragja nem csupán a Rákosi–Gerő-klikk ellen irányult, hanem az emberek mindennapi életére kiható intézkedéseket hozó lokális vezetőkre is. A Rákosi- és a Kádár-rendszer közti folytonosság vizsgálatában pedig lényeges kérdés, hogy mi lett a forradalmi események alatt első titkári posztot betöltő funkcionáriusok sorsa 1956 novemberétől. Megtört-e pályájuk, és az addig folytatott politikájuk következtében kiestek a hatalombirtokosok sorából, vagy a „káder nem vész el, csak átalakul” elve alapján máshol és más funkcióban kerestek, illetve kaptak feladatot? A Komócsin testvérek karrierútja hasznos adalékul szolgál ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához is.
A Komócsin-klán
A Komócsin-klán megnevezés azért alakult ki, mert a Komócsin család három tagja is kiemelkedő szerepet vállalt a munkásmozgalomban, illetve később a Rákosi- és a Kádár-éra alatti pártéletben. A cikkben bemutatandó két első titkár egy testvérpár, akik 1956 októberében éppen mindketten ezt a pártfunkciót töltötték be. A szegedi gyökerekkel bíró két fiú – Zoltán (1923–1974) és Mihály (1925–2016) – édesapja, id. Komócsin Mihály szintén elkötelezett baloldali aktivista volt, már a Tanácsköztársaság idején is. Két gyermeke viszont messze túlnőtt az apán, hiszen mindketten komoly politikai pályát futottak be.
Bár mindkettejük karrierje Szegedről indult, hamarosan az ország más-más pontjaira kerültek. Főként a diktatúra kiépítésének kezdeti szakasza – az úgynevezett káderforgó – nagy intenzitású volt. Részben a káderhiány miatt is gyakran előfordult, hogy a tapasztaltabb funkcionáriusokat rövid idő elteltével újabb és újabb pozíciókba helyezték át. Így Komócsin Zoltán szülővárosa után Vas megyébe került első titkárnak, később az MDP Központi Vezetősége Agitációs és Propaganda Osztálya helyettes vezetőjeként, majd vezetőjeként tevékenykedett. Ugyanitt rövid ideig öccse, Mihály is volt helyettes vezető, viszont őt utána nem egy megyébe, hanem Budapestre helyezték, a XII. kerületben kapott első titkári posztot.
Komócsin Zoltán 1956. februártól lett Hajdú-Bihar megye első titkára, míg Komócsin Mihály már 1954 májusától Heves megye első titkára volt. A testvérpár életútja nem csupán azért elemezhető egyszerre, mert 1956 októberében mindketten első titkárok voltak, hanem azért is, mert tevékenységük részben vagy egészben olyan megyékhez kötődött, amelyek a vidék forradalmának kezdeti állomásai voltak.
Komócsin Zoltán tevékenysége Hajdú-Biharban
Jóllehet az október 16-án Szegeden létrejött MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) országos jelentőségű szerepe miatt lényegesen nagyobb visszhangot kapott, de a Hajdú-Bihar megyei események vonatkozásában ki kell emelni, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) még korábban, már október 13-án megrendezték az ősszel megalakult Kossuth Kör első nyilvános vitáját, amelyet a szervezet titkára, Für Lajos akkori egyetemi tanársegéd vezetett le. A reformokat követelő debreceni fiataloknak újabb lendületet adott, hogy október 22-én a szegedi MEFESZ küldöttjei is megérkeztek a városba. Bár a Debreceni Orvostudományi Egyetem és a Mezőgazdasági Akadémia is aktív alakítója volt a helyi eseményeknek, a döntő mozzanatra mégis a KLTE Benczúr utcai kollégiumában került sor, mivel 22-én, a helyi MEFESZ megalakítása után, a késő esti órákban itt merült fel először a másnapi demonstráció szervezésére vonatkozó elképzelés. A fiatal tanársegédek és hallgatók mozgósításának hatására október 23-án már délelőtt tíz órára megtelt az egyetem előtti hatalmas tér, ahonnan 20 pontos követeléseik megfogalmazása után a belvárosba, a megyei pártbizottság elé vonultak. Noha a megyei pártvezetés hozzájárult, hogy a megyei pártlap, a Néplap különkiadásaként kinyomtassák a 20 pontos követelést, a délután 4 órára már mintegy 30-35 ezresre duzzadt, tüntető tömeg ennyivel már nem érte be, és megkezdte a középületeken lévő vörös csillagok eltávolítását.
Komócsin Zoltán, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Hajdú-Bihar Megyei Bizottsága első titkára ugyan engedélyezte a követelések kinyomtatását, de a kezdetektől Janus-arcú politikát folytatott. A tömeg nagyságát látva az első pillanatokban nyilván nem tehetett mást, mint hogy hozzájárul a tömeg kéréséhez. Érzékelve azonban a történések súlyát már délután 3 óra körül felhívta a helyi híradós ezred törzsfőnökét, Garab Imre főhadnagyot. Garab viszont nem tett eleget Komócsin kérésének, és nem vállalta a fegyverhasználatra is feljogosító paranccsal történő tömegoszlatást. Sőt az ugyancsak helyben lévő lövészezred sem sietett Komócsin segítségére, így a városszéli laktanyából az ÁVH-s zászlóalj egységeit vezényelték a belvárosba. A fegyvertelen tömegre előbb csak füstgránátokat dobáltak, majd vaktölténnyel lőttek, de a tüntetőket ez nem rettentette el. A karhatalmisták az első titkár által kiadott tűzparancs birtokában éles lőszert is használhattak. A hat óra tájban leadott sortűznek egyes kutatások szerint két, mások szerint három halálos áldozata lett, és mintegy harmincan megsebesültek.
Komócsin ezt követően is folytatta a kettős játszmát. Jóváhagyásával 26-ra virradóra a párt- és állami vezetők a tüntetők képviselőivel, az egyetemi ifjúság, a munkások küldötteivel megegyeztek egy, a várost és a megyét irányító új szerv, a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány felállításában. Mivel a két helybéli katonai alakulat egyaránt kihátrált a pártvezetés mögül, Komócsinék kompromisszumra kényszerültek, és belementek a forradalmi bizottmány megalakításába. Az október 26-án délután a városháza nagytermében megtartott tisztségviselő-választáson viszont az éjszakai tanácskozáson még felmerült javaslat ellenére a pártvezetők nem kerültek be a testület vezetésébe.
A szűkülő mozgásteret érzékelve Komócsin, miután másnap, október 27-én utasítást adott a megyei pártbizottság 1956-ban keletkezett iratai nagy részének megsemmisítésére, több vezetőtársával együtt a debreceni katonai repülőtéren kért menedéket. Ezzel együtt nemcsak az MDP megyei, de a városi és a járási pártbizottságait is felszámolták.
Kádár János november 1-én jelentette be a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakulását, majd november 6-án napvilágot látott az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága felhívása, amelyben közölték, hogy mind a Rákosi–Gerő-klikktől, mind Nagy Imrétől elhatárolódva új életre keltik a pártszervezetet. Komócsin Zoltán a szovjet csapatok bevonulása után az új párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezésének élére állt Hajdú-Biharban. November 30-án ő lett az MSZMP Hajdú-Bihar Megyei Intéző Bizottsága elnöke, bár tisztségét nem sokáig töltötte be, hiszen 1957 márciusában megbízták a párt új ifjúsági szervezetének, a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (KISZ) a szervezésével. A forradalom Hajdú-Bihar megyei eseménysorozata, így Komócsin helyi tevékenysége több történésznek – így például Filep Tibor, Valuch Tibor – köszönhetően is jól feldolgozott, a vonatkozó adatok nagy része az ő írásaikon alapul.
Komócsin Zoltán tagja lett a párt legmagasabb szintű testületeinek is, a Politikai Bizottságnak és a Központi Bizottságnak. Neve Kádár lehetséges utódjaként is felmerült, de pártkarrierjét 1973-ban kezdődő betegsége megtörte, majd 51 évesen, 1974-ben elhunyt. A Pártélet című lapban 60. születésnapja alkalmából közreadott cikk a politikus 1956-os szerepvállalását a következőképpen összegezte: „Komócsin Zoltán ezekben a kommunista vezetőket megmérő drámai pillanatokban derekasan helytállt: munkatársaival igyekezett a rábízott országrészt, annak pártszervezeteit megóvni a zavarodottságtól, minden eszközt latba vetve elhárítani a kilengéseket, s a döntő percekben ingadozás nélkül az elsők között csatlakozott a szocialista ellentámadást szervező erőkhöz.”
Hevesből Csongrádba – Komócsin Mihály ’56-ja
Bátyjához képest teljesen eltérő pályát futott be az 1956-ban ugyancsak első titkári posztot betöltő Komócsin Mihály. Pártkarrierje szülővárosából, Szegedről indult, majd mintegy négyéves, Budapesten eltöltött időszak után, 1954-ben került tehát az MDP Heves Megyei Bizottsága élére.
Kádár János 1956. november 1-i, az MSZMP megalakulását hírül adó rádióbeszéde után szinte azonnal megalakult Egerben a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Megyei Elnöksége. Az alakuló ülésen megfogalmazott határozatban kimondták, hogy az új pártszerv „mélységesen elítéli a rákosista, gerőista klikk bűnös politikai vonalát, annak nemcsak országos, hanem helyi megnyilvánulásait is”. Ennek szellemében döntöttek Komócsin Mihály első titkári funkciójából történő felmentéséről.
A Heves megyéből elűzött politikus viszont hamar újabb megbízást kapott, így útja ismét Szegedre vezetett. Erről az időszakról és Komócsin 1950 előtti tevekénységiről is fontos adalékokkal szolgál a Blazovich László szerkesztésében 2010-ben megjelent Szeged története 5. 1945–1990 című kötet. Az MSZMP Szervező Bizottságának 1956. november 26-i határozata több városi és megyei pártapparátushoz központi szervezőket nevezett ki. A megbízás óriási jelentőséggel bírt, hiszen a kiküldött szervezők nem csupán végrehajtatták a központi utasításokat, hanem felügyelték a helyi szervek munkáját, illetve döntő szerepük volt azok személyi összetételének alakulásában is. Komócsin Mihály november végén került ebben a feladatkörben Szegedre, aminek révén nagy befolyásra tett szert a helyi pártéletben. Olyannyira, hogy központi szervezői megbízatása megszűnte után, előbb 1957. február 14-től az MSZMP Szegedi Intézőbizottsága tagjának, majd február 25-én titkárának választották meg. A Heves megyében túl keményvonalasnak ítélt politikus ettől kezdve élete végéig Csongrád megyében betöltött különböző párt- és tanácsi funkciói által szolgálta a pártot egészen 1985-ig. Tevékenységét hűen tükrözi, hogy miatta kapta Csongrád megye a kambodzsai diktátorról a Pol Pot megye gúnynevet.
Összegzés
Jól látható tehát, hogy a két testvér 1956-ban betöltött első titkári pozíciói ugyan egymástól eltérő karrierutak epizódjaivá váltak, de közös pontok azért akadtak. Az ’56-os szerepvállalásukat több csomópont mentén is érdemes elemezni. Először is, hogy miként reagáltak a lokális eseményekre. A hajdú-bihari történések bővebb kifejtésére azért is volt szükség, hiszen ezen keresztül ragadható meg Komócsin Zoltán hatalomhoz való viszonyulása. A rendpártiság, a központi hatalom iránti lojalitás juttathatta oda, hogy a helyi karhatalmistáknak tűzparancsot adhatott a tömeg oszlatására. Komócsin Mihály október 26-án Bérczes alezredesnek, a gyöngyösi helyőrségparancsnoknak a rendteremtés mikéntjére vonatkozó kérdésére ugyanakkor azt a választ adta, hogy „a vérontást el kell kerülni”. Bár az ifjabb Komócsin motivációját már pontosan nem ismerhetjük meg, lehetséges, hogy éppen bátyja esetén okulva nem akart tűzparancsot kiadni, miközben ezen a napon még több vidéki városban, például Kecskeméten is lőttek a tüntető tömegre. A két eset ugyanakkor egyértelműen jelzi, hogy milyen súlyos jogkörök összpontosultak az első titkárok kezében. A gyakran élet-halál uraiként is emlegetett helyi pártvezetőkre ez a megállapítás 1956 kapcsán fokozottan igaz volt.
A második vizsgálati szempont lehet a helyi forradalmi szervekhez való viszonyulás. Közös elem, hogy kezdetben mindketten igyekeztek a helyi forradalmi szervekbe vagy bekerülni, vagy legalább olyan, nem ellenséges kapcsolatot fenntartani, ami nem sodorja veszélybe pozíciójukat. Főként Komócsin Zoltánnál nagyon jól kidomborodott, hogy a hatalomféltés milyen mértékű Janus-arcúságra késztette őt.
Újabb elemzési lehetőséget vet fel az első titkári posztból való kikerülés mikéntje. Komócsin Zoltán egyszerűen elmenekült, de a kádári hatalommal együtt, igaz, csak rövid időre, visszatért régi-új megyéje, Hajdú-Bihar élére. Komócsin Mihályt viszont Heves megyéből távozásra kényszerítette a formálódó új pártvezetés, ami azonban nem jelentette azt, hogy a központi hatalom is alkalmatlannak tartotta volna őt újabb, komoly pártfunkció betöltésére, hiszen ezt igazolja Szegedre történő visszatérte. A testvérek tehát – bármit is tettek első titkárként a forradalom napjaiban – a Rákosi-éra után a kádári hatalom bizalmát is élvezték. Ebben a megközelítésben a két Komócsin egyértelműen a Rákosi- és a Kádár-rendszer folytonosságának igazolója.
Végezetül mindketten megmutatkoztak jó szervezői oldalukról is, hiszen Komócsin Zoltán régi-új megyéjében, Mihály pedig Csongrádban lett a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezésével megbízva, ami jól érzékelteti az újonnan bejelentett párt, az MSZMP iránti elköteleződésüket is. Bár Hajdú-Biharban nagyon lassan haladt a pártépítés, ezt minden bizonnyal nem kimondottan Komócsin Zoltán rovására írták, hiszen a pártkatona 1957 márciusában a KISZ létrehozásával még nagyobb szervezési feladatot kapott. Ez pedig egyúttal arra is rávilágít, hogy egy első titkári pozíció mennyiben lehetett ugródeszka a hatalmi ranglétrán való emelkedéshez. Az első titkárok 1956-os tevékenységének elemzése az egyedi esetek vizsgálatával tovább bővíthető, többek között a megtorlásban játszott szerepükkel (például Papp János – Veszprém megye). Ehhez hatalmas segítséget jelent, hogy sok-sok levéltáros és történész munkájának köszönhetően az 1956 eseménytörténetére vonatkozó alapkutatások minden megye esetén elérhetőek.
Noha keveset beszélünk a megyei első titkároknak a diktatúrában betöltött szerepéről, de csupán a két Komócsin karrierútja is élesen megvilágítja, hogy az e tisztséget betöltő pártfunkcionáriusok milyen fontos fogaskerekei voltak a hatalmi gépezetnek. Éppen ezért az ország többi megyéjében regnáló első titkár karrierútját is feldolgozva szeretnék a későbbiekben a témáról átfogóbb képet adni.
