A holokauszt dokumentumai

1994 nyarától 1995 tavaszáig Holocaust Magyarországon címmel nagyszabású kiállítás volt látható a Budapesti Történeti Múzeumban. A kiállítás mottója Márai Sándor egyik naplójegyzete volt: „Menteni, magyarázni nem tudjuk, ami történt, de bevallani, elmondani igen.” A közép-kelet-európai történelem sajátosságai miatt e cél csak fél évszázad elteltével valósulhatott meg. Éppen emiatt a kiállítás a szembesülést és szembesítést szolgálta. Erről szólt Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter is megnyitó szavaiban: „Izraelita és nem izraelita vallású, teljesen ártatlan magyar embereket gyilkoltak meg, mindaz, ami velük történt, történelmünk része, szégyene és nyomorúsága.”

A kiállításhoz kapcsolódó személyes élmények sorozata már a nyitó falnál kezdődött. Itt kavicsokat talált a látogató, s egy kaviccsal a kezében járta végig a kiállítást, hogy a végén – a zsidó hagyományok szellemében – elhelyezze a jelképes tömegsíron, a kegyelet helyén. A kiállítást végigkísérő valamennyi térkép háttere a jeruzsálemi siratófal volt, mely hangulati aláfestést nyújtott a rideg tényekhez. A látogató útja sok helyen szögesdróttal és porceláncsigákkal szegélyezett sűrű drótkerítések között vezetett, hogy a jelképes tömegsír után egy hatalmas tükörben nézzen szembe önmagával.

A kiállítás megkísérelte a lehetetlent: úgy kívánta bemutatni az eseményeket, hogy a „vád” és a „védelem” egyformán jelen legyen, az embertelenség és a kiszolgáltatottság mellett a humanizmus és az áldozatvállalás gesztusai is máig hatóan érvényesüljenek.

Az 1944. március 19-i német megszállással kezdődő, s a koncentrációs táborok felszabadításával végződő folyamat állomásainak bemutatásával tisztelgett a kiállítás a magyar zsidóság 68 százalékát kitevő 560 000 áldozat – köztük a magyar irodalom és művészet számos kiemelkedő képviselője – előtt.

Ezen a kiállításon szerepeltek a következőkben bemutatásra kerülő dokumentumok, melyek révén a német megszállás után hozott – különböző szintű – zsidóellenes rendelkezések, s azok végrehajtása kísérhető végig. Az iratok a Magyar Országos Levéltár gyűjteményében találhatók. Szintén a kiállításon voltak láthatók azok a képek, amelyek e számunk 24–34. oldalain találhatók.