A harangok a pápa ágyúi

Kínában már négyezer évvel ezelôtt is használtak harangot, csengettyűt. Az egyiptomi ásatásokon háromezer éves harangocskák kerültek elő. A főpapi és fejedelmi ruhák hatalmat jelképező dísze is a csengettyű. A görögöknél és a rómaiaknál még mindig a magasabb rang jelvénye a harang. A közérdekű események hírüladására is nagyobb harangocskákat használtak. A győzelmi felvonulásoknál pajzsokon, a lovakon, a diadal- és hadiszekereken elengedhetetlen volt a harangocskák csilingelése.

A keresztény vallásban a harang használatát Sabinianus pápa (604–606) rendelte el. Megparancsolta, hogy nappal négyszer, éjjel háromszor adjanak jelt a haranggal, és az istentiszteletre is harangszóval hívják a híveket. A keresztények kezdetben vaslapokból összeszegecselt kisebb harangokat készítettek.

A harangok használatának egyik legkorábbi keresztény emléke egy karthágói diakonus levele egy itáliai áldozópaphoz 535-bôl: „Az imádság minden órájában helyezkedjetek Isten tekintete elé. Nem egyedül teszed ezt, hanem többmásokat is meghívsz e jócselekedet közös végzésére egy széphangú harang meghúzásával, amint azt a jámbor szerzetesek szent szokása megállapította. Óhajtásod szerint küldök egy ilyet neked. Én azonban nem írom rá a nevemet, mert azt a Lélek már szívedbe írta.”

Amíg a harangok kicsinyek és könnyűek voltak, addig két pár keresztbe tett fára függesztették azokat. A kisebb haranggal rendelkező egyházközösségek ma is