Ingyen olvasható
1802. május 19-én még a forradalmi naptár volt érvényben Franciaországban, tehát a hivatalos iratokon a következő dátum volt olvasható: a Köztársaság X. éve, floréal hónap (vagyis a virágzás hava) 29-e. Bonaparte Napóleon első konzul Malmaisonban tartózkodott, amikor Párizsban a törvényhozó testület 166 szavazattal 110 ellenében elfogadta a Becsületrend létrehozását. E testület nem vitatkozhatott, csak szavazhatott a törvényekről. Általában meglehetősen engedelmesnek bizonyult, ezért ez a szavazati arány arra utalt, hogy a konzulátus vezető személyiségei közül nagyon sokan ellenezték a mindmáig legtekintélyesebb francia kitüntetés törvénybe iktatását.
Mi volt az oka ennek a különös húzódozásnak? Hogyan fogadta a francia társadalom a Becsületrend létrehozását? Kik kaphatták meg a kitüntetést?
A nagy francia forradalom során felszámolták a rendi társadalmat, a tartományi, városi kiváltságokat és minden megkülönböztetést, a régi rend valamennyi kitüntetésével együtt – a törvény előtti legteljesebb egyenlőségre hivatkozva. Abban a történelmi pillanatban, amikor a nemzeti érdek nevében megindult a harc a kiváltságos testületek ellen, minden csoportérdek képviselete önző törekvésnek tűnt. A törvényhozók éveken keresztül tartották magukat ehhez az elvhez. Csak a katonák számára adományoztak kiemelkedő hőstettek esetén a „nemzeti elismerés” jegyében afféle emléktárgyként díszfegyvereket. A konzulátus kezdetén, 1799. december 25-én azt is meghatározták, milyen emléktárgyakat adhatnak: szablyát a lovasoknak, puskát a gyalogosoknak, bárdot a tengerészeknek, gránátot a tüzéreknek. A hadügyminiszter zsold-kiegészítést is elrendelhetett.
A forradalom lezárásának dokumentuma, a konzulátust megalapító, 1799-es alkotmány 87. cikkelye szentesítette ezt a gyakorlatot. Kimondta, hogy „nemzeti elismerésben részesülnek mindazok a harcosok, akik kiemelkedő szolgálatot tettek a köztársaságért harcolva.” Pierre-Louis Roederer, az államtanács belügyi szekciójának elnöke már arról értesítette a kamarákat (a szenátust, a tribunátust és a törvényhozó szervet), hogy itt az ideje honorálni az érdemet mind a katonai, mind a civil szolgálatot teljesítőknek.
Bonaparte első konzul (1799–1804) egyrészt jutalmazni kívánta az arra érdemes katonákat és civileket, másrészt az államfő által irányított és inspirált, szervezett testületbe kívánta tömöríteni őket. Afféle elit-testületet szeretett volna létrehozni az állam legtehetségesebb és ennek megfelelően honorált alkalmazottaiból. A tervet nagy felháborodás fogadta az államtanácsban is, ezért az első konzul személyesen részt vett több viharos ülésén. Hogy elfogadtassa tervét, többször is kénytelen volt megalkudni, s egy időre a kitüntetést jelző szalagról és éremről ugyancsak le kellett mondania. A forradalom egykori vezető személyiségei úgy látták, hogy a tervezet sérti az egyenlőséget, s a gúnyolódó Jean-Victor Moreau tábornok egy estélyen „becsület-serpenyővel” jutalmazta meg a szakácsát. Egy másik politikus kijelentette: „Az efféle kitüntetések mindössze a hiúság játékszerei!” Bonaparte így vágott vissza: „Igen, pontosan, az embereket játékszerekkel kell kormányozni!”
A Becsületrend létrehozásáról szóló rendelet Forrás: Wikimedia Commons
A kitüntetés magyar neve megtévesztő. A „rend” fogalma oly szorosan kötődött a régi királysághoz, hogy nem használhatták. Bonaparte azt hangsúlyozta, hogy ez a testület nem lesz sem zárt, sem kiváltságos, hanem nyitott a társadalom valamennyi érdemdús tagja számára. Ezért nem a rend (ordre), hanem a légió (légion) szót választotta, s a kitüntetés francia neve Becsület légiója (Légion d’honneur) lett.
Az államtanács így is csak 14 szavazattal 10 ellenében fogadta el a törvénytervezetet 1802. május 14-én. A tribunátus elé Bonaparte öccse, Lucien terjesztette a tervezetet három nap múlva, és sikerült 58 támogatót szereznie 38 ellenszavazattal szemben. Ezután került sor a törvényhozó szerv már említett döntésére május 19-én. A Becsületrend nagytanácsának hét tagja lett, a három konzul (Bonaparte, Jean-Jacques-Régis Cambacérès és Charles-François Lebrun), egy szenátor (Kellermann tábornok), egy tribun (Lucien Bonaparte), egy államtanácsos (Joseph Bonaparte) és egy törvényhozó (Lacépède gróf). Természetesen Bonaparte lett a nagytanács elnöke és a „légió” vezetője.
A francia társadalom többsége szívesen fogadta a rendet, melybe 1804-ig hatezren lettek besorozva. 1804-től már kitüntetés is járt vele, vörös szalagra erősített, ötágú csillaggal. Tagjait hierarchikus rendbe sorolták: a légionárius 250 frank, a tiszt 1000 frank, a parancsnok 2000 frank, a főtiszt 5000 frank járadékot kapott. 1805-től egy „Nagy Sas Rendet” is létrehoztak, amelynek járadékát egyénenként szabták meg. A császárság végéig 48 000 kitüntetést osztotta ki, s ekkor 35 000 tag volt még életben.
A kitüntetettek 87 %-a katona volt, a civilek többsége magas rangú állami tisztviselő, miniszter, prefektus, nagykövet vagy polgármester. De megkapták a Becsületrendet tudósok, gyárosok, orvosok, írók, iparművészek, szobrászok és olyan híres festők is, mint David, Gérard és Gros. 1812. március 12-én a történelemben először egy munkás is megkapta a keresztet, Hubert Goffin, egy belga bányász. (Belgium 1795 óta Franciaországhoz tartozott.) Goffin közel hetven bányász életét mentette meg egy áradás során, s ezért a kitüntetéssel 600 frank évjáradékban is részesült.
A Becsületrend népszerűségét és sikerét az is jelzi, hogy Napóleon bukása után is fennmaradt. Mintegy egymillió személy kapta meg 1802 óta, s 2016-ban 93 000 tagja volt. Sokáig csak férfiak lehettek a rend tagjai, a hírhedt Marie-Jeanne Schellinck, aki a hagyomány szerint 1808-ban a császár kezéből kapta meg a kitüntetést, sohasem létezett. Az első nő, aki megkapta, Suzanne Grinberg feminista és pacifista ügyvédnő volt. 1933-ban részesült a kitüntetésben.
