A betegápoló irgalmasrend alapítója: Istenes Szent János

Amikor Istenes Szent János (eredeti nevén João Duarte Cidade) 1495-ben Portugáliában meglátta a napvilágot, a helyi templomban megszólaltak a harangok. Egy, a közelben élő, jámbor remete elmondása szerint angyalok húzták meg a harangokat a gyermek születésekor, akit Isten választott ki egy nagy feladatra. Pásztor volt, majd katonának állt, ezt követően pedig könyveket és szentképeket árult.

Életéről számos csodás eseményt jegyeztek fel: mindenekelőtt megjelent neki a gyermek Jézus. Egy félig nyitott gránátalmát mutatott neki, amelyből egy kereszt emelkedett ki, és így szólt hozzá: „János, Granada lesz a te kereszted.” (A gránátalma spanyolul granada.) Granadában folytatta tehát a kereskedést, egészen addig, amíg élete egy sorsdöntő epizódhoz nem érkezett: 1537. január 20-án a kor híres szónokának, Avilai Szent Jánosnak (1500‒1569) a prédikációja olyan nagy hatást tett rá, hogy az egész élete megváltozott.

Ebben a Szent Sebestyén-napi beszédben a vértanúk szenvedései mellett a fő téma a bűnbánat, az utolsó ítélet, a bűnök és az értük járó büntetés, az örök kárhozat volt. János könnyezve a földre borult, mellét verte, megszaggatta haját és ruháit, jajkiáltásai betöltötték a templomot. Majd Granada utcáin szaladgált fel és alá és azt kiáltozta: „Könyörülj rajtam, ó Uram, könyörülj rajtam!” Az emberek azt gondolták, hogy megőrült, ezért bevitték a granadai királyi kórházba, ahol látnia kellett, hogyan verik nap mint nap azokat a szerencsétlen őrülteket, akik vele együtt az intézmény lakói voltak. A királyi kórházban a saját bőrén megtapasztalt kegyetlen bánásmód, ütlegelés hatására tűzte ki célul az őrültek és a pszichés betegségekben szenvedő emberek ápolását és gyógyítását. János ebben az intézményben kezdte meg a beteg emberek szolgálatát és vigasztalását, a verések okozta sebeik ellátását. 42 éves korában ismerte fel hivatását, a betegápolását.

Miután kiszabadult, Granadában, egy bérelt házban hozott létre kórházat, ahol a betegeket néhány társával nagy szeretettel ápolták. Egyre többen csatlakoztak hozzá, újabb és újabb kórházaik nyíltak. Istenes Jánosnak nevezték el az emberek, akik közül egyesek csodálták őt, mások azonban túl vakmerőnek, egyenesen őrültségnek tartották, hogy megfelelő anyagi háttér nélkül vállalkozik a betegek ápolására. Azt mondták neki: „Mit gondolsz, mikor semmi pénzed nincs? Istenkísértés egy házat szegényekkel és betegekkel megtölteni, amikor az embernek semmije sincs, amivel őket táplálja és ápolja.” Erre János így válaszolt: „Tudom, hogy magamtól semmire sem vagyok képes. Szegény és gyenge vagyok. De mindenre képes vagyok Urammal, Istenemmel. Ő elég hatalmas, hogy engem megerősítsen, elég jóságos és gazdag, hogy gyermekeit, a szegényeket gondjaiba vegye. Az isteni gondviselés védi mindazokat, akiknek semmijük sincs és akik Istenben bíznak.”

Történt egyszer, hogy János buzgón imádkozott egy kápolnában, a feszület előtt. Amikor távozni készült, Szűz Mária és Szent János evangélista leszállt az oltárról, az Üdvözítő töviskoszorúját a fejére helyezte, és olyan mélyen a homlokába nyomta, hogy a szent élénken érezte a tövisek szúrását. Szűz Mária így szólt hozzá: „János, munkád és szenvedésed által kell kiérdemelned azt a koronát, amelyet fiam számodra készített.”

Jézus az utolsó vacsora alkalmával megmosta tanítványai lábát, példát adott a felebaráti szeretetre. Istenes Szent János hasonlóan nagy alázattal mosta meg a belépő szegények lábát, és lábfejüket a kereszt jelével megjelölve, mély tisztelettel csókolta meg. Egy alkalommal, amikor egy, az úton talált szegény beteg lábait mosta a kórházban, észrevette, hogy a lábak keresztül vannak szúrva. A sebek alapján Jézus Krisztust ismerte fel a betegben. Jézus így szólt hozzá: „János, hűséges szolgám. Mindazt a jót, amelyet nevemben cselekszel, nekem cselekszed. Én vagyok az, akit ruhával ajándékozol meg, amikor a mezíteleneket ruházod, én vagyok az, akinek lábát megmosod, amikor a szegények lábát mosod; én vagyok az, akit gyógyítasz, amikor a szegényeket és a betegeket gyógyítod. Megszámlálom minden léptedet és minden fáradságodat és meg fogom ezt jutalmazni; tarts ki állhatatosan és hűségesen, és neked adom az élet koronáját, amelyet számodra készítettem.”

A kórházba érkező betegektől mindig megkérdezte: „Régen gyóntatok már?” Ezután gondoskodott arról, hogy egy papnál meggyónhassanak, mert úgy vélte: „Először a léleknek kell meggyógyulni, azután Isten majd a testet is meggyógyítja.” Egy történet szerint amikor Jánosnak messzire el kellett mennie, hogy vizet hozzon, távollétében Rafael arkangyal helyettesítette őt a kórházban és végezte el a munkáit. Megágyazott, kitakarított, főzött és elmosogatott. János megkérdezte a betegektől, hogy ki dolgozott a kórházban, amíg távol volt. A betegek azt válaszolták, hogy őt magát látták. Erre János így szólt: „Áldott legyen az Úr neve, aki valóban szereti szegényeit, még angyalait is elküldi, hogy őket szolgálják.”

Hasonló égi segítséget kapott, amikor fogytán volt a kenyér a kórházban. Belépett a betegszoba ajtaján egy szép ifjú, aki ugyanúgy volt öltözve, mint ő. Kezében egy kosár kenyeret tartott. Jánoshoz lépett és ezt mondta: „Kedves János, mi valamennyien egy rend tagjai vagyunk. Fogadd ezt a kenyeret, melyet neked az ég küld.” A kenyér annyira ízlett a betegeknek, hogy azt mondták, soha jobbat nem ettek.

Egy alkalommal Istenes Szent János, alamizsnával megpakolva, egy szegény, béna férfit talált az utcán. Vállára vette, de a nehéz teher meghaladta erejét. Egy szép ifjú jött ekkor a segítségére és elkísérte a kórházba. Az ismeretlen segítő így szólt: „János, én vagyok Rafael arkangyal, az Isten küldött, hogy neked segítsek; az Úr rám bízott téged és mindazokat, akik neked a szegények szolgálatában segítenek.” A szent egyik fennmaradt levelében így ír az alamizsnáról: „Az alamizsna kioltja a bűnt, éppúgy, mint a víz kioltja a tüzet. Szent uzsorának nevezhetjük, amelyet Istennek adunk, hogy az égben sokkal többet nyerjünk, mint amiről itt, a földön lemondtunk.” Ő maga gyakran járta az utcákat, hátán egy nagy kosárral, alamizsnát koldulva. Hangosan e szavakat kiáltozta: „Testvéreim, tegyetek jót!”

Istenes Szent János több prostituáltat mentett meg, térített meg Granada városának bordélyházaiból. Péntekenként egy feszülettel a kezében beszélt a prostituáltaknak Jézus szenvedéséről, amelyet értük is vállalt. A bűnösökre váró örök kárhozattól, a pokoltól akarta megmenteni ezeket a nőket, és mindazoknak, akik felhagytak bűnös életmódjukkal, segített abban, hogy új életet kezdhessenek és visszatérhessenek a társadalomba.

Johann Georg Pintz (1697‒1767) rézmetszetén Istenes Szent János önfeláldozó szeretettel, élete kockáztatásával egy lángokban álló kórházból menti ki a betegeket. A képen az irgalmasok rendi öltözékében ábrázolt szent egy beteggel a hátán lép ki a kórházból, amelynek ablakain és ajtaján lángok csapnak ki. A kép latin nyelvű felirata magyarul: „Mivel Istenes Szent Jánosban túláradt a szeretet tüze, a betegeket kimentőnek semmilyen láng nem árthatott.”  

Röviddel halála előtt Istenes Szent Jánosnak megjelent Szűz Mária, Rafael arkangyal és János evangélista kíséretében. Szűz Mária megígérte neki, hogy mind követőinek, mind a kórházaikban ápolt betegeknek oltalmazói, égi pártfogói lesznek. A tragikus vég úgy jött el, hogy miután Istenes Szent János kimentett egy fuldoklót a megáradt folyóból, a hideg vízben szerzett meghűlésből már nem tudott felépülni. A szentségekkel megerősítve, ágya mellett térdelve, imádság közben, a feszületét a szívéhez szorítva halt meg 1550. március 8-án, 55 évesen.

Megtérése utáni élete a felebaráti szeretet gyakorlásáról, a szegények és a betegek, köztük a pszichés betegségekben szenvedők megsegítéséről szólt. Buzgón gyakorolta az irgalmasság testi cselekedeteit, melyek Jézusnak az utolsó ítélettel kapcsolatos beszédében szerepelnek:

„Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25, 31–40)

Istenes Jánost 1630-ban VIII. Orbán pápa avatta boldoggá, majd 1690-ben, VIII. Sándor pápa idején került sor a szentté avatásra. A betegek és a kórházak védőszentje.