A történelem egymást követő eseményeit gyakran egyértelmű, logikus láncolatként gondoljuk el, melybe minden epizód ok-okozati rendben, teleologikusan illeszkedik. A valósághoz azonban közelebb áll, ha azt mondjuk: a történések – melyeket ma egymás előzményeinek, következményeinek látunk – sokszor térben és időben egymástól függetlenül mentek végbe, kölcsönhatásaikban a véletlen és a törvényszerűség szerepe nehezen meghatározható. Ha megnézzük Amerika felfedezését – Kolumbusz útjának motivációit, a középkor babonáin lassan felülkerekedő tudományos eredményeket és a nagy expedíció előkészületeit – ugyanez a kép tárul elénk.
Arany és szegfűszegMinden utazó, felfedező és kereskedő a mesés Keletről ábrándozott, és a gazdag Indiába vágyott. Indián ugyanakkor a mainál jóval nagyobb területet értettek: Kathajt (Kínát) és Zipangut (Japánt) is e földrajzi név alatt tartották számon. Kolumbusz fiatalkorában a genovai Centurione kereskedőház flottájával járt a Madeirákon. Így nemcsak a keleti fűszerek, szőttesek és drágakövek értékét ismerte, hanem az ezekkel kereskedő országok és városok világpolitikai súlyát is. Tudta, hogy a status quo módosulása a l5. században többek közt Genova kereskedelmi pozícióit is módosította. Továbbá Európában új fogalom – az aranyéhség – jelent meg ekkoriban, ugyanakkor a Kelettel folytatott fűszerkereskedelem feltételei is több szempontból megváltoztak.
Az Európából Ázsiába vezető szárazföldi kereskedelmi útvonalak megszűntek a Mongol Birodalom
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.