rubicon

Zách Felicián

A felségsértő főúr
20 perc olvasás

Zách [ejtsd: Záh] Feliciánra a magyar történelmi emlékezet magányos merénylőként tekint, az indítékról azóta sem került elő perdöntő bizonyíték. Őrültség? Össze­esküvés? Személyes bosszú? 

Bármiért is ragadott kardot a nemes, kevés hiányzott ahhoz, hogy az Anjou-dinasztia magyarországi pályafutása már 1330-ban véget érjen. 

Ugyanakkor Felicián tette arra is rávilágít, hogy konszolidációs törekvései dacára I. Károlynak továbbra is maradtak ellenségei. 

Károly (1308–1342) uralkodásának jelentős részét a tartományurak elleni küzdelem határozta meg. Az oligarchákként is emlegetett, hatalmaskodó főurak az általuk irányított, országrésznyi területeken királyi jogokat gyakoroltak, állandó fosztogatásaikkal teljes jogbizonytalanságot okoztak, a jogtalan vámok kivetésével pedig megkeserítették a kereskedők életét, azaz teljes mértékben befolyásolták a kor emberének mindennapjait. Hatalmuk mértékével mindenki tisztában volt, a hozzájuk intézett oklevelekben többször megjelenik a nagyságos fejedelem megszólítás, illetve külföldi uralkodók sem zárkóztak el a velük való dinasztikus összeköttetésektől. Erre jó példa Csák Máté esete, aki hasonló nevű fiának először egy osztrák hercegi család leszármazottját nézte ki hitvesül, de végül egy előkelő sziléziai hölgy kezét „szerezte meg” számára. A tartományurakkal kapcsolatos nehézségeket az utolsó Árpádok is világosan látták. IV. László (1272–1290) a külföldön tanult főpapok bevonásával programot dolgozott ki az államszervezet rendi jellegű

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.