VIII. Edward lemondása

A kelletlen trónörökös

Az 1894-ben született kisfiú sem a hidegen viselkedő anyjától, sem a rosszkedvű, merev, szigorú apjától nem kapott szeretetet. Tanárai megutáltatták vele a könyveket, csak a sportot és a táncot kedvelte. Az osborne-i, majd a dartmouth-i haditengerészeti kollégiumban lélektelen és unalmas oktatásban részesült. Apja királlyá nyilvánítását követően (1910) trónörökösként, vagyis Wales hercegeként számtalan unalmas szertartáson kellett részt vennie. Az udvari etikettből nagyon gyorsan elege lett, apja azonban az előírásoktól való legkisebb eltérést sem tűrte el. Akkor is estélyi ruhát és frakkot kellett viselnie, hivatalos kitüntetéseivel a mellén, amikor négyszemközt étkezett a királlyal.

Az első világháború idején szeretett volna a fronton harcolni, de csak biztonságos vezérkari hivatalokat tölthetett be.Sok utazást tett a Brit Birodalomban és a világ különböző tájain. A földkerekség legjobban öltözött férfiújának nevezték. A Hawaii-szigeteken hullámlovaglást tanult, a Kheopsz-piramis tetejéről golflabdákat ütött el, Új-Zélandon mozdonyt vezetett, Nepálban tigrisre, Afrikában elefántra és oroszlánra vadászott, valamint fogadásból két bélyeget ragasztott egy alvó rinocérosz ülepére. A lányos arcú, mosolygós, szőke fiatalembert mindenki kedvelte, csak közvetlen környezetének tagjai ismerték fel, hogy makacs és gyenge ember.

Sok meggondolatlan szerelmi viszonyt létesített. A szemlék, bankettek és bálok azonban untatták, s ha tehette, minél több időt szentelt a sportnak. Egyre később kelt, s egyre megbízhatatlanabbá vált hivatalos feladatai során. Alan Lascelles, V. György király magántitkára már 1927-ben így vélekedett róla: „A trónörököst a bor és a nők után féktelen hajsza és pillanatnyi önző hóbortjai miatt hamarosan elviszi az ördög, és ha nem javul meg, hamarosan nem lesz méltó a brit korona viselésére.” A korabeli sajtó azonban nem ismertette a királyi család tagjainak magánéletét, továbbra is afféle vonzó, mesebeli hercegnek tüntette fel Wales hercegét, s hallgatott felelőtlen szórakozásairól.

A végzet asszonya

A trónörökösnél két évvel fiatalabb Bessie Wallis Warfield Pennsylvaniában született. A legelőkelőbb marylandi lányiskola körülrajongott diákja volt, s 1916-ban hozzáment Earl Winfield Spencerhez, egy alkoholista pilótához. Veszekedésekkel és távol-keleti utazásokkal tarkított házasságukat 1927-ben felbontották, s az asszony a következő évben hozzáment a brit Ernest Aldrich Simpsonhoz. Az elegáns, szállítással foglalkozó, elvált üzletember fényűző lakást biztosított számára London központjában. Bessie-nek négy inas állt a rendelkezésére, aktív társasági életet élt, s a fogadásokon megismerkedhetett sok brit vagy amerikai üzletemberrel és politikussal. 1931-ben mutatták be egy rókavadászaton a trónörökösnek, s előtte egy egész napot fordított körmei és frizurája ápolására.

Az első találkozás során a törékeny, erős állú, rövid hajú, harmincöt éves asszony – akit egy ismerőse szerint „fémes elegancia” jellemzett – nem gyakorolt nagy hatást a trónörökösre. Határozottságával, kritikus, erélyes fellépésével azonban fokozatosan meghódította a herceget, aki szívesen rendelte alá magát egy erősebb személyiségnek. 1934-ben végül Bessie elcsábította Wales hercegét egyik barátnőjétől, s ez év nyarán már a férj nélkül vakációztak a kontinensen. Az egyik udvaronc megállapította, hogy a trónörökös úgy követi Bessie-t, mint egy kutya. V. György király kijelentette, hogy halála után a fia egy éven belül tönkreteszi magát, s kitiltotta Bessie családját a királyi fogadásokról. A kapcsolat azonban egyre jobban megszilárdult. Az asszony „Peter Pannak” nevezte a férfit, vagyis J. M. Barrie mesehősével azonosítva őt azt hangsúlyozta, hogy örökre kisfiú marad. A negyvenes férfi elfogadta ezt, s leveleiben csak „egy fiú” néven emlegette önmagát.

Az érlelődő botrány

1936. január 20-án meghalt V. György. Legidősebb fia a St. James-palota egyik ablakában hallgatta, amint ünnepélyesen királlyá nyilvánítják, s többen is Mrs. Simpson árnyékát vélték felfedezni mögötte. De azért kezdetben rendkívül népszerű volt, s a lapok arról írtak, hogy utazásainak köszönhetően egyetlen elődje sem készült fel nála jobban az uralkodásra. Egyesek azzal áltatták magukat, hogy a szeretője jó hatással van rá, hiszen megtiltotta a királynak, hogy lakásán felkeresse, s még arról is lebeszélte, hogy dohányozzon a színházban. A kormány tagjai azonban aggódtak Mrs. Simpson németbarátsága miatt, mert a király bizalmas dokumentumokat is megmutatott neki.

A fő problémát az okozta, hogy Edward házasságról álmodozott. A férj, Ernest Aldrich Simpson készen állt átengedni az asszonyt királyának, s abba is beleegyezett, hogy az ő hibájából mondják ki a válást egy megrendezett szállodai „tettenérés” alapján. A brit társadalomnak fogalma sem volt a király szándékairól, s a brit sajtó is hallgatott arról, hogy Edward magával vitte az asszonyt az Isztambulba hajózó luxusyachtjára. Más országok lapjai azonban nem voltak ilyen diszkrétek. A New York Journal című amerikai lap már azt a kérdést is felvetette, vajon mit szólna a brit társadalom egy amerikai királynéhoz. Az európai lapok pedig nyíltan megírták, hogy a király el fogja venni az asszonyt, amint a válás jogerőre emelkedik. Senki sem értette, miért ragaszkodik a király a távolról sem szép, édeskés mosolyú, sovány asszonyhoz. Egyes politikusok mentális betegségtől tartottak, boszorkányságról vagy erotomániáról (kielégíthetetlen nemi vágyról) suttogtak, s azt is felvetették, hogy Edward megörökölte III. György király elmebaját.

Edward november 16-án közölte Stanley Baldwin miniszterelnökkel, hogy feleségül akarja venni Mrs. Simpsont, s ezért kész lemondani a trónról is. Este tudatta szándékát anyjával, s tiltakozására csak ezt ismételgette: „Kizárólag a boldogságunk számít!” Másnap elmondta öccsének, hogy átadja neki a trónt. December 1-én Alfred Blunt püspök egy egyházi konferencián kijelentette, hogy a királynak nagy szüksége lenne Isten kegyelmére. Egyesek szerint csak arra akart célozni, hogy Edward gyakrabban járhatna templomba, de mindenki úgy értelmezte szavait, hogy az uralkodó viselkedését kifogásolja. Az újságírók megragadták az alkalmat, s másnap több lap is részletesen foglalkozott a király házassági tervével.

A politikai válság

A legtekintélyesebb brit napilap, a The Times megállapította, hogy egy kétszeresen elvált asszony nem méltó arra, hogy királyné legyen. Baldwin kormányfő közölte, hogy lemond, ha a király nem követi tanácsát, a munkáspárti ellenzék pedig tudatta, hogy ebben az esetben nem vállalkozik kormány alakítására. Az anglikán egyház vezetői jelezték, hogy a koronázásnál megtagadják az áldozást a kétszeresen elvált asszonytól. A társadalom felső rétegei amerikai származás miatt tartották méltatlannak Mrs. Simpsont a házasságra, a szegényebbek pedig azért, mert kétszeresen elvált. Háza ablakait betörték, és gyűlölködő levelekkel árasztották el. Az asszony december 3-án Cannes-ba távozott, újságírók tömegével a nyomában. Mások viszont a király mellett tüntettek. H. G. Wells azt hangoztatta, hogy a válságot a reakciós uralkodó rétegek szították, mert rettegnek a modern törekvéseket képviselő királytól. Winston Churchill lovagiasan az uralkodó mellé állt: mindenkit türelemre intett, és időhúzásra próbálta rábeszélni, de december 7-én a képviselőházban lehurrogták. Az angol kommunisták és fasiszták helyeselték Edward törekvéseit, azt remélve, hogy a válság az ő malmukra hajtja a vizet.

A király egyre nehezebben tűrte a feszültséget, sokat ivott, dohányzott, s gyakran látták tenyerébe temetett fejjel. Végül közölte öccsével, Kent hercegével, hogy el kell fogadnia a trónt, mert ő „nem tudja elviselni a megszorításokat, az etikettet és a magányt.” A közvélemény elítélte Edwardot, aki szenvedélye kielégítése miatt készen állt elhagyni alattvalóit. A két fivér viszonyát alaposan megkeserítette, hogy a király a hosszas tárgyalások során magánvagyona 90%-át letagadta, s évi 25 000 fontos járadékot követelt. A lemondási okiratot végül december 10-én írta alá, három öccse jelenlétében. A miniszterelnök a hivatalos dokumentumot még ezen a napon átnyújtotta a képviselőház elnökének, aki felolvasta azt a zsúfolt teremben. Másnap Edward szentesítette a lemondását becikkelyező törvényjavaslatot, s ezzel megszűnt királynak (és India császárának) lenni. Ettől kezdve Ő Királyi Felsége Windsor hercege lett a címe.

Canterbury érseke szerint Edward lemondott szent kötelességeiről, olyan „privát boldogságára törekedve”, amely összeférhetetlen a házasság keresztény elveivel, és „olyan társadalmi körben élve, amelynek mércéi és életmódja idegen az ő népe legjobb hajlamaitól és hagyományaitól.” Környezetének tagjai egyszerűen makacs és elkényeztetett személyiségnek tekintették, aki mindent megkapott a világon, de sohasem volt elégedett. Szolgái nem voltak hajlandóak követni őt külföldre. Csak egy kamarás tartott vele, s egy detektív, aki a testőre maradt, és jelentéseket küldött róla a Scotland Yardnak. Edward lemondása alaposan megrázta a brit monarchiát, s egy szűk kisebbség azt is felvetette, hogy szükség van-e egyáltalán uralkodóra. Utódját, a beszédhibás VI. Györgyöt sokáig karizmatikus bátyja méltatlan utódjának tekintették, s csak a második világháborúban tanúsított bátorságával nyerte el a népszerűséget.

Windsor hercege Franciaországban házasodott össze szerelmével 1937. június 3-án, igen szűk körű szertartás során. A királyi család nem küldött ajándékot, az új király pedig nem adta meg sógornőjének az „Ő Királyi Felsége” címet. Edward ezt sohasem bocsátotta meg rokonainak.

A politikai szerepre vágyakozó herceg elkövette élete legnagyobb hibáját: elfogadta Hitler meghívását egy németországi látogatásra. Hitler ugyanis megadta az asszonynak a királyi felség címet, s azt nyilatkozta róla, hogy jó királyné lett volna belőle. Edward ezután luxusvillát vásárolt Párizsban és a Riviérán ajándékokkal halmozta el feleségét, a szórakozásnak élt. Egyre jobban szembefordult családjával, s képes volt felszereltetni lakásában egy vécépapír-tartót, amely használat esetén eljátszotta a brit nemzeti himnuszt.

A második világháborúban a francia főparancsnoksággal kapcsolatot tartó brit katonai misszió tagjává nevezték ki. Amikor a németek Franciaországra támadtak, a herceg otthagyta feletteseit, hogy személyesen menekítse a Riviérára feleségét és értékeiket. Ezt még régi barátai is dezertálásnak tekintették. Miközben Nagy-Britannia élethalál harcát vívta, a herceg Madridból azt követelte, hogy visszatérése fejében a király fogadja a feleségét és a civillistáról kárpótolják, ha elveszíti adókedvezményét. (Civillista: az uralkodónak és családjának személyes kiadásait és az udvartartás költségeit fedező összeg, amelyet a költségvetés folyósít.)

Ezután engedélyt kért a németektől Franciaországban maradt értékei elszállítására. Hitler azt tervezte, hogy németbarát báb-uralkodóként valahogyan a trónra juttatja Edwardot, aki biztosan békét köt majd a Harmadik Birodalommal.

A brit kormány azonban gyorsan eltávolította a herceget Európából: a Bahamák kormányzója lett (1940–1945), s meg volt sértve, mert az angliai légi csata közepette nem kapott elegendő pénzt rezidenciája újrabútorozására.

A háború után Edward végre Angliába utazhatott, ahol a királyi pár immár barátságosan fogadta. Az anyakirálynő azonban közölte vele, hogy a feleségét sohasem hajlandó fogadni. A házaspár Franciaországban maradt, mert itt adómentességet kaptak, amire Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban nem számíthattak. A Croë-kastélyban éltek, a Riviérán, harmincfős személyzettel, majd Párizsba költöztek. Az asszony legtöbbet a fogyókúrájával foglalkozott, s még alsóneműt sem viselt, hogy annál is soványabbnak tűnjön. Jelmondata így hangzott. „Sohasem lehetsz túl gazdag vagy túl karcsú!” A férfi golfozott, vendégeket fogadott, és az emlékiratain dolgozott. II. Erzsébet koronázására már nem hívták meg.

Utolsó éveit dohányzással, golfozással, kertészkedéssel és tőzsdézéssel töltötte. Nagy vendégségeket rendeztek, az egyiken a felesége arra is rávette Edwardot, hogy balettszoknyában eltáncolja A hattyúk tava egyik jelenetét. 1972. május 28-án halt meg. Felesége a királynő mellett vehetett részt a temetésen, majd hosszas szellemi hanyatlás után 1986-ban távozott az élők sorából. Noël Coward brit drámaíró kijelentette, hogy Mrs. Simpsonnak szobrot kellene emelni minden falu főterén hálából, mert eltávolította a trónról VIII. Edwardot. Csak II. Erzsébet hosszú és kötelességtudó uralkodása tudta elfeledtetni a britekkel azt a botrányt, amit nagybátyja okozott.