Ingyenesen olvasható
1940. május 10-én – néhány órával azelőtt, hogy Hitler lerohanta a Benelux államokat, megindítva a villámháborús támadást Franciaország ellen – eldőlt, hogy a norvégiai hadműveletek kudarca nyomán a brit közvélemény bizalma megrendült Chamberlainben. A lemondani kénytelen Chamberlain javaslatára VI. György angol király Winston Churchillt kérte fel nemzeti egységkormány megalakítására. A 66 évesen kinevezett új miniszterelnök egyik első dolga volt megköszönni a támogatást elődjének. Churchill a második világháború alatt Nagy-Britannia karizmatikus vezetőjévé vált, a The Times 25 évvel később „kora legnagyobb angoljaként” búcsúztatta nekrológjában, Kissinger számára a „hős megtestesülése” volt.
Winston Leonard Spencer Churchill ismert brit nemesi családból származott. A katonaiskola elvégzése után lovassági tisztként Indiában és Szudánban szolgált. 1899-ben otthagyta a katonai pályát, ezt követően konzervatív, majd liberális színekben volt képviselő. 1910 és 1922 között különböző posztokon volt miniszter a brit kormányokban. 1911-től tengerészeti miniszterként a háborúra való felkészülést koordinálta, 1914. július 28-án, még a hadüzenet előtt mozgósította a flottát, amivel előnyhöz juttatta Nagy-Britanniát. Az 1922-es választásokon elvesztette mandátumát. A liberálisok összeomlását és a Munkáspárt megerősödését látva visszatért a konzervatívokhoz, 1924-től ismét parlamenti képviselő, 1929-ig pénzügyminiszter.
Hitler 1933-as hatalomra kerülését követően keményebb diplomáciai fellépést szorgalmazott a náci Németország ellen, a nemzetközi összefogás mellett a fegyverkezés felgyorsítását is sürgette. Az indiai önkormányzat megadását ellenző álláspontjával ugyan a Konzervatív Párt perifériájára sodródott, az 1938–40-es fejlemények azonban őt igazolták, tekintélye a brit közvélemény előtt megnőtt.
A második világháború kitörésekor, 1939 szeptemberében az Admiralitás első lordjaként tért vissza a kormányba. Churchill több javaslatot is tett az 1937 és 1940 között a miniszterelnöki posztot betöltő Chamberlainnek Németország (svéd importból megvalósuló) vasellátásának megakasztása érdekében. A semleges országok neheztelésétől tartva a kabinet végül nem vállalta a norvég partok megszállását. A brit flotta megkezdte Norvégia parti vizeinek elaknásítását a Svédországból Németországba irányuló acélszállítmányok útjának elvágása céljából. Hitler azonnal reagált: 1940. április 9-én elfoglalta csapataival Dániát, majd ugyanilyen gyorsasággal lecsapott Norvégiára is. A brit–francia egységeket és a norvég hadsereget is meglepték ezek a villámgyors akciók, amelyek egyúttal a megbékélési politika kudarcát is okozták. A megbékélés jelképének számító Chamberlain elszigetelődött a Konzervatív Párton belül is, ezért május 10-én távozott hivatalából.
Ugyanezen a napon folytatódott a német villámháború. A nácik haditerve sikeresnek bizonyult: a semleges Hollandia és Belgium területére ejtőernyősök ezreit dobták le, akik biztosították az utat a motorizált alakulatok számára. A brit–francia egységek északról várták a német főcsapást Franciaországra, ugyanis nyugati határai mentén a párizsi kormány áttörhetetlennek hitt védelmi rendszert (Maginot-vonal) épített ki. A német páncélosalakulatok azonban északnyugatról, az Ardenneken átkelve támadták meg Franciaországot. Chamberlain javaslatára VI. György király (1936–1952) ezekben a válságos órákban nevezte ki Churchillt miniszterelnöknek, aki híres bemutatkozó beszédében nem ígérhetett mást a britek számára, „csak vért, szenvedést és könnyeket”. Az új kormányfő szinte kilátástalannak tűnő külpolitikai helyzetet örökölt: május 20-ára a Wehrmacht egységei elérték a La Manche csatornát, Franciaország ezekben a hetekben összeomlott.
Adolf Hitler és Winston Churchill május 10-étől augusztus 1-jéig tartó, nyolcvannapos párviadalától függött a második világháború és utána a világ sorsa. Ahogy a világhírű magyar–amerikai történész, John Lukacs fogalmaz: „Ebben a nyolcvan napban Hitler megnyerhette volna a háborút, ha Churchill nem áll az útjában.” Hitler el akarta kerülni a háborút a britekkel, ezért lehetőséget adott a brit expedíciós csapatok Dunkerque-ből való evakuálására. Churchill – bár elidőzött a Dunkerque előtti utolsó órákban a tárgyalásos béke gondolata felett – végül elutasította Németország békeajánlatát, és június 4-i beszédében minden fronton harcra buzdította honfitársait. Az angliai légi csata idején ő tartotta fenn az ellenállás szellemét, a vadászrepülők parancsnokaként megvédte a szigetet az évszázad egyik legmeghatározóbb csatájában.
Később fontos szerepet játszott a Hitler-ellenes koalíció létrejöttében is. Ő ragaszkodott a szövetséges vezetők közül legjobban ahhoz, hogy a háborút Németország végső bukásáig kell vívni. Amikor megkérdezték, hogy melyik évet szeretné még egyszer végigélni, ezt felelte: „1940-et, mindig és mindig.”
Hogyan fogadták Chuchill kinevezését a brit parlamentben? Milyen önkéntes áldozatra tudta rávenni a lakosságot a háború okán? És miért vált reményteljessé 1941. december 7-én?
Fedezze fel a válaszokat Németh István tanulmányában!
