A járványok behurcolását és elterjedését a középkortól kezdődően a belépések és határátkelések felügyeletével igyekeztek meggátolni. A 18. század közepén, Mária Terézia uralkodása alatt a Habsburg Monarchia déli határától Erdélyen át a Lengyel Királyságig húzódó kordont állítottak fel. Az ellenőrző pontok, majd épületek, vesztegzárállomások évszázadokkal ezelőtt is a külföldről (leginkább az Oszmán Birodalomból) behurcolható járványok felismerését és terjedésük megelőzését szolgálták. Itt ellenőrizték a határon átkelőket, és igyekeztek lefülelni a csempészeket, illegális határátlépőket, dezertáló katonákat.
A karantén a 18. század első felében még 42 nap, vagyis 6 hét várakozást jelentett a határátlépők, valamint a kereskedők és áruik számára. Ezt az időt járványveszély esetén a század derekán csaknem három hónapra, 84 napra növelték. A belépőknek ennyi „tisztulóidőt” kellett eltölteniük a vesztegzárállomáson, eközben várták a tünetek jelentkezését. A vesztegzárállomáson lévőknek az ellátásukat maguknak kellett megoldaniuk, az élelemért fizetniük kellett.
Mivel a 18.
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
