rubicon

Vermes Lajos

A magyar sport hőskora egy sportagitátor fényképhagyatékán keresztül
8 perc olvasás

A „boldog békeidők” korának jellemzője az élet minden területére kiterjedő, addig sosem látott iramú fejlődés. Igaz ez a modernizálódás egyik új jelenségére, a sportra is. A sporttevékenység terjedésével egy időben lett technikailag megoldható és vált egyre gyakoribbá a különféle tevékenységek képi megörökítése. Válogatásunkban a korszakot átívelő sportoló, sportszervező, sportagitátor és sportmecénás Vermes Lajos képi hagyatékán keresztül adunk egyfajta keresztmetszetet a kor sportéletéről. Nagybudafalvi Vermes Lajos a 19. század végének egyik leg­ismertebb all round sportolója, sportszervezője, sportvezetője volt Magyar­országon, akiről napjainkban még a sportot jól ismerők is keveset tudnak.

Vermes Lajos 1860. június 27-én született Szabadkán, jómódú földbirtokos családba. Elemi iskolái után Pesten folytatta tanulmányait. A középiskoláit részben a református Lónyay Gimnázium Széna piacnál működő jogelődjében, a Szőnyi Pál-féle intézetben, részben a kegyesrendiek (piaristák) főgimnáziumában végezte el. Az orvosi egyetemnek Budapesten öt évig volt beiratkozott hallgatója, de letett szigorlatnak nincs nyoma, a bölcsészeti fakultást Bécsben látogatta, a tornatanítói és tűzoltótanfolyamokat Budapesten, a Nemzeti Torna Egyletben végezte el. Németországban több gazdasági akadémián is tanult.

A Nagybudafalvi Vermes család címere.Vermes Lajos legkorábbi ismert

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.