A totális diktatúrára épülő kommunista pártállam fennmaradásának egyik fontos feltétele volt a külvilággal történő érintkezés lehetőségének, a határok szabad átjárhatóságának megszüntetése. Ennek fényében 1948–1949 folyamán az ország nyugati határán, ahol a függetlenségét visszanyert osztrák állam a polgári demokrácia helyreállításával fokozatosan a demokratikus világrendszer részévé vált, megkezdődött egy megerősített határőrizetből, őrtornyokból, drótakadályokból és aknamezőkből álló „vasfüggöny” kiépítése.
Ez – rövid megszakítással és kisebb változásokkal – évtizedekre, kis híján hermetikusan, lezárta az ország területét, számos emberéletet követelve, súlyos sérüléseket okozva mindkét oldalon. Nem véletlenül lettek a két ország kapcsolatainak meghatározó kérdésévé a határ mentén zajló események.
1956 tavaszán megszűnt az aknazár, s úgy tűnt, hogy a határ valamelyest átjárhatóvá válik. Ez tette nem kis mértékben lehetővé, hogy az októberi forradalmat követően több mint másfél százezer ember elhagyhassa az országot. 1957 januárjától azután visszaállt a „régi rend”, ismét legördült a „vasfüggöny”.
A
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
