rubicon

Vadon és civilizáció

A középkori erdő világa
7 perc olvasás
Az erdő a termőföld ellentéte. A középkori civilizáció számára a vadont, a barbárságot jelentette. De az erdő, ha kellett, menedéket nyújtott, táplálékot adott, s bár veszedelmes világ volt, sűrű, sötét rejtekében a csodák sem maradtak el. A kalandot, szerencsét, szerelmet vagy üdvösséget kereső ember útja egyaránt az erdőn át vezetett.

Silvanus a rómaiaknál a fák istene volt. Temploma az erdő, hívei főleg a vidék lakói, szolgák és felszabadítottak. Fokozatosan kiszélesedő tisztelete a provinciákban gyakran keveredett helyi istenekével. A középkor erdőkultuszát mégis inkább gall, mintsem római hagyománynak tartják. A gallok – miként a többi kelta népcsoport – szoros szimbiózisban éltek az erdővel. Itt vadásztak, itt gyakorolták kultuszaikat. Vallásukat, a druidizmust, erdei vallásnak tekintik. A kereszténység térhódítása után sokáig az erdő nyújtott menedéket a pogány hitvilág számára.

A muzulmán világban a sivatagi oázis, a fa jelentette a civilizációt, a középkori kereszténység világában pedig a hatalmas erdőtakarót megszakító művelt tisztások, s itt a fa képviselte a vadont, a barbárságot. „A vallás keleten a pálmafák védelme alatt született, nyugaton a fák rovására, amelyek a pogányság menedékét jelentették, és a hittérítők kegyetlenül kivágták őket. A haladás itt egyet jelentett az irtással, a harcot és a győzelmet jelentette a bozót, a cserjés felett, s mikor a technika megengedte, a szálfaerdő felett” – írta Jacques le Goff francia történész.

Az erdő első meghódítói – a civilizáció képviselői – a 7–9. század kolostoralapítói voltak. A hittérítő szerzetesek életrajzai színes képet nyújtanak arról, hogyan alakították át a vadont a kultúra szigeteivé. A szövegek hangsúlyozzák az erdők zordságát, hogy ezzel is méltassák

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.