Vadászatok Gödöllőn

„Ha­tá­ra na­gyobb részt ho­mo­kos; bo­ra kö­zön­sé­ges, er­de­je gyö­nyö­rű” – ír­ja Gö­döl­lő­ről Fé­nyes Elek 1847-ben Ma­gyaror­szág­nak s a hoz­zá kap­csolt tar­to­má­nyok­nak mos­ta­ni ál­la­pot­ja cí­mű köny­vé­ben. A köz­ség ékes­sé­gét, a kas­télyt is­mer­tet­ve pe­dig megem­lí­ti, hogy az előt­te csor­do­gá­ló Rákos-patak két part­ján fek­vő ker­té­szet ke­rí­té­sé­nél kez­dő­dik a dám­szar­va­sok kert­je. Et­től dél­ke­let­re te­rül el a fá­cá­nos, mely­nek mér­ta­ni pon­tos­ság­gal kiépí­tett út­há­ló­za­ta egé­szen a má­ri­a­bes­nyői völ­gyig ter­jed. Há­rom út ke­resz­te­zé­sé­ben, egy­más­tól biz­ton­sá­gos tá­vol­ság­ban hat­szög­le­tű, hat osz­lo­pon nyug­vó kis épít­mé­nyek áll­nak. Csak a gya­kor­lott va­dász sze­me is­me­ri fel ezek­ről, hogy eső­től vé­dett lő­ál­lá­sok. Mindegyik alatt hat va­dász he­lyez­ke­dik el, mindegyik az előt­te lé­vő út fe­let­ti nyi­la­dé­kon át­re­pü­lő fá­cá­nok­ra va­dász­hat. A va­dá­szok há­ta mö­gött, kö­zé­pen he­lyez­ked­nek el a töl­tö­ge­tő, ka­kast fel­hú­zó va­dász­le­gé­nyek (Flin­tens­pan­ner).