Ütközőzónában

A 15–17. században Közép-Európa és Magyarország számára az egyik legnagyobb geopolitikai kihívást az oszmán terjeszkedés jelentette. Konstantinápoly 1453. évi elfoglalása és II. Mehmed szultán hódításai átren­dezték a Fekete-, az Égei- és a Földközi-tenger térségének hatalmi viszonyait. Mehmed utódai a birodalom határait északon Magyarországig, délen Jemenig, nyugaton Algériáig, keleten pedig Irakig terjesztették ki.

A Mohács előtti években az Oszmán Birodalom területe a Magyar Király­ságénak ötszöröse, jövedelme majd nyolcszorosa, lakossága, hadereje és mozgósítható katonasága pedig négyszerese volt. Magyarország és Közép-Európa uralkodói már a 15. században felismerték az oszmán hatalom erejét és fenyegetését, ezért perszonáluniókkal és dinasztikus házasságokkal több ország erőforrásait igyekeztek egyesíteni egy uralkodó vagy uralkodóház uralma alatt. A Jagelló- és a Habsburg-dinasztia persze az oszmán veszélyt a maga hatalmának növelésére is felhasználta.

Magyarország geopolitikai lehetőségeit az európai hatalmi versengés tovább bonyolította. Ennek tétje az európai főhatalom, az Európa szívének számító Német-római Birodalom feletti uralom megszerzése volt. 1519-ben a császári címért Habsburg I. Károly spanyol király mellett I. Ferenc francia király is bejelentkezett. A vesztes francia király a protestáns német fejedelmek mellett Szulejmán szultán segítségével igyekezett a Habsburg-hegemóniát megakadályozni. Szulejmán mohácsi győzelme és a gyermektelen II. Lajos király halála azonban épp a szultán legerősebb riválisát, a Habsburgokat segítette a magyar és a cseh korona országainak trónjára.