Urbanizáció Budapest árnyékában

Budapest a 19. század végén, a 20. század elején vált valódi nagyvárossá. Az 1873-ban egyesülő Pest, Buda, Óbuda teljes lélekszáma a múlt század derekán mindössze 150 ezer fő volt. A népesség gyarapodása a kiegyezés után gyorsult fel, 1850 és 1910 között a népességszám meghatszorozódott, és az első világháború előestéjén megközelítette az egymilliót (930 ezer fő). A demográfiai expanció különösen a század utolsó két évtizedében erőteljes: amíg 1857-et követően a népesség évi növekedési üteme 2% körüli, addig 1880-1900 között már 3,5%, sőt az 1890-es évtizedben a 4%-ot is felülmúlja. Vagyis ebben a húsz évben a város népessége megkétszereződött. Honnan, milyen forrásokból táplálkozott a hallatlanul dinamikus növekedés?

Közismert, hogy az iparosodással párhuzamos, belőle (is) fakadó nagyvárosi fejlődés mindenhol parazita jelleget kölcsönöz a roppant népességkoncentrációknak. Ezen elsősorban azt értjük, hogy a növekedés fő vagy kizárólagos forrása a bevándorlás; másodsorban azt, hogy a természetes szaporodás mérlege rendszerint negatív. Budapest esetében a fejlődés parazita korszaka az 1870-es évek közepéig tartott. Ekkor nemcsak a bevándorlás súlya vitathatatlan, hanem a halálozások száma is nagyobb volt a születésekénél. A születések száma azonban fokozatosan emelkedett, s – az alig lanyhuló bevándorlás mellett – ez volt az 1890-es évtized kiugróan magas népességnövekedésének egyik oka. 1900 és 1910 között a bevándorlás és a természetes szaporodás már közel azonos mértékben növelte Budapest népességét.

A korabeli Európában ehhez fogható demográfiai dinamizmus egyedül Berlint jellemezte. Hasonlóan magas, sőt magasabb bevándorlási arány pedig ekkoriban csak Szentpéterváron fordult elő. Prágát, valamint Párizst is kevésbé érintette a bevándorlás hulláma.

A demográfiai terjeszkedést nem kísérte az infrastruktúra modernizációjának hasonló ütemű előrehaladása, jóllehet a fejlesztés már 1870-től szerepelt a magyar kormányok kiemelt céljai között. E törekvésekben politikai ambíciók is szerepet játszottak: a magyar vezető rétegek Budapestet Béccsel, a birodalmi császárvárossal azonos szintre szerették volna emelni. Ennek érdekében nagy erőket mozgósítottak: már a város egyesítése előtt, 1870-ben létrehozták a Fővárosi Közmunkatanácsot (FKT), a főváros fejlesztésére hivatott állami szervet. Az FKT által finanszírozott és koordinált várostervezés és –fejlesztés ma is látható eredménye a modern nagyváros kiépülése. Budapest – a kontinens harmadik tervezett fővárosa – Párizs hausmanni elvek szerinti átépítését másolta, bár megalkotóira hatott a szintén párizsi modellt utánzó Ringstrasse is.

A modern