A rendszerváltozás körüli időkben számos „hagyományközösség” szerveződött Magyarországon, amelyek akár felhívásként is értelmezhető „visszatérésre” buzdították híveiket az „ősi hithez”, a táltosok „ősmagyar vallásához”. Mások a „történeti múlt” életmódjának rekonstruálását és annak gyakorlati megtapasztalását hirdették. A hazai újtáltos kultúrában egyrészt markánsan megjelentek azok az ismeretek, amelyeket a magyar néprajz, az eurázsiai etnológia vagy a Michael Harner által képviselt neosamanizmus eredményeiből merítettek, másrészt pedig – miután a saját kulturális múlt egyfajta lehetséges értelmezése lett a csoportok működésének alapja – hangsúlyossá vált a saját identitás (nemzeti, politikai) megfogalmazása is.
A néprajzi szakirodalom samanizmusnak nevezi Szibéria és Belső-Ázsia lakóinak ősi hiedelemrendszerét. E rendszer központi alakja a sámán, aki közvetít az emberek világa és a szellemek világa között. Az eurázsiai sámán legfontosabb jellemzője, hogy tudatosan éri el a módosult tudatállapotot, a sámántranszot, amely lehetővé teszi számára az adott probléma orvoslását, az adott élethelyzet megoldását. A sámán mindig valamilyen pontosan körülhatárolható ok miatt vállalkozik a révülésre
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
