Ugyanarról másként

Az utób­bi idő­ben a meg­le­he­tő­sen fe­szült ma­gyar–szlo­vák vi­szony kap­csán gyak­ran me­rül fel va­la­mi­fé­le kö­zös tör­té­ne­lem­tan­könyv el­ké­szí­té­sé­nek ter­ve, amely hoz­zá­já­rul­hat­na a két nem­zet­ben a má­sik­ról kiala­kult előíté­le­tek sem­le­ge­sí­té­sé­hez. Sőt, mintegy két év­vel ezelőtt nem más, mint a két kor­mány­fő je­len­tet­te be, hogy ha­ma­ro­san meg­szü­le­tik egy ilyen kiad­vány, amely vég­re megold min­den prob­lé­mát. 

Az igaz­ság azon­ban az – bár­mennyi­re is szur­ko­lunk min­den ilyen kez­de­mé­nye­zés­nek –, hogy egy kö­zös tan­könyv ha­tá­sa még si­ke­res be­fe­je­zé­se ese­tén is csak mi­ni­má­lis le­het, hi­szen a két or­szág ta­nu­lói to­vább­ra is sa­ját nem­ze­ti tan­köny­veik­ből fog­ják ta­nul­ni a tör­té­nel­met, azok pe­dig minden­nek mond­ha­tók, csak mul­ti­pers­pek­ti­vi­kus­nak, előíté­le­tek és szte­reo­tí­piák nél­kü­li­nek nem. S hogy a szlo­vák ol­dal mennyi­re gon­dol­ja ko­mo­lyan azt, hogy a nem­ze­ti szem­pon­tú tör­té­ne­lem­ok­ta­tást va­la­mi más­sal vált­ja föl, azt a po­zso­nyi kor­mány­zat legújabb in­téz­ke­dé­sei is bi­zo­nyít­ják, hi­szen újab­ban az ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter pa­ran­csá­ra a szlo­vá­kiai ma­gyar is­ko­lák­ból ki­von­ják a ma­gyar szer­zők ál­tal ké­szí­tett tan­köny­ve­ket, s a tör­té­ne­lem­ok­ta­tást ki­zá­ró­lag a szlo­vák ere­de­ti­ből le­for­dí­tott tan­köny­vek­ből en­ge­dik. Vagyis a szlo­vák ál­lam még ma is olyan szin­ten kí­ván felügye­le­tet gya­ko­rol­ni a múlt fö­lött, hogy ra­gasz­ko­dik az egy ál­lam, egy tan­könyv el­vé­hez. Ez ele­ve két­sé­ges­sé te­szi, hogy az eset­leg el­ké­szü­lő kö­zös tör­té­ne­lem­tan­könyv a szlo­vá­kiai is­ko­lák­ba el­jus­son.

De hogy mi­lye­nek is azok a tan­köny­vek, ame­lyek­ből nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nél­kül a szlo­vá­kiai gim­na­zis­ták­nak ta­nul­niuk kel­le­ne, azt a kö­vet­ke­zők­ben né­hány pél­dán ke­resz­tül kí­ván­juk be­mu­tat­ni.