rubicon

Tumbász Ákos útja az akasztófáig

„Ők már nem élnek, csupán az emlékük..."
22 perc olvasás

„Bűnük csupán az volt, hogy fegyvert ragadtak

És vallották magukat igaz, hű magyarnak.” 

„A fegyverek sötét torkából az elmúlás ugat. A levegő száguldó acéllal van teli. Süvölt, sziszeg az ÁVH-s géppisztolyok magja; míg monoton kattog, vijjogva freccsen a hódító tankjainak kurta sorozata” – Budapesti életkép 1956 novemberéből. E háborús borzalmat idéző sorok írója egy 21 éves fiatalember, Tumbász Ákos. Fiatalkora ellenére több életre elég szenvedés állt ekkor már mögötte. 

A húszas évei küszöbén járó férfi a forradalom napjaiban, háromévnyi raboskodás után szabadult Vácról, és nem habozott azonnal a szabadságharc mellé állni. Bár a fegyveres összecsapásokban tevékenyen nem vett részt, jobbára csak őrséget látott el, mégis kivégezték. Nem tartozott a forradalom egyik csoportjának irányítói vagy hangadói közé sem, mégsem kerülte el az akasztófát. Mit tett e vézna, börtönökben meggyötört fiú, ami miatt a hatalom bitorlói jobbnak látták kioltani az életét? Egyáltalán: mit követhetett el egy tizenéves gyerek, amiért már 1953-ban tíz év fegyházbüntetést mértek rá? 

Szerette a hazáját, és hitt a szabadság eszméjében, ennyi akkoriban éppen elég volt ahhoz, hogy a hatalom veszélyes ellenségévé váljon. Egy lánglelkű ifjú, költői vénával megáldva. Egy világmegváltó álmokat dédelgető kamasz. Ez volt Tumbász Ákos. Az ő rövid és nyílegyenes életútjáról szól ez az írás. Egy út, amely kitérő nélkül tartott a vesztőhely felé…

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.