Tumbász Ákos útja az akasztófáig

„Bűnük csupán az volt, hogy fegyvert ragadtak

És vallották magukat igaz, hű magyarnak.” 

„A fegyverek sötét torkából az elmúlás ugat. A levegő száguldó acéllal van teli. Süvölt, sziszeg az ÁVH-s géppisztolyok magja; míg monoton kattog, vijjogva freccsen a hódító tankjainak kurta sorozata” – Budapesti életkép 1956 novemberéből. E háborús borzalmat idéző sorok írója egy 21 éves fiatalember, Tumbász Ákos. Fiatalkora ellenére több életre elég szenvedés állt ekkor már mögötte. 

A húszas évei küszöbén járó férfi a forradalom napjaiban, háromévnyi raboskodás után szabadult Vácról, és nem habozott azonnal a szabadságharc mellé állni. Bár a fegyveres összecsapásokban tevékenyen nem vett részt, jobbára csak őrséget látott el, mégis kivégezték. Nem tartozott a forradalom egyik csoportjának irányítói vagy hangadói közé sem, mégsem kerülte el az akasztófát. Mit tett e vézna, börtönökben meggyötört fiú, ami miatt a hatalom bitorlói jobbnak látták kioltani az életét? Egyáltalán: mit követhetett el egy tizenéves gyerek, amiért már 1953-ban tíz év fegyházbüntetést mértek rá? 

Szerette a hazáját, és hitt a szabadság eszméjében, ennyi akkoriban éppen elég volt ahhoz, hogy a hatalom veszélyes ellenségévé váljon. Egy lánglelkű ifjú, költői vénával megáldva. Egy világmegváltó álmokat dédelgető kamasz. Ez volt Tumbász Ákos. Az ő rövid és nyílegyenes életútjáról szól ez az írás. Egy út, amely kitérő nélkül tartott a vesztőhely felé…