rubicon

Trója

Mítosz és történelem
28 perc olvasás

Amióta a Homérosznak tulajdonított két eposz, az Íliász és az Odüsszeia a művelt emberiség kedvelt olvasmánya lett, a trójai háború köré szövődött mondai hagyomány mélyen beleivódott a köztudatba.  A mitikus történéseket a művészet különböző ágai dolgozták fel a szépirodalomtól kezdve a képzőművészet és a zene műfajáig. A trójai mondakör így az általános műveltség részévé vált. A tudomány mára már tisztázta Trója térbeli elhelyezkedését, valószínűsítette a településért vívott háború korát, nagyjából meghatározta a két költemény megszületésének időpontját, és megpróbálta rekonstruálni Odüsszeusz képzeletbeli kalandjainak a költő által vázolt útvonalát. Az alábbi írás eme többezer éves történet legfontosabb eseményeit és szereplőit mutatja be.  

 

A világ isteni ura, a szerelmes természetű Zeusz a Bika csillagképben ragyogó Plejádok egyikével, Élektrával nemzette Dardanoszt. Az ő születésével vette kezdetét a görög mitológia legszerteágazóbb históriája: Trója és a védelméért, illetve lerombolásáért küzdő hősök története. Mert a kalandos életű Dardanosz nem maradt meg görög földön, hanem az annak belsejében fekvő Arkadiából Kis-Ázsiába vándorolt. Az ázsiai földrész északnyugati csücskében, a mai Törökország

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.