rubicon

Trockij

13 perc olvasás
Trockij cselekvő részese volt a totális államba torkolló szovjet rendszer megszületésének, kezdeményezője a koncentrációs táborok létrehozásának, az orosz egyház üldözésének s a politikai ellenzék elrettentésére rendezett első kirakatpereknek. Az éremnek azonban van másik oldala is: később ő lett Sztálin és a sztálini pártbürokrácia egyik legkeményebb kritikusa. Nem véletlen, hogy ő volt Sztálin szemében az első számú közellenség. Ki volt tehát Trockij?

Az 1917-es októberi pétervári bolsevik fordulat igazi kulcsszereplőjéről, a Vörös Hadsereg létrehozójáról, a szovjet rendszer egyik szülőatyjáról, majd a sztálini „termidoriánus” torzulások bírálójáról még ma is számos tévhit él. Életrajzának vitatott vagy ismeretlen mozzanatai évtizedek óta újabb és újabb kihívások elé állítják a kutatót. Ezek egy része Lev Trockij ifjúkorához kapcsolódik.

A vezeklő értelmiségi

Trockij igazából sohasem kötődött a családjához: felnőttként sem tudott megbékélni azzal, hogy egy patriarchális életvitelű, gazdag, de majdnem írástudatlan zsidó bérlő családjában született. Osztályidegen származásának és zsidóságának tudatát élete végéig nem tudta feldolgozni. Igaz, ezzel korántsem volt egyedül: az orosz nemesi közegből érkezett forradalmár kortársait is a kisemmizett néppel szembeni „beteges bűntudat” gyötörte; a századforduló orosz értelmiségének jó részét pedig a „vezeklő értelmiségi” érzése hatotta át az „ifjabb testvérnek” tekintett muzsikkal és gyári munkással szemben. Trockijnak meggyőződése volt, hogy társaival együtt az orosz munkások, a nincstelen emberek érdekeit képviseli az egalitárius társadalomért folytatott igazságos küzdelemben.

1917 októberében főleg

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.