Történelem a képernyőn

XXI. szá­zad­ban a leg­ter­mé­sze­te­sebb, hogy tud­ni le­het az or­szág ve­ze­tő po­li­ti­ku­sai­nak ma­gán­éle­té­ről. Hír, ha gye­re­kük szü­le­tik, ha új há­zat, nya­ra­lót vá­sá­rol­nak, ol­vas­ha­tunk nya­ra­lá­si szo­ká­saik­ról, ked­venc éte­leik­ről, vagy ar­ról, hol var­rat­ják ru­hái­kat, ki­nél és mennyiért csi­nál­tat­nak fri­zu­rát. Ef­fé­le po­li­ti­kai „va­ló­ságshow” azon­ban el­kép­zel­he­tet­len egy dik­ta­tú­rá­ban nyom­ta­tott új­ság­ol­da­lon. Ha va­la­ki kí­ván­csi­ság­ból ki­nyit mond­juk egy 1949. ok­tó­be­ri Sza­bad Né­pet, úgy érez­he­ti, mint­ha eb­ben az or­szág­ban po­li­ti­kai szlo­ge­nek is­mé­tel­ge­té­sén kí­vül so­ha sem­mi nem tör­tént vol­na. Mint­ha az em­be­rek nem es­né­nek egy­más­nak nap mint nap, nem jár­ná­nak szó­ra­koz­ni, nem len­né­nek sze­rel­me­sek, és nem is fog­lal­koz­ná­nak sem­mi más­sal, mint az­zal, hogy mit gon­dol­nak a vi­lág­ról a mun­kás–pa­raszt kor­mány po­li­ti­ku­sai és „leg­főbb ve­zé­rük”, Rá­ko­si Má­tyás. 

Ezt az új­sá­got ak­ko­ri­ban Hor­váth Már­ton ve­zet­te, egy po­li­ti­kus-új­ság­író, aki egy­ben a kom­mu­nis­ta párt ve­ze­tő­sé­gé­nek leg­szű­kebb mag­já­hoz tar­to­zott. Az új­ság pe­dig a párt köz­pon­ti lap­ja­ként a pro­pa­gan­da szó­csö­vé­nek sze­re­pét lát­ta el. A ri­port­film a fő­szer­kesz­tő sze­mé­lyén ke­resz­tül te­kint azok­ra az évek­re, ami­kor a „nép” fél órá­val ko­ráb­ban ment be dol­goz­ni, hogy tün­te­tő­leg elol­vas­sa és meg­vi­tas­sa az új­sá­got kol­lé­gái­val, mindeköz­ben be­les­he­tünk ab­ba a ró­zsa­dom­bi vil­lá­ba, ahol Hor­váth Már­ton éb­redt reg­ge­len­te, és egy al­kal­ma­zott tá­lal­ta a reg­ge­li­vel lap­já­nak leg­fris­sebb szá­mát, ben­ne az osz­tály nél­kü­li tár­sa­da­lom ideá­já­val. 

A Rá­ko­si Má­tyás jobb­ke­zé­nek szá­mí­tó kul­túrideo­ló­gus fia, Hor­váth Iván iro­da­lom­tör­té­nész en­nek a vil­lá­nak a vi­lá­gá­ba szü­le­tett 1949-ben. Ap­já­nak a há­bo­rú után utal­ták ki a há­zat al­kal­ma­zot­tal, te­nisz­pá­lyá­val, par­ko­sí­tott óriá­si kert­tel, amit ker­tész gon­do­zott, hogy az egy­kor il­le­gá­lis