Tolerancia és intolerancia

Az Európából érkezett hajósok találkozása az újonnan felfedezett földrész őslakóival – a leírások szerint – nélkülözött mindennemű fennsőbbséget, nagyszerűséget. Az új föld lakóin és tájain való elcsodálkozás mellett fontosabb volt az a tény, hogy több hónapos tengeri út után szilárd talajt érezzenek a lábuk alatt.

Kolumbusz és az őshonosok találkozása elindítója lett azoknak a folyamatoknak, amelyek 500 év alatt soketnikumú államokat hoztak létre az Újvilágban. Ez a folyamat az interetnikus kapcsolatoknak csaknem teljes „készletét” kínálja az adaptációtól, az akkulturációtól kezdve az asszimiláción át az etnocidium, a genocidium véres konfrontációjáig.

A nagy találkozás a csodálkozás és az ijedtség vegyes érzelmeit váltotta ki, ám néhány mozzanata minden toleránsnak tűnő részlete ellenére hazározottan jelezte, hogy a felfedezés velejárója a dominancia, amely végül is évszázadokon át meghatározta az ó- és újvilágiak közötti viszonyt.

Kolumbusz már első lépésként – saját szavai szerint – értéktelen csecsebecsékkel teremtett kapcsolatot az őslakosokkal, többek között üveggyöngyökkel, ami a korábbi óvilági utazók gyakorlatának folytatása volt. A „néma csere” olyan értékrendbeli szakadékra utal, amely történelmi jelentőségű. A csereértékről szólva Kolumbusz dícséri az őslakosokat, mert nagylelkűek, akik a semmiért mindent odaadnak: „Amit kérünk tőlük, sohasem fogják megtagadni, hanem szívesen felkínálják, és bármily csekély viszontajándékot örömmel vesznek...”

Miként tarthatnak