Tokaj tündöklő borostyán nedűje

Ami­kor 1715-ben III. Ká­roly or­szá­gos adó­összeírást ren­delt el, fel­mér­ték To­kaj-Hegy­al­ja te­le­pü­lé­sei­nek anya­gi hely­ze­tét is. To­kaj me­ző­vá­ros sző­lő­he­gyei­ről a kö­vet­ke­ző be­jegy­zés sze­re­pel: „pro­mon­tho­ri­um et vi­ne­as in clas­se ex­cel­len­ti” (a sző­lő­hegy és a sző­lők a leg­ki­tű­nőb­b osz­tály­ba tar­toz­nak). Ez is­mét­lő­dik meg Mád és Tállya ese­té­ben, míg más me­ző­vá­ro­sok (Tar­cal, Bod­rog­ke­resz­túr, Er­dő­bé­nye, Tolcs­va, Olasz­lisz­ka) sző­lő­he­gyeit a cons­crip­tio „clas­sis sup­re­mae”, azaz leg­fel­sőbb osz­tály­ba so­rol­ták. 1764-ben egy ka­ma­rai fel­jegy­zés a tar­ca­li Szar­vas-dű­lőt az egész Hegy­al­ján a leg­ne­me­sebb, sőt Eu­ró­pá­ban a legis­mer­tebb sző­lő­nek tar­tot­ta. A 18. szá­za­di vé­le­mé­nyek azon­ban csak is­mé­tel­ték a ko­ráb­bi megál­la­pí­tá­so­kat, hi­szen már 1561-ben olyan be­jegy­zést ol­vas­ha­tunk, hogy a to­ka­ji hegy „ne­mes gyö­nyö­rű­sé­ges jó bort” terem. To­kaj-Hegy­al­ja és a to­ka­ji bor ve­ze­tő sze­re­pe a ha­zai bo­rok és bor­vi­dé­kek kö­zött te­hát a 18. szá­zad ele­jén már legalább más­fél év­szá­za­dos múlt­ra te­kin­tett vissza, s ezt a hely­ze­tet még hosszú év­ti­ze­de­ken át őriz­te hí­re a vi­lág­ban is. Ezt erő­sí­ti sok ha­zai és kül­föl­di ki­vá­ló­ság­nak a to­ka­ji bor­ról al­ko­tott né­ze­te, Voltaire pél­dául To­kaj tün­dök­lő bo­ros­tyán ne­dű­jét em­lí­ti.