rubicon

Tito kezében a marsallbot

Jugoszlávia és a magyar béke
18 perc olvasás

A második világháború befejezését követően Magyarország és Jugoszlávia külpolitikai helyzete alapvetően eltért egymástól. A világháborús győztes Jugoszlávia érvényesíthette hatalmi erőfölényét és nemzetközi presztízsét, miközben a magyar vezetés a Jugoszláviával történő kapcsolatfelvételben és a jószomszédi viszony kiépítésében látta nemzetközi elszigeteltségének enyhítési lehetőségét. Rákosi Mátyás és a Magyar Kommunista Párt vezetősége – hatalmi pozíciója megerősítése érdekében – egyenesen szorgalmazta is a kapcsolatok javítását. Ez a sajátos kettősség alapvetően meghatározta az 1947-es békeszerződés előtti évek kétoldalú kapcsolatait. Külpolitikai céljai elérése érdekében a titói jugoszláv vezetés sokáig lebegtette Magyarországgal szembeni területi igényeit, és a béke-előkészületek során egy rövid ideig a kölcsönös lakosságcsere gondolata is felmerült. Nyomásgyakorlásként és propagandalehetőségként Titóék a magyarországi délszláv kisebbséget is felhasználták céljaik elérése érdekében. A kétoldalú kapcsolatok alakulására – regionális perspektívában – Trieszt hovatartozásának kérdése is hatást gyakorolt.

A második világháborút követően a magyar–jugoszláv párt- és államközi kapcsolatok újbóli felvétele korántsem két egyenrangú fél között kezdődött meg. Miközben a világháborúból Jugoszlávia a győztesek oldalán, teljes szuverenitását visszanyerve került ki, Magyarország háborús vesz­tesként fejezte be a harcokat. A Moszkvában 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény értelmében nemzetközi ellenőrzés és katonai megszállás alá került. Szuverenitását – de jure – csak az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződés szeptember 15-i életbe

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.