rubicon

Titkosszolgálatok a II. világháború időszakában

13 perc olvasás

Ha van téma vagy részterület a II. világháború történetében, amely iránt az érdeklődés töretlen, az a különböző titkosszolgálatok működése, illetve az általuk végrehajtott különböző műveletek. Azonban ezeknek a szolgálatoknak a működése, számos akciója nemcsak a háború alatt volt titkos, hanem gyakran még évtizedekkel annak lezárulta után is.

A II. világháború idején az egymással szemben álló államok már jól kiépített hírszerző és elhárító szervezettel rendelkeztek, s a szolgálatok rendszere a háborúban tovább bővült, specializálódott. A háború árnyékában minden állam – a legkisebbtől a legnagyobbig – komolyan vette saját rendszerének kiépítését, de azt is, hogy a kisebbek ne szóljanak bele a nagyok játszmájába. Ez a semleges országok esetében hatványozottan igaz volt.

A szakzsargonban „láthatatlan frontnak” aposztrofált hírszerző és elhárító munka egyidős az emberiséggel, sokak szerint a „második leg­ősibb” szakma. Szinte közhelyszámba menően lehetne hozni a példákat arra, hogy a hírszerzés mindig is mennyire fontos volt, s nem csak háborús időszakokban, hanem akkor is, amikor épp „tombolt a béke”. Főszabály szerint ezek a tevékenységek titkosak, a bennük dolgozók nem szeretik – és így nem is követelik meg maguknak – a széles nyilvánosságot. A hírszerző és elhárító tevékenységet csendben és titokban végzik az illetékes szervek, gyakran kerülve a fölösleges papírmunkát.

Leendő OSS-kommandósok elméleti képzésen a robbanóanyagokról tanulnak. Milton Hall, Anglia, 1944 A szolgálatok

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.