Tiltott határátlépési esetek a nyugati határon

Azok az állampolgárok, akik valamilyen okból nem kaphattak útlevelet, és nem utazhattak külföldre, gyakran kétségbeesett cselekedetekre ragadtatták magukat annak érdekében, hogy kijussanak az országból. Az erőszakos módszerek szerencsére nem voltak jellemzőek, néhány kísérlet mégis tragédiába torkollt. 1967 első negyedévében Sopronban autóbusszal, Rábafüzesnél pedig személygépkocsival hajtottak végre erőszakos kitörést, illetve büntetlen határsértést. A hasonló esetek megakadályozása érdekében adott ki intézkedést Szabó Gusztáv ezredes, a BM HÖR országos parancsnoka a nyugati forgalom-ellenőrző pontok állománya számára a közúti határátkelőhelyek fokozottabb biztosítása érdekében.

Az erőszakos kitörés elhárítása

A közúti forgalom-ellenőrző ponton megkísérelt erőszakos kitörés elhárítása érdekében a parancsnoknak tervet kellett készítenie. Ennek tartalmaznia kellett a lehetséges kitörési módokat, az átkelőhelynél lévő objektumok és létesítmények elhelyezését, a hivatásos és a sorállomány feladatát, felállítási helyét, a tüzelőállásokat, a tüzelési sávhatárokat, valamint az őrssel való együttműködés rendjét.

Az átkelőhelyekre különlegesen megerősített határsorompót állítottak, a sorompó két oldalán, ha a terepviszonyok szükségessé tették, árkot ástak, vagy gépkocsit megakasztó beton virágágyást helyeztek el. Az utasok által használt pihenő- vagy parkolóhelyeket úgy alakították ki, hogy a forgalom-ellenőrző pont állományát az esetleges fegyverhasználatban ne akadályozzák. Az átkelőhely közelében lévő, a határra vezető földutakat és az átkelőhely határ felőli részeit árokkal zárták le.

Az átkelőhelynél lévő belső sorompót és a mélységben felállított okmány-ellenőrző járőrt a nemzetközi közlekedésrendészeti előírásoknak megfelelő, fényvisszaverő táblákkal jelezték előre. A belső sorompó előtt 200-300 méterre sebességkorlátozó tábla, a sorompó előtt a kötelező megállást jelző „Vám-Zoll” feliratú, illetve útszűkületet jelző tábla állt. A mélységben felállított okmányellenőrző járőr előtt a szabványoknak megfelelő távolságra először nyolcvan, aztán hatvan, majd huszonöt kilométeres sebességkorlátozó, végül pedig a járőrhelyen megállást előíró jelzőtáblát helyeztek el. 

Éjjel a járőr által bekapcsolható fényjelzés szólította fel megállásra a járművet. A nemzetközi műútra, az átkelőhelytől 0,5-től 2 kilométerig terjedő távolságra kettő vagy több főből álló okmányellenőrző járőrt vezényeltek, amely a távbeszélő mellett riasztócsengővel is jelezhetett, ha gyanús jármű közeledett. Az okmányellenőrző járőr tagjai csak jól képzett határőrök és tisztesek lehettek, akiknek ismerniük kellett a magyar és az idegen úti okmányokat, valamint a határövezeti tartózkodásra jogosító engedélyeket is. Az okmányellenőrző járőr a diplomáciai rendszámú gépjárműveken kívül köteles volt megállítani és ellenőrizni minden gépjárművet és gyalogos személyt, aki a határ felé haladt. 

Ha a gépkocsi az okmányellenőrző járőr jelzésére nem állt meg, a határőr csengőjelzéssel riasztotta a forgalom-ellenőrző pont állományát, majd távbeszélőn jelentést tett a forgalom-ellenőrző pontnak. Figyelemmel kísérte a gépkocsi mozgását és haladási irányát, arról jelentést kellett tennie a határőrőrs parancsnokának is. A közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő sorompóőröknek a határon áthaladó járművet mindkét oldalról biztosítaniuk kellett, nehogy a jármű mellett valaki átszökjön a határon. A sorompónyitás rendjét úgy határozták meg, hogy egyszerre csak az egyik sorompót nyitották fel, és a nyitvatartási idejét minimálisra korlátozták. A belső sorompónál minden kifelé tartó járművet megállítottak, mielőtt felnyitották a sorompót.

Ha erőszakos kitörésre vonatkozó riasztójelzést kaptak a sorompóőrök, a forgalom-ellenőrző ponton lévő mindkét sorompót le kellett zárni, csengővel jelezni a közúti ügyeletes tisztnek, és elfoglalni az előre kijelölt tüzelőállást. A csőtorkolattal felfelé tartott, biztosított fegyverét ilyenkor tüzelésre kész helyzetbe kellett hoznia a határőrnek. A közúti forgalom-ellenőrző ponton szolgáló teljes állománynak részt kellett vennie a kitörés megakadályozásában, a kitörés elhárítását az állománnyal rendszeresen gyakoroltatták. A megyei rendőr-főkapitányságnak haladéktalanul értesítenie kellett a Határőrséget, ha a határ közelében folytatott forgalom-ellenőrzés során az igazoltatás alá vont gépjármű a rendőrjárőrök jelzésére nem állt meg. 

Áttörés teherautóval, traktorral

1950. szeptember 7-én a magyar határőrök erőszakos áttörési kísérlet közben lelőtték Davidovics Mózes határsértőt a rajkai őrs területén. A jegyzőkönyv szerint Rajka irányából érkező gépkocsi a műszaki zár felé haladt. A járőr karjelzéssel akarta megállítani a kocsit, amely nagyobb sebességre kapcsolt, és megpróbálta elütni a határőrt. A járőrök tüzet nyitottak a teherautó­ra, amely a nyomsávon megsüllyedt, lelassult, de még éppen elérte a műszaki zárat. A drótakadály megfogta a teherautót, amelynek leállt a motorja, majd két férfi kiugrott a járműből, és megpróbáltak átjutni Csehszlovákiába. A határőrök azonban fegyverüket használták, ennek következtében az egyik határsértőt öt lövés érte és a helyszínen meghalt, ám mint később kiderült, ez már csehszlovák területen történt. A másik határsértőt szintén eltalálták, de el tudott menekülni. A teherautóban 19 menekülő személy volt, akik egy rejtekhelyen bújtak el a raktérben.

Némiképp hasonló eset történt a zalaegerszegi kerület horvátlövői őrsének területén 1955. december 8-án, amikor négy fő egy teherautóval keresztülhajtott a műszaki záron, és Ausztriába menekült. A határőrjárőröknek nem volt gyanús a teherautó, mert a tejbegyűjtő kocsi is ebben az időszakban járt a környéken. A teherautó az aknamezőn való átjutás közben egy aknát felrobbantott, de a kocsi utasai nem sebesültek meg. A határvonalat képező Pinka folyón azonban nem tudott átmenni, ezért magyar területen megállt. A határsértést Soltész Béla, Mutri Aladár, Fábián Ferenc és Nagy Béla követte el, mindannyian a Szombathelyi Hídépítő Vállalat alkalmazottai voltak, így engedéllyel tartózkodtak a határövezetben. December 8-án éjjel két órakor indultak el a teherautóval, amelyet vaslemezekkel tettek golyóállóvá, az aknarobbanások elleni védekezés érdekében pedig az ülések alá téglákat raktak. Horvátlövő közelében, egy olyan ponton mentek át a műszaki záron, ahol a műutat és a határt mindössze száz méter választotta el egymástól. Az aknarobbanás ugyan megsértette a kocsi futóművét, de el tudtak menni vele a folyópartra, majd átúszták a Pinkát, és így jutottak osztrák területre. 

1981. április 11-én Fekete Sándor 32 éves soproni lakos a szülei gépkocsijával erőszakos kitörést kísérelt meg Sop­ronban, a bécsi úti határőrőrs határszakaszán. A járőr jelzésére nem állt meg, hanem a határtól körülbelül kétszáz méterre lévő belső sorompót áttörve Ausztriába akart eljutni. Három határőr összesen 21 géppisztolylövést adott le a gépkocsira, negyedik társuk pedig pisztolyból vette tűz alá a járművet, s öt lövést adott le a menekülőre. A lövések a kocsi motorját és kerekeit érték, ezért az autó a határtól körülbelül 100 méterre megállt. Fekete Sándor kiugrott a gépjárműből, és a határ felé futott, azonban attól körülbelül 30 méterre elfogták. Fekete szerencsésnek volt mondható, mert csak könnyű sérüléseket szenvedett az elfogása során.

A határsértést elkövetni szándékozó személyek sokszor legális módon közelítették meg a határt, s munkavégzés alatt figyelték ki a határőrizeti rendszert. 1953-ban a bucsui őrs területén egy traktoros a nyomsáv karbantartását végezte, és megkérte az őrzést végző biztosító járőr parancsnokát, hogy hívja oda a másik traktorost, mert valami kopog a traktorban. Amikor a járőrparancsnok eltávolodott, a traktoros beindította a traktort, és egyszerűen átgázolva a műszaki záron áthajtott Ausztriába. 

Különösen megalázónak értékelték a hatóságok azt az esetet, amikor 1955. október 8-án a csornai kerület kőhídtelepi őrsének területén egy traktorral szökött át Ausztriába Tar Ferenc és Örkényi József. A két férfi a Győri Növényvédelmi Állomás alkalmazásában állt, és október 5-én Pinnye községben kellett permetezniük. Munka után nem tértek vissza állomáshelyükre, hanem a környéken maradtak, és október 8-án egy Zetor gyártmányú traktorral keresztülhajtottak a műszaki záron, amelyet egy nyolcvanméteres szakaszon erősen meg is rongáltak. A mezőgazdasági munkák végzése során is szöktek át a határon olyan, közelben lakó mezőgazdasági dolgozók, akik nagy hely­ismerettel rendelkeztek. 1970. augusztus 21-én 18 óra 40 perckor a szombathelyi határőrkerület horvátlövői őrsének határszakaszán Wölfinger János 21 éves traktorvezető, vaskeresztesi lakos a termelőszövetkezet traktorával a határ közelében kaszált. Munka közben, egy óvatlan pillanatban a traktorról leugorva gyalogosan Ausztriába szökött. 

Betyáros virtusnak és kíméletlen cselekedetnek egyaránt tekinthetjük a következő esetet. A csornai kerület fertőrákosi őrsének területén 1955. április 27-én este 18 és 19 óra között Kovács Tivadar soproni lakos a magasfigyelőben tartózkodó két határőrt pálinkával leitatta, majd mindkettejüket leütötte, fegyverüket elvette, s nyolcéves fiával együtt Ausztriába szökött. A fegyvereket a műszaki zárnál hagyta. 

1970. szeptember 24-én 16 óra 45 perckor a soproni határőrkerület nagycenki őrsének szakaszán Steirits József 18 éves traktoros, kópházai lakos munkavégzés közben pótkocsis vontatóval jutott át Ausztriába. A későbbi vizsgálat kiderítette, hogy magával vitte a vontató pótkocsijában elrejtőzött Sinkovits Károly 18 éves autószerelőt is, aki szintén kópházai lakos volt. 

Túszejtés autóbuszon

Előfordult olyan eset is, hogy a külföldre jutás érdekében autóbuszt akart rabolni egy túszejtő. A csornai határőrkerület hegyeshalmi forgalom-ellenőrző pontján 1970. április 14-én Fáki Jenő határsértőt halálos kimenetelű fegyverhasználattal akadályozták meg abban, hogy illegálisan elhagyja az országot. A 32 éves Fáki Jenő, aki egyébként anyagátvevőként dolgozott Dunaújvárosban, és már többször volt büntetve, 1970. április 14-én 17 óra 15 perckor indult el Budapestről a menetrendszerűen közlekedő bécsi autóbuszjárattal. Az autóbuszon rajta kívül három osztrák állampolgár és a kétfős személyzet tartózkodott. A menetjegy ellenőrzésekor azt mondta a kalauznak, hogy csak Hegyeshalomig utazik, ahol a külföldről érkező rokonait fogja megvárni, így a határig könnyen eljutott. A községben azonban nem szállt le a buszról, hanem egy kézzel írt levelet adott át a kalauznak, amelyben ez állt: „Elektromos gyújtással működő robbanóanyag van elhelyezve a táskámban, mely működtetése az autóbuszt a levegőbe röpíti. Úticélom Bécs, ha leszálltam, az autóbusz folytathatja úti célját.” 

A kalauz ezután közölte a vezetővel, hogy induljon tovább, mert az utas nem száll le. Amikor 20 óra 45 perckor a közúti határátkelőhelyre értek, a kalauz átadta a levelet a sofőrnek, Fáki Jenő pedig hangosan közölte, hogy bomba van nála, és ha bárki leszáll a buszról vagy felszáll a járműre, működésbe hozza az elektromos gyújtású pokolgépet. Az autóbusz vezetője és a kalauz ennek ellenére kinyitotta az ajtót, kimenekült a buszból, majd riasztották az egyik határőrtisztet. A forgalom-ellenőrző pont parancsnokhelyettese tíz határőrrel körbevette az autóbuszt, s több alkalommal felszólította a túszejtőt, hogy adja meg magát. Fáki ennek nem tett eleget, és a túszait sem engedte el. Egyedül Makó Margit osztrák állampolgárt hagyta kiszállni azzal a feladattal, hogy a buszsofőrtől kérje el az indítókulcsot. Közben a határőrök értesítették a Határőrség parancsnokságát és a határőrkerület hadműveleti ügyeletes tisztjét is. A parancsnokhelyettes Budapestről arra kapott utasítást, hogy tegyék ártalmatlanná Fáki Jenőt, amennyiben nem adja meg magát.

A merénylőt többször is felszólították, hogy hagyja el az autóbuszt, majd a felszólítást 23 óra 25 perckor német nyelven is megismételték, erre az osztrák utasok kimenekültek a buszból, amit a határsértő nem tudott megakadályozni. Fáki Jenő maga is az utasok után futott, közben azt kiabálta, hogy fel fogja robbantani az épületet. A parancsnokhelyettes ezután parancsot adott az épület bejáratánál tartózkodó két határőrnek, hogy akadályozzák meg Fáki bejutását az épületbe, amit ők fegyverhasználattal végre is hajtottak. Fáki Jenő azonnal meghalt. Az autó­busz osztrák utasait, a kalauzt és a gépkocsivezetőt kihallgatták, majd 6 óra 30 perckor a határon kiléptették. „Megállapítást nyert a vizsgálat során, hogy Fákinál robbanóanyag nem volt, a kezében tartott lapos villanykapcsolóval és attól a táskába vezető két zsinórral imitálta a robbanószerkezetet.” 

A határ közelségének előnye és a „létramódszer”

A teljes pártállami időszakra jellemző volt, hogy a határ közelében lakók tudtak a legkönnyebben átszökni Ausztriá­ba, hiszen helyismerettel rendelkeztek, s volt rá idejük, hogy megvárják a legkedvezőbb alkalmat. A zalaegerszegi határőrkerület alsószölnöki őrsének szakaszán 1970. június 12-én egy alsószölnöki házaspár a négy gyermekével együtt szökött Ausztriába. A család földje a határtól ötven méterre volt, és szénaforgatás ürügyével, engedéllyel léptek a határsávba. A határsértést viszont csak később fedezték fel a határőrök a nyomsávon maradt lábnyomok alapján. 

A soproni határőrkerület kópházai őrsének szakaszán 1970. július 31-én a hajnali órákban Egresits István 20 éves villanyszerelő, kópházai lakos Ausztriá­ba szökött. Az elektromos jelzőrendszeren egy létra segítségével hatolt át. A zalaegerszegi határőrkerület rábafüzesi őrsének határszakaszán 1975. április 14-én Kokas Ernő 45 éves rábafüzesi lakos és családja szökött át Ausztriába. A család háza a határtól 400 méterre volt, a külső műszaki záron létra segítségével keltek át egy óvatlan pillanatban. 

Talán a helyismeret hiánya okozta, hogy 1978. október 21-én hajnalban a szombathelyi határőrkerület hörmannforrási őrsének területén hat figyelmeztető lövés leadása után elfogtak három NDK-állampolgárt, Karl Friedrich Scmittet, a feleségét és közös gyermeküket. Ugyancsak letartóztatták a szökésükhöz segítséget nyújtó Fritz Hoffmannt és Ernst Klixet, akik nyugatnémet állampolgárságúak voltak. A később őrizetbe vett Hans-Günther Scmidt október 20-án érkezett személygépkocsival Magyarországra, és a három keletnémet állampolgárt Velem községbe szállította. A másik két NSZK-állampolgár Ausztria felől a határt illegálisan átlépve érkezett a helyszínre, magukkal hoztak két kétágú létrát és egy deszkát is. Az így elkészített pallón kellett volna a három NDK-állampolgárnak átmennie az elektromos jelzőrendszer fölött, de az utolsó embernél működésbe lépett a jelzőrendszer, így a határtól körülbelül tizenöt méterre elfogták őket. 

Sportolók disszidálása

A sportolók jelentősen könnyebben juthattak külföldre, mint az átlagemberek. Magyarország kiterjedt sportkapcsolatokkal rendelkezett, 1964-ben például 23 kapitalista országba utazott valamilyen magyar sportküldöttség, és ebben az évben 5323 magyar sportoló utazhatott a nyugati világba versenyre. Az előző évben, 1963-ban még magasabb volt ez a szám, összesen 6108 magyar sportoló utazhatott Nyugatra. A legszorosabb sportkapcsolatot Ausztriával és a Német Szövetségi Köztársasággal ápolta Magyarország, a hazánkba látogató külföldi sportolók többsége is ezekből az országokból érkezett. 

Az ismert sportolók és közéleti személyiségek disszidálási eseteit nagy körültekintéssel kezelte a hatalom, és igyekezett titokban tartani ezeket az eseteket, vagy legalábbis jelentőségüket csökkenteni. Nemere Zoltán 29 éves világ- és olimpiai bajnok párbajtőrvívó 1971. november 17. és 24. között Cataniában nemzetközi versenyen vett részt a magyar párbajtőr-válogatottal. Hazautazás közben Bécsben lemaradt társaitól, és az NSZK-ba távozott. Felesége NSZK-állampolgár volt, edzője, Enyedi Szigfrid pedig már korábban disszidált. 

Pataki László 19 éves ifjúsági válogatott vízilabdázó 1982. január 14-én a Keleti pályaudvarról induló és Jugoszlávián keresztül Rómába tartó vonat poggyászkocsijának tetőterében rejtőzött el, és Jugoszláviába szökött. A jugoszláv határőrök azonban elfogták, és 28 napi elzárás után, február 11-én átadták a magyar szerveknek. Pataki ekkor a tápiószecsői tiszthelyettesi iskola hallgatója és a Vasas SC vízilabdázója volt. Vallomása szerint a sportolási lehetőségek hiánya és a tiszthelyettesi iskola oktatási rendje miatt akart disszidálni. Sportolói pályafutását Kanadában akarta folytatni. A Budapesti Katonai Bíróság Pataki László Attilát külföldre szökés és szolgálati titoksértés miatt 5 év szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

1979. szeptember 4-én Renate Vo­gel, az NDK úszóválogatottjának olimpiai ezüstérmes és világbajnok úszónője is Magyarországról szökött Nyugatra Gabriele Grimm NSZK-állam­polgár útlevelével. Grimm és társa szep­tember 7-én tett bejelentést a BM KEO-nál arról, hogy elvesztette az útlevelét. Gabriele Grimmet és Roland Schwarzkopfot a Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnsegédi minőségben elkövetett tiltott határátlépés bűntette miatt 5-5 hónap szabadságvesztésre és kiutasításra ítélte. 

A vasúti közlekedés során alkalmazott módszerek 1956 előtt

Vasúton is sokan próbálkoztak Nyugatra jutni. A nyitott tehervagonokban a rakomány közé bújtak el a menekülők, illetve a négytengelyes Pullman-kocsik tengelyére felkapaszkodva bújtak el a határsértők. 

Kabdebó Tamás egyetemi hallgató 1955 márciusa óta foglalkozott azzal a gondolattal, hogy valamilyen módon kijusson a varsói VIT-re, mivel az ott gyűjtött élmények és tapasztalatok alapján regényt akart írni. 1955. július 30-án a reggel 7 óra 30 perckor Budapestről induló VIT-vonatra felült, és a vonat tetején Szobig utazott. Szobon azonban leugrott a vonatról, mert meg akart mosakodni az állomáson. Amikor leszállt a vonatról, a határőrizeti szervek igazolásra szólították fel. Az utazás célját nem tudta kellőképpen megindokolni, ezért előállították. Kihallgatása során vallomást tett szökési szándékáról. A Budapesti VII. Kerületi Bíróság 1955. december 7-én tiltott határátlépés kísérlete miatt 4 hónap és nyolc nap börtönbüntetésre ítélte, és az előzetes letartóztatással kitöltöttnek vette a büntetést. 

1956 után is sokan akartak vasúton Nyugatra szökni, köztük olyan is volt, aki tehervonattal jutott át a nyugati határon. Asztalos István 21 éves segédmunkás 1970. július 19-én munkahelyén, a Dunai Vasműben elrejtőzött egy vaslemezzel megrakott vagonban, és Ausztriába szökött. 

Heitler Pál és társai 1971 nyarán határozták el, hogy a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonaton elbújnak, és így jutnak át a határon. 1971. augusztus 6-án, a hajnali órákban Bernáth László és Kernya Sándor elrejtőzött az Orient Express bécsi kocsijának padlásterében, majd társuk, Mészáros István visszacsavarozta a borítólemezt. A vonat elindulása után a határőrök Bicske és Tatabánya között fedezték fel a rejtekhelyet, és letartóztatták a két fiatalt. Másnap Heitler Pál, Heitler János, Mészáros István, Szécsényi Sándor és Muszta György próbált hasonló módszerrel elbújni a vonaton, de őket még az állomáson felfedezték a MÁV-kocsiőrök. Harmadnap ugyanígy járt Szécsényi János, Makray Gábor és Dessewffy Péter is. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1971. december 20-án 3 hónaptól 8 hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat. 

1971. január 14-én 7 óra 30 perckor a soproni kerület nagycenki őrsének szakaszán, a nagycenki vasútállomás előtt Lukácsi István 28 éves autószerelő, fertőszentmiklósi lakos és Seres Sándor 25 éves ellenőr, győri lakos menet közben leugrott a menetrend szerint közlekedő személyvonatról, és a körülbelül harminc méterre lévő osztrák határon átszökött. 

1971. július 23-án reggel 5 óra 10 perckor a soproni vasúti átkelőhelyen, a Sopronból Ebenfurtba közlekedő tehervonat mozdonyának tengelyén elrejtőzve büntetlen határsértést követett el Aradi Pál 25 éves MÁV-fűtő, korábbi csapodi lakos. 

1971. augusztus 12-én Novák Sándor 23 éves segédmunkás, nagykanizsai lakos vonattal a határ közelébe utazott, majd Szentgotthárd és Körmend között, a határhoz közeledve leugrott a vonatról, és áthatolt a műszaki záron. A zalaegerszegi határőrkerület szentgotthárdi őrsének járőre 21 óra 10 perckor megállásra szólította fel Novákot, de mivel ő ennek nem tett eleget, először figyelmeztető, majd célzott lövést adott le a két határőr. Novák Sándort három lövés találta el, s a határtól hét méterre elfogták. Sérülései miatt a szombathelyi kórházba szállították. 

1971. augusztus 17-én hajnali 4 óra 45 perckor a soproni vasúti átkelőhelyen Orosz János 23 éves mozdonyvezető, soproni lakos az Ebenfurtba közlekedő 3050. számú tehervonat mozdonyának víztartályában elrejtőzve büntetlen határsértést követett el Ausztriába. 

Próbálkozás határvizeken

A határvizeken való átjutás szintén sok ember fantáziáját megmozgatta. 1952-ben egy férfi és egy nő házilag készített búvárruhában akart Mohács közelében, a víz alatt Jugoszláviába szökni. A férfi két gumiöltönyt vulkanizált össze, az arc előtti részen pedig ablakot nyitott, hogy kilásson a ruhából. Az alkalmi búvárruhához egy hosszú gumicsövet erősített, amelynek végét egy parafakockához rögzítette úgy, hogy a cső vége felfelé állt, és a víz színén úszva biztosította a levegő cserélődését. 1953-ban hasonló módon akart két másik személy is a mohácsi forgalom-ellenőrző pont közelében kiszökni. Élelmiszerüket és értéktárgyaikat celofánpapírba csomagolták és vulkanizálták, hogy ne ázzon el a vízben. Mindkettőjüket a vízből emelték ki a folyamellenőrző járőrök. A legtöbben azonban csak egyszerű kerékpártömlő vagy autógumi segítségével indultak neki a víznek, arra számítva, hogy az éjszakai sötétben nem veszik észre őket a határőrök. 

1952. május 9-én a pécsi kerület szentborbási őrsének területén a határőrök észrevették, hogy egy személy úszva akar a Dráván keresztül Jugoszláviába jutni. Egy magasfigyelőből tüzet nyitottak rá, és a sokadik lövésre eltalálták. Ezután motorcsónakkal és csáklyával átvizsgálták a folyómedret, de a holttestet nem találták meg. Az áldozat Hörömbölyi Lajos szigetvári lakos volt. 1952. április 28-án szökött meg a kazincbarcikai munkatáborból, ahol büntetését töltötte. 

1956. augusztus 20-án a Pozsonyba tartó kirándulóhajón öt magyar állampolgár is utazott, és a csehszlo­vák– osztrák határnál a vízbe ugrottak, majd az osztrák part felé úsztak. A csehszlovák határőrök felszólították őket, hogy térjenek vissza a hajóra, és mentőövet is dobtak nekik. Miután nem tettek eleget a felszólításnak, tüzet nyitottak rájuk, majd motorcsónakkal üldözőbe vették őket. A cseh­szlovák határőrök végül egy főt elfogtak, egy főt lelőttek, két másik személyre pedig „motorcsónakkal rámentek, mivel nem adták meg magukat”. 

Hajókat is felhasználtak tiltott határátlépéshez. A szobi forgalom-ellenőrző pont közelében három menekülni szándékozó fiatal kifigyelte a Dunán, hogy a külföldi hajókat kísérő motorcsónak mikor távolodik el a hajótól, ekkor mindhárman beúsztak a hajóhoz, egy vaskampóban végződő kötelet rákapcsoltak a hajóra, hogy kivontassák magukat az országból. Értéktárgyaikat és ruházatukat vízhatlan csomagolásban a hasukra kötötték, és a fejüket csak annyira emelték ki a vízből, hogy ne fulladjanak meg. 

Menekülés repülőgéppel

A menekülők számtalan módon igyekeztek elhagyni az országot. A műszaki akadályon, vagyis a vasfüggönyön talán úgy lehetett a legegyszerűbben és legkényelmesebben átjutni, ha átrepültek felette. A magyar légitársaság és az ÁVH úgynevezett repülőgép-kísérők alkalmazásával akarta megakadályozni a gépeltérítéseket. A kísérők civil ruhában, fegyverrel szálltak fel a belföldi járatokra, és az volt a feladatuk, hogy az utasok között elvegyülve megakadályozzák az esetleges gépeltérítést. 1953. november 6-án tíz fő volt állományban ilyen feladattal az ÁVH-nál. 

A repülőgéprablás súlyos bűncselekménynek számít minden társadalmi rendszerben, és társadalmi veszélyessége miatt a törvény a géprablást szigorúan bünteti. A cselekmény korabeli magyar büntetőjogi megítélését a BHÖ 48/A. pont (2) bekezdése tartalmazta, mely a repülőgép fegyveres elrablása útján elkövetett tiltott határátlépést 15 évig terjedő börtönnel sújtotta. Csoportos vagy fegyveres elkövetés esetén pedig akár halálbüntetést is kiszabhattak a korabeli bíróságok. A BHÖ 48/B. pontja az előkészületi cselekményt is 10 évig terjedő börtönnel rendelte büntetni, a 48/C. pont pedig feljelentési kötelezettséget írt elő, és ennek elmulasztását 5 évig terjedő börtönnel szankcionálta. 

Ennek ellenére sokan megpróbálták repülőgépen elhagyni az országot. Az akkor még létező belföldi polgári légi közlekedés, az országot keresztül-kasul átszelő légi járatok sok fiatal fantáziáját megmozgatták, a legtöbben azonban a beszélgetés vagy a tervezgetés fázisánál nem jutottak tovább. Az alábbi két ügy ebbe a típusba tartozott, a résztvevők inkább csak fontolgatták a lehetőséget, és szerettek volna valamilyen gyors és viszonylag kényelmes módon a szabad világ területére jutni. A jogszabályok azonban ezt is büntették, és a korszak viszonyai között gyakran az ártalmatlan beszélgetések és a baráti összejövetelek során elhangzott meggondolatlan mondatok is a politikai rendőrség tudomására jutottak.

1947 decemberében Klausz Sándor és néhány társa azt tervezte, hogy a Budapestről induló egyik Maszovlet-gép felett átveszik az irányítást, Nyugatra szöknek, ahol csatlakoznak az emigrációhoz. A terv nem vált valóra, mert még azelőtt lebuktak, hogy belekezdhettek volna a megvalósításába. A Budapesti Népbíróság öttagú különtanácsa 1948. december 10-én Klausz Sándort 1 év börtönre, Zsigmond Lajost és Csirke Ernőt pedig 9 hónap börtönre ítélte. Mellékbüntetésként mindhárom vádlottat 5 év hivatalvesztéssel, politikai jogaik ugyanilyen időtartamú felfüggesztésével és vagyonuk egynegyed részének elkobzásával is sújtotta. A negyedrendű Pajor Istvánt viszont felmentették. A Népbíróságok Országos Tanácsa Klausz Sándor börtönbüntetését 2 évre felemelte, a mellékbüntetés időtartamát pedig 10 évre változtatta, Pajor István esetében pedig új eljárást rendelt el. Az ügy egyik további szereplőjét, Székely Lászlót internálták. 

1948 októberében Balla Barna, Cserján Attila, Biber András és néhány társa a miskolci személyszállító gépet akarta hatalmába keríteni, hogy azzal Nyugatra szökjön. A terv a hatóságok tudomására jutott, ezután Ballát és Cserjánt 1949. január 25-én internálták. 

A legkönnyebben a pilóták tudtak élni a gépeltérítés lehetőségével, az első ismert sikeres szökést is repülőgép-vezetők hajtották végre. 1949. január 4-én vagy január 5-én a Budapest–Pécs között közlekedő Maszovlet-járat gépét kormányozta Nyugatra Majoros János, Kiss István és Kun Miklós pilóta. A gépen 24 fő tartózkodott, köztük 21 utas és a háromfős személyzet. Január 4-én a Budapestről 8 óra 40 perckor induló gép 9 óra 30 perckor, mentrendszerű pontossággal megérkezett Pécsre. 9 óra 45 perckor indult vissza a repülő, és Budapestre 10 óra 35 perckor érkezett volna. A gép 11 perces késéssel, vagyis 9 óra 56 perckor felszállt, 9 óra 59-kor pedig megszakadt vele minden összeköttetés. Az út első felén a pécsi rádióállomással volt kapcsolatban a repülő, a második felén pedig a budapesti állomással kellett volna tartania a kapcsolatot. Pécsett 11 óra 6 perckor tudták meg, hogy a gép nem érkezett meg a budaörsi repülőtérre, mert nyugati irányban elhagyta az ország légterét. Bánkuti Lászlót, a pécsi reptér vezetőjét 1949. január 6-án internálták, majd 1950. február 23-án az internálását megszüntették, és rendőrhatósági felügyelet alá helyezték. 

Kisgéppel a vasfüggöny fölött

A kisméretű sportgépek nagy kísértést jelentettek azoknak, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a repülősporttal. Magyarországon erre leginkább a néphadsereg keretében működő Magyar Honvédelmi Szövetség révén volt lehetőség, illetve a mezőgazdasági repülések során kerülhetett sor gépeltérítésre. 1964. június 1-jén hajnalban egy vakmerő testvérpár, Hódi Péter és öccse, Hódi István debreceni lakos az MHSZ hajdúszoboszlói repülőterén feltörte a hangárt, majd átvágva az üzemanyag-tároló drótkerítését, feltöltötték a Tréner–4 típusú, HA–TRU jelzésű egymotoros sportgépet, és elrepültek a nyugati határ irányába. Az osztrák határ közelében, Magyarfalva (Harka) mellett, még magyar területen leszálltak, de amikor meglátták a tőlük körülbelül nyolcszáz méterre lévő magyar határőröket, ismét a levegőbe emelkedtek, és elhagyták az ország területét. 

A testvérpár körülbelül két órát töltött a levegőben, amíg átszelte a magyar légteret, de a magyar légvédelem nem észlelte az illegális repülést, mert a fiatalok körülbelül százméteres magasságban haladtak, így „láthatatlanok” maradtak a radarok számára. Hódi Péter 1963 tavasza óta tagja volt a debreceni repülőklubnak, alapfokú vitorlázóvizsgával rendelkezett, de korántsem volt gyakorlott pilótának nevezhető, mert motoros gépre nem kapott kiképzést, viszont intenzíven tanulmányozta a repüléssel kapcsolatos szakkönyveket. Öccse ellenben semmilyen repülési tapasztalattal nem rendelkezett. Hiányos repülési ismereteik okozhatták, hogy gépük osztrák területen magasfeszültségű elektromos vezetéknek ütközött és lezuhant. A kisgép összetört, és a két disszidens megsérült. 

A testvérpár már régebben készülhetett a szökésre, egyiküket ugyanis disszidálási kísérlet miatt már korábban bíróság elé állították, csak az amnesztia miatt nem kapott büntetést. 1964-ben viszont távollétükben mindkettőjüket elítélték, Hódi Péter nyolc év börtönt kapott és tíz évre eltiltották a közügyektől légi jármű jogellenes külföldre vitele útján elkövetett tiltott határátlépés és társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozó lopás bűntette miatt. Öccse valamivel enyhébb büntetést kapott, őt hat év börtönre ítélték és nyolc évre tiltották el a közügyektől. 

Az eset miatt lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy évek óta visszatérő problémát jelentett a Magyar Honvédelmi Szövetség repülőtereinek felügyelete és őrzése. A hajdúszoboszlói repülőtéren például az tette lehetővé a gép ellopását, hogy az előírt szabályokat nem tartották be, például az üzemanyagtöltő csaptelepet éjszakára nem szerelték le, és nem zárták el biztonságos helyre, illetve a reptér felügyeletét egy hetvenéves asszony látta el. 

Disszidálás Ausztriából érkező sportrepülővel

Talán az egyik legvakmerőbb disszidálási eset 1967. május 23-án hajnali 4 óra 15 perc körül történt, amikor egy sportgép Und község térségében, Sop­ronlövő déli részétől mintegy 300 méterre leszállt a 84-es útra. Több embert is felvett a fedélzetére, majd felszállt, és Völcsej község irányában, Ausztria felé elhagyta az országot. A helyszínen maradt egy piros színű, járó motorú, bérelt FIAT személygépkocsi. A repülőgép Újkér község irányából fordult rá az országútra. A határ körülbelül 5 kilométerre húzódott attól a helytől, ahol a gép leszállt. A sportrepülővel Szeremlei Szabó Huba és felesége, valamint két kiskorú gyermekük távozott Ausztriába. 

Május 23-án este az osztrák televí­zió­ban nyilatkozott Nemeskéri Miklós, aki a kisrepülőgépet vezette. A sportrepülő 3 óra 30 perckor indult Traussdorfból, és Eisenstadt–Nikitsch–Lövő útirányt követve 4 óra 5 perckor landolt a műúton, magyar területen. Itt beszállt a négytagú család, azonnal startoltak, majd 4 óra 55 perckor Traussdorfban leszálltak, ahol a magyar család menedékjogot kért. Az undi határőrőrs két beosztottja látta a sportgép berepülését, és telefonon jelentették is a határsértést elöljáróiknak. Az egész akció mindössze másfél óráig tartott, amelyből csak tíz percet töltött a sportgép a magyar légtérben. 

A pilóta Szeremlei Szabó Hubáné rokona volt, aki már 1949 óta Ausztriában élt. A regénybe illő módon végrehajtott szökésre azért került sor, mert a család útlevélkérelmét korábban elutasították a magyar hatóságok. A férj öccsét, az itthon maradt Szeremlei Szabó Csabát május 24-én letartóztatták a magyar hatóságok, mert tudott testvére szökési szándékáról. Hasonló indoklással letartóztatták még barátját, Héder Jánost is, illetve eljárást indítottak több olyan személy ellen, akik ismerték a család menekülési tervét. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1967. július 25-én Szeremlei Szabó Hu­bát tiltott határátlépés bűntette miatt négy év, feleségét, Szeremlei Szabó Hubánét pedig három év szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként mindkettejüket öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és teljes vagyonelkobzással is sújtotta. Szeremlei Szabó Csabát bűnsegédnek nyilvánították, ezért a bíróság hat hónap, tiltott határátlépés feljelentésének elmulasztása miatt Héder Jánost négy hónap, Horváth Imrét pe­dig 3 hónap szabadságvesztésre ítélte. A Budapesti Fővárosi Bíróság a másodfokú ítéletben 1967. szeptember 26-án Szeremlei Szabó Csaba büntetését há­rom év próbaidőre felfüggesztette, Hé­der János és Horváth János büntetését pedig egyenként 2000 Ft pénzbüntetésre változtatta. 

A nem mindennapi eset nagy port vert fel és jelentős presztízsveszteséget okozott a Belügyminisztériumnak, ugyanis az osztrák sajtó meglehetősen nagy terjedelemben foglalkozott az üggyel. A lefolytatott vizsgálat után a belügyminiszter külön parancsban elemezte az eset tanulságait, és felelősségre vonták a mulasztást elkövető rendőrtiszteket is. A vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a Belügyminisztérium szervei a kellő időben rendelkeztek azokkal az információkkal, amelyek segítségével elfoghatták volna a határsértő repülőgépet, és megakadályozhatták volna a disszidálást. A szakszerűtlen operatív intézkedések és egyes operatív tisztek késlekedései vezettek oda, hogy a határsértés bekövetkezett, ugyanis a döntési helyzetben lévő vezetők egészen egyszerűen nem akarták elhinni, hogy valaki ilyen mó­don akarja elhagyni az országot. 

A parancs megállapítása szerint a Belügyminisztérium Panaszirodáján 1967. május 9-én bejelentette valaki, hogy Szeremlei Szabó Huba és családja május 23-án disszidálni akar egy feltehetően Kőszeg térségébe érkező osztrák sportrepülőgéppel, és az elkövető az akció előkészítése céljából már több alkalommal is tartott terepszemlét a határsávban. A bejelentő május 17-én állítólag újra jelentkezett, és elmondta, hogy Szeremlei bérelt gépkocsival Kőszeg környékére indult. Az operatív szervek csak ekkor kezdték komolyan venni a bejelentést, azonban nem igazán tudták eldönteni, hogy melyik egység foglalkozzon az üggyel, bár Szeremleit már korábban is figyeltették, és a kutató feladat a BM III/II–5. osztály hatáskörébe tartozott. Sándor József őrnagy kérésére azonban az ügy átkerült a III/I. Csoportfőnökséghez. Itt május 19-én tervet készítettek a tervezett disszidálás megakadályozására, az előkészület azonban hiányos volt, a repülőgép elfogására vonatkozó intézkedéseket nem is tartalmazta. 

Sándor őrnagy és Palotás József alezredes május 19-én külső figyelés alá vonta Szeremlei Szabó Huba gépkocsiját, amelyet Ábrahámhegyig követtek, de mivel itt sokat tartózkodott a család, május 20-án felhagytak a figyeléssel, azt a helyi rendőrőrsre bízták, s visszatértek Budapestre. Május 22-én ugyan ismét felvették az akcióban együttműködő szervekkel a kapcsolatot, de a tőlük kapott hiányos információkat elfogadták, nem ellenőrizték és újabb intézkedést sem tettek. A Szeremlei család szökési tervéről állítólag kellő időben értesült Szatmári Gábor határőr alezredes, a Határőrség felderítőosztályának helyettes vezetője és Hegyi Sándor határőr alezredes, a felderítőosztály beosztottja is. A repülőgéppel való szökés reali­tását azonban mindketten kétségbe von­ták, ezért elöljáróiknak nem is tettek jelentést. 

A Határőrség hadműveleti ügyelete ugyan elrendelte Szeremleiék körözését, a kiadott utasítás azonban itt sem tartalmazott utalást a repülőgép várható behatolására. A Határőrség felderítőszerveinek intézkedései pedig csak Kőszeg közvetlen környékére összpontosultak, ezért a Határőrség részéről a szökés megakadályozására és a repülőgép elfogására nem történt gyakorlati intézkedés. A mulasztások miatt több belügyi tiszt kapott fenyítést. Dobróka Sándor rendőr ezredest, a BM III/I. Csoportfőnökség osztályvezetőjét szigorú megrovásban részesítették, dr. Papp Sándor alezredest, a III/I. Csoportfőnökség megbízott alosztályvezetőjét alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezték, Sándor József őrnagyot, a III/I. Csoportfőnökség operatív beosztottját megrovásban, Palotás József alezredest pedig feddésben részesítették. Szatmári Gábor határőr alezredes szigorú megrovást, Hegyi Sándor határőr alezredes megrovást kapott. Szabó Károly rendőr ezredest, a BM III/3. osztály vezetőjét figyelmeztetésben részesítették, mert az osztály titkárságán több napig elfeküdt a disszidálással kapcsolatos bejelentés, ami jelentős időveszteséget okozott az intézkedések megtervezésében. Sipos Ferenc határőr alezredest, a 2. határőrkerület törzsfőnökét viszont az üggyel kapcsolatos aktivitásáért Benkei András belügyminiszter dicséretben részesítette, a bejelentőt pedig megjutalmazta. 

Disszidálás mezőgazdasági permetezőgéppel

A légi határsértéseket megelőző intézkedések ellenére 1969. május 18-án hajnali négy és öt óra között Pátyról felszállva egy sárga egymotoros repülőgéppel – amely a MÉM Repülőgépes Növényvédő Állomás Z–37 Smelak típusú, HA-MGF lajstromjelű gépe volt – Pataki Ferenc repülőgép-szerelő és Tóbiás István gépkocsivezető határsértést követett el Ausztria irányába. A két disszidens a pátyi Petőfi Termelőszövetkezet éjjeliőrét félrevezetve feltankolta a repülőgépet, és egy motorpróba után Ausztriába repült. A permetezőgépet őrző Wettenger Lajost azzal a magyarázattal tévesztették meg, hogy rendkívüli feladatot kaptak, Farkashegyre kell átvinniük a gépet. Az őr még segített is nekik leszerelni a permetezőberendezést és üzemanyaggal feltölteni a repülőgép tartályát. Az őr elmondása szerint a pilótaülésbe Tóbiás István gépkocsivezető ült, és 4 óra 45 perckor szálltak fel. Felszállás után a gép Tatabánya irányába távozott a két pilótával. 1969. május 18-án 13 órakor az osztrák rádió, este 19 órakor pedig az osztrák televízió is beszámolt arról, hogy két magyar fiatalember a neukircheni reptéren leszállt a kisgéppel, és menedékjogot kért. 

1969. május 18-án 6 óra 55 perckor a bécsi polgári repülésirányító szolgálat értesítette a magyar országos repülésirányító szolgálatot, az ORISZ-t, hogy egy magyar repülőgép két személlyel Bécsújhely mellett leszállt. Az osztrák hatóságok 1968. május 29-én visszaadták a gépet, amelyet Török Károly repülőgép-vezető és Bohár János repülőgép-szerelő, párttitkár hozott haza. A Pest Megyei Bíróság 1971. március 5-én Tóbiás Istvánt és Pataki Ferencet légi jármű külföldre vitele útján elkövetett tiltott határátlépés és jogtalan használat bűntette miatt – távollétükben – hat-hat évi szabadságvesztésre, öt év közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1971. június 7-én tíz évre emelte a vádlottak szabadságvesztését. 

Nagyon hasonló volt Kalmár Ákos és társai ügye. Kalmár Ákos 1964 októbere és 1965 novembere között a Kilián György Repülő Tiszti Iskola repülőgép-vezető növendéke volt, de egyévi szolgálati idő után az irányítónövendékekhez helyezték át. Mivel nem lehetett pilóta, hamarosan leszereltette magát, a repüléstől azonban nem akart elszakadni. 1966 decemberében a Repülőgépes Növényvédő Állomás Budaörsi Telepén helyezkedett el segédmunkásként, majd hamarosan orosz nyelvi fordító és tolmács lett. Mivel semmilyen módon nem tudta elérni, hogy pilóta lehessen, elhatározta, hogy külföldön tanulja ki ezt a foglalkozást, illetve elkeseredésében létrehozta a Magyar Függetlenségi Rohamcsoport nevű szervezetet, és a forradalom tizedik évfordulója alkalmából guminyomdával készített röplapokat terjesztett a fővárosban. 

Kalmár Ákos a hámashatárhegyi repülőtéren megismerkedett Ugrin Józseffel, aki szintén pilóta akart lenni. Kővári János, Fata László és Palágyi Géza repülőgép-szerelőkkel együtt elhatározták, hogy ellopnak egy mezőgazdasági gépet, és azzal disszidálnak. Csatlakozott hozzájuk Kiss Sándor is, aki Kővári János gyermekkori barátja volt. Harmath Kadosával kiegészülve elhatározták, hogy az enyingi repülőtéren elhelyezett mezőgazdasági gépet fogják ellopni, és azzal hagyják el az országot. Kalmár Ákos fegyvereket is vett magához, és azokat egy aktatáskában tartotta. Egyik társuk azonban feljelentést tett, és a rendőrök elfogták őket a Déli pályaudvaron, Kalmár Ákosnál pedig megtalálták a fegyvereket is.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1967. szeptember 4-én légi jármű külföldre vitelével történő tiltott határátlépésre irányuló előkészület és sokszorosítás útján elkövetett izgatás miatt két év szabadságvesztésre és a közügyek gyakorlásától háromévi eltiltásra ítélte Kalmár Ákost, akinek a szabadságvesztést szigorított börtönben kellett letöltenie. Társai, Kővári János, Fata László, Ugrin József, Palágyi Géza és Kiss Sándor légi jármű külföldre vitelével történő tiltott határátlépésre irányuló előkészület miatt hét hónaptól tíz hónapig terjedő börtönbüntetést kaptak. Ugrin József és Kiss Sándor büntetését háromévi próbaidőre felfüggesztették. 

A másodfokon eljáró Budapesti Fővárosi Bíróság Kalmár Ákos ügyében új eljárást rendelt el, ennek során a Budapesti Katonai Bíróság légi jármű külföldre vitelével történő tiltott határátlépésre irányuló előkészület, nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás, valamint robbanóanyaggal és lőfegyverrel való visszaélés miatt négy év szabadságvesztésre és öt év közügyektől való eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést szigorított börtönben kellett letöltenie. Kalmár Ákos 1970. március 27-én szabadult a börtönből, s bár rendőri felügyelet alá helyezték, 1970. december 29-én Boda Lászlónéval és annak fiával együtt Jugoszláviába disszidált, majd onnan Olaszországba távozott, ahol politikai menedékjogot kért. Az újabb eljárás során tiltott határátlépés miatt távollétében négy év börtönt kapott.