Tévelygések

1918 novemberétől 1920 júniusáig az egyre jobban összezsugorodó új Magyarország tíz kormányának hét miniszterelnöke és nagyjából ugyanennyi külügyminisztere volt (egy közülük külügyi népbiztos címen), ám nem létezett sem kiépített külügyminisztériuma, sem külképviseleti hálózata. Ez utóbbiról egyébként szó sem lehetett, mert addig, amíg Magyarországot mint létező nemzetközi entitást el nem ismerték, képviselőit a legjobb esetben is csak nem hivatalosan fogadták az európai külügyminisztériumokban. Ez alól csak Bécs, Bern és néhány hónapon át Moszkva képezett kivételt. Informális személyes tárgyalásra is ritkán került sor – érdemben mindössze kétszer: 1919 elején Rómában és 1920. március második felétől több alkalommal Párizsban.

A hét miniszterelnök (Károlyi Mihály, Berinkey Dénes, Garbai Sándor, Peidl Gyula, Friedrich István, Huszár Károly és Simonyi/Semadam Sándor) mind „új ember” volt a magaspolitikában, egyikük sem rendelkezett kormányzati és – ha lehet, még kevésbé – külügyi tapasztalattal. Ez alól egyébként sem a népköztársasági elnök (Károlyi), sem a kormányzó (Horthy Miklós) nem volt kivétel, és aligha mondhatunk mást a sebtiben kinevezett külügyminiszterekről, a nagypolitikában egyelőre szintén még csak debütáló Teleki Pált sem