Teleki, a földrajztudós

Ré­gen köz­tu­dott igaz­ság, hogy „min­den em­ber két­szer hal meg”. Elő­ször ak­kor, ami­kor meg­szű­nik a szí­ve do­bog­ni. Má­sod­szor ak­kor tá­vo­zik a vi­lág­ból, ami­kor el­fe­lej­tik, ami­kor egyé­ni­sé­ge, élet­mű­ve, em­lé­ke­ze­te el­hal­vá­nyul vagy vég­képp meg­szű­nik. Ez az iga­zi ha­lál. Te­le­ki Pál egyik mun­ka­tár­sa, Fo­dor Fe­renc föld­rajz­pro­fesszor ta­lá­lóan ír­ta: „Nem hisszük, hogy Te­le­ki Pált eléri ez a szel­le­mi ha­lál, hogy egy ilyen nagy ma­gyar­nak, a leg­mé­lyebb ma­gyar­nak is át kell men­nie em­lé­ke­ze­te el­mú­lá­sá­ba is.” Mun­kás­sá­gá­nak leg­fon­to­sabb te­rü­le­te, a geog­rá­fia mégis ho­mály­ban ma­radt, pe­dig tu­do­má­nyos élet­mű­ve ma­ra­dan­dó ér­té­ke­ket je­lent. A ref­lek­tor­fény­ben ál­ló po­li­ti­kus sze­mé­lyi­sé­ge szin­te tel­je­sen el­ho­má­lyo­sít­ja a sze­ré­nyen, csen­de­sen, de an­nál ered­mé­nye­seb­ben dol­go­zó tu­dós alak­ját. Ezért fon­tos, hogy tér­ké­pé­sze­ti és föld­raj­zi mun­kás­sá­gá­nak nem­zet­kö­zi­leg meg­be­csült tel­je­sít­mé­nyei­ből fel­vil­lant­sunk né­hány mo­zai­kot.