Szudétanémet szenvedéstörténetek

A szu­dé­ta­né­me­tek elűze­té­sé­ről kö­zölt aláb­bi írá­sos visszaem­lé­ke­zé­sek a leg­ko­ráb­biak kö­zül va­lók, ame­lyek 1975-ben ma­gán­ha­gya­ték­ból ke­rül­tek a mün­che­ni Su­de­ten­deuts­ches Ar­chiv­ba. A 390 do­ku­men­tum 1947. feb­ruár–má­jus kö­zött ke­let­ke­zett Adolf Tutsch höch­hei­mi (Ba­joror­szág) la­kos kez­de­mé­nye­zé­sé­re, aki azo­kat el­jut­tat­ta a lon­do­ni emig­rá­ció­ban élő Wen­zel Jaksch szo­ciál­de­mok­ra­ta kép­vi­se­lő­nek. Az ame­ri­kai, szov­jet és an­gol meg­szál­lá­si öve­zet­ben, va­la­mint az Auszt­riá­ban élők visszaem­lé­ke­zé­sei­nek és be­szá­mo­lói­nak hi­te­les­sé­gét a rend­őr­ség, a pol­gár­mes­te­ri hi­va­ta­lok és a pa­ró­kiák iga­zol­ták. A Jaksch­nak meg­kül­dött do­ku­men­tu­mo­kat és ma­gán­le­ve­le­ket bi­zo­nyí­ték­ként ter­vez­ték fel­hasz­nál­ni a kü­szö­bön­ál­ló bé­ke­tár­gya­lá­son, amely­re azon­ban so­ha­sem ke­rült sor. A do­ku­men­tu­mok azért is fon­to­sak, mert a szu­dé­ta­né­me­tek ezen tör­té­ne­lem­men­tő ak­ció­ja ak­kor tör­tént, ami­kor még sem­mi­fé­le szer­ve­zet­tel nem ren­del­kez­tek.

A Tutsch-­gyűj­te­mény­ből kiér­ző­dik a ká­bult­ság, amely még két év­vel az ese­mé­nyek után is át­ha­tot­ta az em­lé­ke­ző­ket. Tel­je­sen ért­he­tő a ta­ka­ré­kos éle­tet élt em­be­rek fé­lel­me az ál­ta­lá­nos el­sze­gé­nye­dés­től, a nyo­mor­tól és a nincs­te­len­né vá­lás­tól. A leg­több visszaem­lé­ke­ző a ha­zá­já­ba és há­zá­ba va­ló vissza­té­rés­ben re­mény­ke­dett. Egyút­tal mé­lyen be­lé­jük vé­ső­dött szen­ve­dé­seik he­lye és kín­zóik sze­mé­lyi­sé­ge, ami le­he­tő­vé tet­te az ese­mé­nyek­ben részt ve­vő cse­hek azo­no­sí­tá­sát. Em­lé­ke­zé­seik­ben fo­lya­ma­to­san olyan uta­lá­sok­kal ta­lál­ko­zunk, hogy az elűze­té­sük­ben, az el­le­nük irá­nyu­ló ter­ror­ak­ciók­ban, a fosz­to­ga­tá­sok­ban, a kín­zá­sok­ban és a meg­ve­re­té­sük­ben részt ve­vő cse­hek gya­kor­ta 16-25 év kö­rü­li fia­ta­lok vol­tak.

A szu­dé­ta­né­me­tek elűze­té­sé­nek mé­lyebb tör­té­ne­ti, szo­cio­ló­giai, pszi­cho­ló­giai, sőt kri­mi­na­lisz­ti­kai kiér­té­ke­lé­se még vá­rat ma­gá­ra. Az 1950-es évek­ben tar­tott ki­sebb-na­gyobb ha­za­fias ta­lál­ko­zóik az 1950-ben kiadott char­tá­juk je­gyé­ben zaj­lot­tak. A cseh nép ré­szé­ről az ese­mé­nyek még ilyen for­má­ban tör­té­nő tár­sa­dal­mi fel­dol­go­zá­sa is von­ta­tot­tan ha­lad. 

Az aláb­bi visszaem­lé­ke­zés-fü­zér nem áb­rá­zol­ja a szu­dé­ta­né­me­tek elűze­té­sé­nek tel­jes mé­re­tét és le­fo­lyá­sát, csu­pán egy be­nyo­mást kí­ván köz­ve­tí­te­ni e tör­té­nel­mi for­rás­ál­lo­mány kü­lön­le­ges jel­le­gé­ről. A visszaem­lé­ke­zé­sek elő­ször je­len­nek meg ma­gya­rul.