A kommunista országok és pártok mindegyikében valamilyen mértékben megjelent vezetőkultuszt többnyire – az 1956 utáni kommunista retorika kifejezésével – „személyi kultusznak” nevezik. Ha meg akarjuk érteni a „személyesen” kisajátított politikai hatalmat s az ezt legitimálni igyekvő kultuszjelenség bevezetését, minden bizonnyal a szovjet rendszer jellegzetességeiből – a kommunista párt önmagának tulajdonított szerepéből és a sztálini csoport fokozatos pártbeli hatalomátvételéből – kell kiindulni.
Erős a kísértés, hogy a személyi kultuszt besoroljuk a karizmatikus uralmi formák családjába, amelyet Max Weber határozott meg. Karizmán Max Weber hívek csoportjának egy személyiség rendkívüli minőségébe vetett hitét érti, melynek alapján a személyiség hivatott az embereket vezetni. Csakhogy a weberi karizma szűk értelemben csupán kialakulásának állapotában tanulmányozható, vagyis a vezető győzelmeiből táplálkozik, és még nincs intézményi támogatása. A
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.