Szőlőskertek Pozsonytól Modorig

A középkori önálló magyar állam bukását okozó mohácsi csatavesztés, majd Buda, Fehérvár, később pedig Esztergom török kézre kerülése ellehetetlenítette a korábbi udvari központok működését, új koronázóvárost kellett kijelölni. Így esett 1536-ban Pozsonyra a választás, amely a magyar trónra került Habsburg-család számára a lehető legjobb döntés volt. Közel volt Bécshez, s a Duna szűkülő medre miatt a vár alatt álló hajóhíd – a jégzajlást leszámítva – állandóan biztosította az átkelést. A folyón gyorsan és kényelmesen lehajózhattak Bécsből Pozsonyba és a félszáz kilométer visszaút lóvontatással sem tartott sokáig.

Az ország egyik nyugati kapujának számító városban és a környező falvakban nagy kertekben szőlőműveléssel foglalkoztak, melyre a közeli Pozsonyszőlős neve is utal. Az esztergomi érsek és a pannonhalmi apát ültetvényei mellett a helyi birtokos családok (Illésházyak, Pálffyak) is nagy szőlőkkel bírtak. A szőlők megmunkálására német telepeseket hoztak, akik kiváltságaikat megtartva tovább növelték a szőlőterületeket. Falvak sora alakult a keleti lejtőkön már az Árpád korban, melyekből a bort Alsó-Ausztriába és Morvaországba is szállították.

Amikor a magyar országgyűlés Pozsonyt a királyság ideiglenes koronázóvárosává nyilvánította, alapvetően megváltozott a település szerepköre. Bár országgyűléseket és koronázást nem minden évben tartottak, ezen események miatt a város