Szőlők, borok, jogi esetek

Nyugat-Dunántúlon, Kőszegen, Sopronban és egyes kisebb települések határában, illetve a Duna bal partján Pozsonyban, valamint Szentgyörgy, Bazin és Modor környékén olyannyira jelentős volt a szőlőművelés, hogy a lakosság tekintélyes borfelesleggel rendelkezett. A többletet a helyi, illetve a városi és a mezővárosi, valamint a földesúri kocsmákban lehetett kimérni; de kivitelre, az országhatáron túlra is jutott belőle.

Tá­vol­sá­gi ke­res­ke­de­lem A térség borának legközelebbi piaca Alsó-Ausztria lett volna. Kormányzata azonban a jó termésű években behozatali tilalmakkal védte saját szőlősgazdáinak az érdekeit, ezért a császári főváros és környéke nem lehetett biztos felvevő. Távolabbi piacokat kellett tehát keresni, ezek egyike az iparosodottabb, északi fekvésű Szilézia volt.

Pozsony és Nagyszombat tehetős nagykereskedői érdekeltek voltak a borkivitelben, s természetesen az iparcikkek, főként a szövetek behozatalában. A sziléziai vámrendeletek azonban nem e két szabad királyi város, hanem a délebbre fekvő Sopron német nevét – Ödenburg – örökítették az utókorra akkor, amikor a 17. század első felében csupán a bécsi és a boroszlói (Breslau, Wrocl΄aw) űrmértékeket tartották piacképeseknek, velük szemben ismételten tilalmazták a nürnbergi és a soproni, valamint más nagyobb akók használatát. Valószínű, hogy kereskedőink a mintegy 72-75 literes soproni akókkal mérték a magyarországi borokat. 

A sziléziai vámrendeletekből az is kitűnik, hogy a magyarországi boroknak rajnai, morvaországi, frankföldi, franciaországi és osztrák borokkal, sőt híres – a Kanári-szigetekről és Madeiráról származó – likőrborokkal kellett megküzdeniük a fogyasztók kegyeiért.

Pó­rul járt kal­má­rok A magyar, illetve magyarországi bor gyűjtőneve elleplezi azt, hogy esetenként kisebb települések termelői szintén messze földön kívánták értékesíteni boraikat. Ha gond és baj nélkül adhattak túl a hegy levén, akkor nyoma sem maradt a vállalkozásnak, de ha balul ütött ki a dolog, akkor levélváltásra, súlyosabb ügyekben eljárás kezdeményezésére kerülhetett sor.

Ilyen eset kapcsán derült fény arra, hogy 1628-ban a Nádasdy család birtokában lévő Csepreg mezőváros egyik lakosa, Szente Péter a kőszegi Földesi Andrással bort vitt Sziléziába. Útjuk során társultak – korabeli szóhasználattal: „öszveszerkezködtek, társaságba adván őkegyelmek magokat” – a tekintélyes nagyszombati kalmár, Madarassy Gergely