Szocialista realizmus a képzőművészetben

A szo­cia­lis­ta rea­liz­mus fo­gal­ma az öt­ve­nes évek­ben nem egy­sze­rűen a hi­va­ta­los mű­vé­szet szo­cia­lis­ta vál­to­za­tát je­len­tet­te. En­nél töb­bet is, ke­ve­seb­bet is.

Töb­bet, mert ha csak a „hi­va­ta­los­ra” mint jel­ző­re fi­gye­lünk, az fel­té­te­le­zi, hogy mel­let­te él­het va­la­mi más is. 1949. ok­tó­ber el­ső nap­ján azon­ban, ami­kor Ré­vai Jó­zsef a Nem­ze­ti Sza­lon­ban a szov­jet fes­tők kiál­lí­tá­sát meg­nyi­tó be­szé­dé­ben ki­nyil­vá­ní­tot­ta, hogy a párt ezt a faj­ta szem­lé­le­tet te­kin­ti pél­dá­nak a ma­gyar mű­vé­szek szá­má­ra is, egé­szen a Mű­csar­nok 1957-es ne­ve­ze­tes Ta­va­szi tár­la­táig egy­sze­rűen nem lé­tez­he­tett más!

Né­hány nap­pal a szov­jet kiál­lí­tás meg­nyi­tá­sa előtt, 1949. szep­tem­ber 24-én tar­tot­ta ala­ku­ló ülé­sét a Ma­gyar Kép­ző­mű­vé­szek és Ipar­mű­vé­szek Szö­vet­sé­ge, amely alap­sza­bá­lyá­ban rög­zí­tet­te tag­jai­nak egyér­tel­mű el­kö­te­le­zett­sé­gét a szo­cia­lis­ta rea­liz­mus mel­lett. Ez per­sze ön­ma­gá­ban nem lett vol­na olyan na­gyon nagy baj, ha nem ez lett vol­na az egyet­len ilyen szer­ve­zet, s ha a to­váb­biak­ban nem az it­te­ni tag­ság­hoz kö­töt­ték vol­na a mű­vé­szi te­vé­keny­ség tár­sa­dal­mi le­gi­ti­má­ció­ját – ha­son­ló mó­don egyéb­ként, aho­gyan az írók­kal is tet­ték. Et­től kezd­ve be­zár­ták a ko­ráb­bi mű­vé­sze­ti fó­ru­mok, kiál­lí­tó­he­lyek és ga­lé­riák több­sé­gét, hogy a meg­ma­rad­ta­kat mi­nél köz­vet­le­neb­bül és ha­té­ko­nyab­ban el­lenőriz­hes­sék. Föl­szá­mol­ták az ál­lam­tól és az egye­dül üd­vö­zí­tő­nek hir­de­tett ideo­ló­giá­tól csak ki­csit is füg­get­len­nek tű­nő mű­vé­sze­ti la­po­kat, és nem utol­só­sor­ban si­ke­re­sen ki­húz­ták a sző­nye­get azok­nak a te­he­tő­sebb pol­gá­rok­nak a lá­ba alól, akik ko­ráb­ban vá­sár­lá­sok­kal, gyűj­tés­sel já­rul­tak hoz­zá egy szí­ne­sebb, kü­lön­fé­le íz­lé­sek­nek meg­fe­le­lő mű­vé­szet fenn­tar­tá­sá­hoz.