Szent László

Szent István országlása óta eltelt évtizedekben állandó külpolitikai támadások, belviszályok, trónharcok sorozata és a régi rend híveinek, valamint az új kárvallottjainak lázongásai taszították tartós válságba Magyarországot. A trónharcokban érdekelt felek olykor az örökös német fenyegetettséget, máskor a belvillongásokat igyekeztek kihasználni céljaik eléréséhez.

E „lázas” periódus vége felé lépett a magyar politika színpadára I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő fia, László. 1064-től kezdve testvérével, Gézával közösen intézték a hercegség (dukátus) ügyeit, László feltehetőleg a bihari részt irányította. Jeles tulajdonságai egyike, hadvezéri képessége és bátorsága először 1068-ban mutatkozott meg, amikor is Kerlésnél Salamon királlyal és Géza herceggel közösen részt vett a betörő besenyők és úzok szétverésében. 1071-ben, a Szerémséget feldúló besenyők elleni megtorláskor ismét ott volt az egyesített királyi és hercegi seregben. A következő évi bizánci hadjáratban azonban már felszínre tört a válságperiódus egyik jellegzetessége, a hatalomért és a trónért folytatott harc: Géza – és oldalán László is – szembekerült Salamonnal, a törvényes uralkodóval. A végső összecsapásban, az 1074-es