Szent-Györgyi Albert párizsi kitüntetésének diplomáciai jelentősége

Szent-Györgyi Albert 1918 őszén tér haza az észak-itáliai frontról. Életének elkövetkezendő évtizede fordulatokban bővelkedett. Akaratán kívül kell elhagynia hazáját. Odüsszeiája első évei és állomásai nyomorúságban, viszontagságok közepette telnek. 1922-ben Hollandiában, majd 1926-tól Angliában telepedik meg. Cambridge-i tartózkodása idején a korábban „Szent-Györgyi-féle anyagot” hexuronsavnak nevezi el. A hexuronsav izolálása és a sejtoxidációval kapcsolatos kutatásainak publikálásával mind Európában, mind az Egyesült Államokban megismeri a tudományos közvélemény. Angliában azonban nem csak a tudományos eredmények és a hírnév köszöntöttek a magyar tudósra, de annak szemléletmódja, világról alkotott képe is nagyban megváltozott. Cambridge-ben olyan toleráns közeget talál, egy teljesen angolszász hagyományos „college” rendszert, ahol tulajdonképpen a tudományos kutatásnak semmilyen konvenció nem szabott határt. Ezzel az életszemlélettel „megfertőzve” meglehetősen idegenül fog mozogni később a poroszos hagyományokat követő magyar egyetemi rendszerben, de humanizmusa és hazaszeretete ezekben az időkben is arra sarkallják, hogy ismertségét az első világháború után megalázott és részint elszigetelődött hazája külpolitikai helyzetének javítására kamatoztassa.

1931-től Szegeden folytatja kutatásait és ezzel együtt részesévé válik akarva-akaratlanul a két világháború közötti politikai közegnek is. Nem csak az egyetemen betöltött szerepe – orvos kari dékán, majd az 1940–41. év rektora – de nemzetközi ismertsége is a közélet fontos tényezőjévé teszi Szent-Györgyi Albertet.

Nemzetközi kultúrdiplomáciai szempontból talán a franciai–magyar kapcsolatokban játszott szerepe emelhető ki leg szignifikánsabban. A franciai–magyar kapcsolatok az első világháborút követően nem voltak problémamentesnek tekinthetők, ezért is tarthatjuk unikálisnak, ahogy a magyar tudós iránti érdeklődés mögött egyúttal a két ország viszonyainak szorosabbra fűzésének igénye húzódik meg.

Molnos Lipót, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója tudósításaiból tudhatunk meg erről többet. 1932-ben De Monzie francia nemzetnevelésügyi miniszter az, aki különleges érdeklődést mutat Magyarország iránt, mivel tudja, milyen nagy árat fizetett Magyarország 1920-as feldarabolásával. Mint mondja, őt önös érdek vezérli, hogy a francia gondolat hatását Magyarországra is minél nagyobb mértékben kiterjessze, és eltávolítsa Németországtól.

1937 májusában a francia kamara külügyi bizottságának elnöke szorgalmazza egy bécsi konferencián Magyarország, Ausztria és a Kisantant kapcsolatainak szorosabbra