Szent Adalbert

Adal­bert éle­té­nek szá­mos ho­má­lyos vagy a kü­lön­bö­ző for­rá­sok ál­tal el­té­rően be­mu­ta­tott rész­le­te van. Az egyik ilyen so­kat vi­ta­tott pont Adal­bert eset­le­ges ma­gyaror­szá­gi sze­re­pe. Szent Ist­ván na­gyob­bik le­gen­dá­ja és a Hart­vik-­le­gen­da egyaránt ar­ról szá­mol be, hogy Ist­vánt Adal­bert ke­resz­tel­te meg. En­nek idő­pont­ját 995-re te­szik, ar­ra az idő­szak­ra, ami­kor Prá­ga püs­pö­ke má­sod­szor hagy­ta el szék­vá­ro­sát, és a fel­té­te­le­zé­sek sze­rint ek­kor, Itá­liá­ba me­net jár­ha­tott Gé­za fe­je­de­lem ud­va­rá­ban. Má­sok nem Ist­ván meg­ke­resz­te­lé­sé­nél, ha­nem bér­má­lá­sá­nál tu­laj­do­ní­ta­nak sze­re­pet Adal­bert­nek. Az ez­zel kap­cso­la­tos bi­zony­ta­lan­sá­gok­tól füg­get­le­nül azon­ban szá­mos bi­zo­nyí­té­kát ta­lál­hat­juk Adal­bert tisz­te­le­té­nek a kö­zép­ko­ri Ma­gyaror­szá­gon. Az esz­ter­go­mi szé­kes­egy­ház­nak Szűz Má­ria mel­lett a má­sik vé­dő­szent­je épp Szent Adal­bert.

Adal­bert fel­te­he­tően 956-ban szü­le­tett a Prá­gá­tól nyu­gat­ra fek­vő Li­bi­cé­ben, a Slav­ník nem­zet­ség sar­ja­ként. A Slav­ník di­nasz­tia az ural­ko­dó Pˇre­mys­lek mel­lett a leg­be­fo­lyá­so­sabb csa­lád volt a 10. szá­zad de­re­kán a cseh te­rü­le­te­ken. Adal­bert ne­ve a keresztség felvétele előtt ere­de­ti­leg Voj­tech volt, azt a ne­vet, ame­lyen ké­sőbb is­mert­té vált, bér­má­lá­sa­kor kap­ta. 962-ben ugyanis Adal­bert, a ké­sőb­bi mag­de­bur­gi ér­sek Ki­jev­ből Né­metor­szág­ba vissza­té­rő­ben átuta­zott Csehor­szá­gon, és ami­kor a Slav­ník csa­lád te­rü­le­tén tar­tóz­ko­dott, Voj­te­chet a bér­má­lás szent­sé­gé­ben ré­sze­sí­tet­te. Ez­zel együtt vet­te fel az elő­ke­lő fiú a ké­sőb­bi né­met fő­pap ne­vét.

Nem ma­radt foly­ta­tás nél­kül ez a kap­cso­lat, hi­szen ami­kor jó né­hány év­vel ké­sőbb a csa­lád­ja ta­nul­ni küld­te Adal­ber­tet, ak­kor Mag­de­bur­got vá­lasz­tot­ták en­nek hely­szí­néül. Nem­csak a vá­ros ké­sőbb szin­tén szent­ként tisz­telt ér­se­ke, Adal­bert miatt, ha­nem azért is, mert itt mű­kö­dött a hí­res tu­dós, Ot­rich, akit a kortársak „ko­ra Ci­ce­ró­já­nak” ne­vez­tek. Mag­de­burg igen fon­tos vá­ros volt eb­ben az idő­ben. I. Ot­tó emel­te ér­se­ki szék­hellyé,