Amikor demagógiáról beszélünk, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy minden demokratikus – vagy annak feltüntetett – politikai tevékenység magában hordozza a demagógia elemeit. Kiket is nevezünk demagógoknak? Akik felszítják a nép szenvedélyeit és előítéleteit, hogy elnyerjék támogatását saját céljaik érdekében, s akik saját ellenfeleiket a nép ellenfeleivé nyilvánítják. A 18. század óta azonban nem az isteni elhivatottságból vagy a hagyományokból szokás levezetni a hatalmat, hanem a kormányzottak beleegyezéséből, s ezért minden politikusnak – ténylegesen vagy látszólagosan – meg kell szereznie a néptömegek egy részének támogatását. Ehhez pedig önmagát a népi törekvések képviselőjének kell feltüntetnie, hiszen aki hangsúlyozottan szembefordul a népi szenvedélyekkel és előítéletekkel, az aligha remélheti, hogy demokratikus eljárással a hatalom részesévé nyilvánítják. A népi törekvésekkel történő azonosulástól azonban ugyanolyan könnyű eljutni a népnek való hízelgésig, mint saját politikai céljaink propagálásától ellenfeleink befeketítéséig és megrágalmazásáig.
Alkotmányos monarchista demagógiaA demagógia felé a francia forradalmat megelőző időszakban – bármilyen furcsán is hangzik – Emmanuel Joseph Sieyès
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
