Stratégia és taktika

Bethlen István nem annyira szokatlanul hosszú kományfősége, mint inkább rendszer­al­kotó tevékenysége révén vált a két világ­háború közötti magyar politikai élet egyik kiemelkedő személyi­ségévé. Magyar­ország – háta mögött Tria­non­nal, a forradalmi időszakkal, idegen haderő általi megszál­lással – az 1920-as évek elején minden területen katasztro­fális állapotban volt. 

Az évtized második felére – a dualizmus kori alapokra építve – egy autoriter jegyeket fel­mu­tató, de alavető par­la­mentáris beren­dez­ke­dés jött létre, melynek kialakí­tásá­ban az állam­férfiúi képességeket felmu­tató kormány­fő­nek és az általa vezetett kon­zervatív erőknek meg­határozó szerepük volt. 

Azzal, hogy stabil és több elemében a kor­szak végéig fennmaradó állam- és kormányzati rendszert sikerült létre­hoznia, a politikai viszo­nyok addigi instabilitá­sa megszűnt, és lehetőség nyílt a kon­szo­li­dáció folymatának kiszélesí­tésére, átfogóbb – a gaz­dasági, a kulturális és a szocális életre kiter­jedő – reform­politika keresztülvitelére is.