Storcz Mátyás

Storcz Má­tyás ma­gyar ki­rá­lyi va­dá­sza­ti tiszt, cím­ze­tes fő­va­dász, a gö­döl­lői Ki­rá­lyi Va­dá­sza­ti Hi­va­tal he­lyet­tes ve­ze­tő­je 1863. jú­nius 23-án szü­le­tett a Pest me­gyei Per­bál köz­ség­ben. Olyan csa­lád­ban lát­ta meg a nap­vi­lá­got, ahol sza­bad­ság­har­cos hő­sök és már­tí­rok vol­tak, ahol büsz­kén val­lot­ták ma­gyar­nak ma­gu­kat, pe­dig apai fel­me­női Ba­joror­szág­ból szár­maz­tak. Er­dé­szek és va­dá­szok vol­tak hosszú ge­ne­rá­ció­kon át. „A né­me­tek Wild­he­ge­rek­nek ne­vez­ték őket, és én ezek­nek a Wild­he­ge­rek­nek az iva­dé­ka va­gyok”, ír­ta A véreb mun­ká­ban cí­mű köny­ve elő­sza­vá­ban.

Édes­ap­ja, id. Storcz Má­tyás ma­gyar ki­rá­lyi fő­er­dő­őr 1830. szep­tem­ber 28-án szü­le­tett Bu­da­ke­szin. A sza­bad­ság­harc alatt hu­szár­őr­mes­ter­ként szol­gált. A vá­ci csa­tá­ban hő­sies­sé­géért ki­tün­te­tést ka­pott. Apai és anyai nagy­ap­ja is hu­szár volt 1848–49-ben. Anyai nagy­ap­ja hő­si ha­lált halt, apai nagy­ap­ja se­be­sü­lést szen­ve­dett a har­cok so­rán.

Ő ma­ga – egy új­ság­nak adott in­ter­jú­ban – így nyi­lat­ko­zott csa­lád­já­ról és ma­gyar­sá­gá­ról: „Fe­renc Fer­di­nán­dot kí­sér­tem egy gö­döl­lői va­dá­szat so­rán, ami­kor an­nak be­fe­je­zé­se­kor a trón­örö­kös ba­rát­sá­go­san vé­gig­mért és rám szólt: Ugye ma­ga cseh szár­ma­zá­sú? Vi­gyázz­ba vág­tam ma­gam, és sze­mé­be néz­ve, bát­ran mond­tam: Fel­sé­ges Uram, én ma­gyar va­gyok, de őseim, akik szin­tén va­dá­szok vol­tak, 1720 kö­rül jöt­tek Ba­joror­szág­ból Ma­gyaror­szág­ra.”

Nem meg­le­pő te­hát, hogy ő is va­dász­nak ké­szült. Ele­mi is­ko­lai ta­nul­má­nyai után, 1879-től ma­gyar ki­rá­lyi er­dő- és fa­rak­tá­rőr volt a nagy­ma­ro­si er­dő­gond­nok­ság­nál. 

Né­hány év múl­va, 1883 au­gusz­tu­sá­ban Gö­döl­lő­re ke­rült, és a ki­rá­lyi ud­va­ri va­dász­hi­va­tal­nál lett va­dász­gya­kor­nok. 1887-ben er­dő­őri szak­vizs­gát tett. Egy év­re rá csá­szá­ri és ki­rá­lyi va­dász­se­géd­dé ne­vez­ték ki, majd 1898-ban II. osz­tá­lyú, 1908-ban pe­dig I.