Ingyenesen olvasható
„Az európai család újrateremtésének első lépése Franciaország és Németország partneri viszonya kell, hogy legyen. […] Ha jól és tisztességesen építik fel, az Európai Egyesült Államok struktúrája olyan lesz, hogy egyetlen állam anyagi ereje kevésbé fog számítani. A kis nemzetek éppen annyit érnek, mint a nagyok, és megbecsülésük a közös ügyhöz való hozzájárulásuktól függ majd.”
1945. május 8-án/9-én ért véget Európában a második világháború. Ázsiában még harcok folytak, amikor júliusban választásokat tartottak Angliában, amelyen Churchill vereséget szenvedett a munkáspárti Attleetől. Churchill innentől kezdve hatalmas tekintélyű, de diplomáciai felelősség nélküli politikussá vált, aki nézeteit szabadon bemutathatta. Ráadásul éppen egy új világ hajnala derengett, aminek jeleit igyekezett a volt miniszterelnök értelmezni.
A jelek pedig egyre szaporodtak: Németországot és Berlint négy megszállási övezetre osztották, Görögországban kitört a polgárháború a kommunisták és nem kommunisták között, ugyanakkor az Egyesült Államok mielőbb ki akarta vonni hadseregét Európából, míg a Vörös Hadsereg egy tapodtat sem hátrált.
Forrás: Wikimedia Commons
Nem véletlen, hogy Churchill fultoni beszédében (1946. március 5.) a vasfüggöny kifejezéssel jellemezte a helyzetet: Európa két részre szakadóban volt. A brit exminiszterelnök személyesen ismerte a Generalisszimuszt, ismerte pragmatikus politizálását, s látta a szovjet hadipotenciált, amit a nemrégiben pozícióba kerülők – Truman és Attlee – még nem érzékeltek olyan tisztán.
Churchill szerint ebben a helyzetben csak az európai államok együttműködése jelenthetett megoldást, amely elképzelését a zürichi beszédében fejtette ki: javasolta az Európai Egyesült Államok létrehozását, amelynek alapja a francia–német megbékélés lenne. Az együttműködést az alig egy évvel korábban (1945. június 26.) megalakuló Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) égisze alatt képzelte el, és az államszövetségnek az USA, a Brit Nemzetközösség és a Szovjetunió is a partnere lenne. Úgy vélte, hogy Franciaország és Németország együtt biztosíthatná a békés európai fejlődést, amihez a többi európai állam szabadon csatlakozhatna, amikor jónak látja, vagyis nem zárkózott el a szovjet érdekszférához tartozó kelet-közép-európai államok csatlakozásától sem. Ugyanakkor Nagy-Britanniának az együttműködésben betöltendő szerepét nem világította meg.
Az európai összefogás gondolata azonban nem Churchilltől származik, hanem már korábban megjelent. 1922-ben indította el gróf Richard Nicolaus Coudenhove-Kalergi a páneurópai mozgalmat, amit 1930-ban Aristide Briand volt francia miniszterelnök elevenített fel. A mozgalom az európai békét kívánta elősegíteni, ugyanakkor Coudenhove-Kalergi úgy látta, hogy ezt belső és külső veszélyek fenyegetik. Külső veszélynek látta Szovjet-Oroszország kommunizmusát, valamint az Egyesült Államok gazdasági erőfölényét, amellyel fel tudja vásárolni Európát. Belső veszélynek magát a Párizs környéki békéket és az európai államok, nemzetek közötti feszültséget tekintette. E problémákra az integrációt tartotta az egyetlen megoldásnak.
Churchill sem Zürichben indítványozta először az Egyesült Európai Államok létrehozását, hanem már korábban, előbb brüsszeli (1945. november), majd hágai beszédében is felvetette. Ezekben a szónoklataiban azonban csak az együttműködés hangzatos nevét említette, amelyből mindenki az Amerikai Egyesült Államokra asszociálhatott. Zürichi beszéde azért válhatott ismertebbé, mert ennek az európai összefogás volt a lényege, s az erről alkotott elképzeléseit részletesebben is kifejtette.
Ugyanakkor a korabeli közvélemény vegyesen fogadta beszédét: a francia sajtó fanyalgott, de a brit sajtó sem lelkendezett. A sajtószemlék a francia–német együttműködést emelték ki, amire a frissen véget érő második világháború által okozott hatalmas megpróbáltatás után nem voltak nyitottak az emberek. Ráadásul sokan a brit nagyhatalmi politizálás folytatását látták a javaslatban, mivel Anglia szerepét az integráció kialakításában a beszéd nem világította meg. Sokak szerint ugyanis Anglia befolyása mind az ENSZ-ben, mind a javasolt együttműködésben megkerülhetetlen lenne, ezáltal gazdasági és katonai erejéhez képest túl nagy szerep jutna neki. Érdekes a beszéd amerikai visszhangja is. Volt olyan újság, amelyik a beszéd ismertetésében az európai együttműködés brit vezetéssel való elindítását emelte ki, volt olyan vélemény, amely szerint a német területek csatlakozása az elképzeléshez egyedül a szovjetek jóindulatán múlik, hiszen Németország fele szovjet megszállás alatt állt.
Ennek ellenére Angliában elindult az Egyesült Európa Mozgalom, amelynek fő célja Európa egyesítése volt, az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig. E mozgalom vezetője maga Churchill lett. Mégis a beszéd egyetlen megvalósult javaslata az Európa Tanács létrehozása volt, amely szervezet mind a mai napig létezik, az Európai Uniótól függetlenül.
A beszéd hosszú távú hatása nehezen írható le, de az biztos, hogy erős hullámokat vert nemcsak a sajtóban, hanem a közgondolkodásban is. Érdekes, hogy George C. Marshall tábornok 1947-ben a Marshall-segély elindítása kapcsán tartott sajtótájékoztatón is hangsúlyozta a beszédből fakadó inspirációt.
A koncepció jelentőségét mutatja az is, hogy mind a mai napig jelen van a köztudatban: a föderalisztikus, nemzetek Európája koncepcióval szemben áll az Európai Egyesült Államok elképzelés. Eszerint ugyanis az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan egy centralizált, erős központi hatalmat kellene létrehozni, ami a nemzetek felett is hatalmat gyakorol. Ez az elképzelés azonban nem mutatható ki egyértelműen Churchill elképzeléseiből.
