rubicon

„Shvoy mellett a legveszélyesebb főpap”

Badalik Bertalan eltávolítása Hejcére
11 perc olvasás

Badalik Bertalan domonkos szerzetes, a 20. század kiemelkedő hitszónoka, közösségszervező szerzetese volt. A veszprémi egyházmegye püspökeként többször került összetűzésbe a pártállammal, és mivel az 1956-os forradalom alatt békepapokat mozdított el pozícióikból, példát statuált vele a kádári diktatúra. 1957. augusztus 15-én a párt legfőbb döntéshozó testülete, a Politikai Bizottság döntése értelmében megvonták püspöki működési engedélyét, és Hejcére internálták. Szerzetesi élete alatt segítette a szegényeket, rászorulókat, kulturális, közösségi találkozási lehetőségeket szervezett számukra, rendtársával, Bőle Kornéllal kétszer kereste fel az Amerikába kivándorolt magyarokat, a rádióban és nagyobb egyházi ünnepeken rendszeresen tanított, buzdított.

Baranyay Jusztin, Czapik Gyula, Endrédy Vendel, Grősz József, Mindszenty József, Pétery József, Shvoy Lajos mellett egy olyan kiemelkedő formátumú papi, szerzetesi nemzedék tagja volt, amelynek kiteljesedését megtörte az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra. Egyéni sorsok, reakciók, magatartásformák szerint ki-ki sajátos módon élte meg azokat az éveket, évtizedeket. Bár Badalikot nem állították bíróság elé, nem ítélték el, mégsem végezhette püspöki szolgálatát, egyházmegyéjétől, a rábízottaktól távol, több száz kilométerre internálva élt, velük nem tarthatott kapcsolatot.

Badalik

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.