Sándor Móric

Kál­mán Im­re ope­rett­je, Ham­za D. Ákos film­je és a bá­mu­lat­ba ejtő mu­tat­vá­nyo­kat megörö­kí­tő Sán­dor-al­bum ugyan má­ra a fe­le­dés homá­lyá­ba ve­szett, az „ör­dög­lo­vas” szi­luett­je azon­ban még fel­de­reng a mai ge­ne­rá­ció em­lé­ke­ze­té­ben. Ki ne hal­lott vol­na ar­ról, hogy Sándor Mó­ric gróf ló­há­ton sie­tett fel hal­dok­ló édes­ap­já­hoz a csa­lád kas­té­lyá­nak lép­cső­jén, vagy ar­ról, hogy pa­ri­pá­já­val átug­ra­tott Met­ter­nich her­ceg­kis­asszony hin­tó­ja fe­lett, és így ej­tet­te ra­bul a min­den­ha­tó kan­cel­lár leá­nyá­nak szí­vét? E tör­té­ne­tek a le­gen­dák kö­ré­be tar­toz­nak, ám lát­ni fog­juk, hogy az „ör­dög­lo­vas” kalan­dos pá­lya­fu­tá­sá­ban sok­szor szin­te szét­vá­laszt­ha­tat­la­nok a va­lós és me­sés ele­mek.