Román szerzők a moldvai magyarokról

Az utóbbi évtizedek román „történettudományának” művelői körében találhatók, akik igazolni próbálják, miért nem szerepelnek a moldvai magyarok a hivatalos statisztikákban, miért nincs magyar iskolájuk, istentiszteletük, miért románosítják őket erőszakkal. Azt állítják, hogy a moldvai csángók tulajdonképpen nem is magyarok, hanem Erdélyből betelepült – ott részben elmagyarosodott – románok, részben pedig olyan moldvai románok, kik az évszázadok folyamán magyarosodtak el, s akiket a mostani román közigazgatásnak kell visszarománosítani. Ezeket az elméleteket nemcsak a magyar kutatások cáfolják, de a kérdéssel korábban foglalkozó, józanabb román történészek is.

„Tiszta moldvai paraszt nem létezik, akiket találunk, vagy orosz, vagy erdélyi, vagy amint nálunk mondani szokták, magyar származásúak. (...) Azok, akiket Lengyelországból hoztak Moldva közepére, hosszú idő múltán elfeledték hazájuk nyelvét, és a moldvait sajátították el, akik pedig Lengyelhon határainál laknak ma is a lengyel és az ukrán nyelvet beszélik. A magyarok, akik a római vallást követik, ehhez és az ősi nyelvükhöz ragaszkodóbbnak bizonyultak, de mindnyájan ismerik a moldvai nyelvet is”.

(Dimitrie Cantemir: Moldva leírása Kriterion. Bukarest, 1973. 175-176. old.)

„A magyarok betelepülése a Slanic-i völgybe sokkal régebbi, mint a vállalkozók kora. Még a 13. század elején leereszkedtek a kunok katolikus püspökségének a földjére, eljutva ezen az úton a Szeret vizéig. Annyi század eltelte után ... megőrizték régi székely nyelvüket és törvényüket.” (229. old.)

„Igazán ebből a népből származnak ők? Biztos, mert 1200 körül a Szereten túli terület nagy része magyarnak számított (...) A Tatros völgyén beszűrődött az erdélyi székelység egy nyúlványa. A Tatrostól a Szeret vizéig jutottak, s felmentek a Szeretbe hasonló szögben beömlő moldvai folyókig.” (178. old.)

(Nicolae Iorga: România, cum era pină la 1918. II. Editura Minerva, Bucureşti, 1972.)

„A Bákó megyében élő telepesek két ágra oszlanak. Egyrészt: a csángóknak nevezettekre („czango Magyarok”), akik emberemlékezet óta, talán már a moldvai fejedelemség megalakulása előtt a Szeret völgyében laktak. (...) 1420-ban Zsigmond erdélyi herceg nagyszámú székelynek és szásznak ad eltávozást, akik Moldvában telepedtek le és Jó Sándor (Alexandru-cel-Bun) jól fogadja őket. Kilenc parókiába osztják őket a bákói katolikus püspök hatáskörében. A német parókiák később eltűntek, vagy beolvadtak a magyarokéba. (...) Beszédüket illetően