rubicon

Rohanunk a forradalomba

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc
13 perc olvasás
Az '56-os forradalom első napjainak paradoxona, hogy a magyar társadalom és a magyar miniszterelnök egyszerre voltak egymás ellenfelei és szövetségesei. Miközben mindkét fél próbálta meggyőzni a másikat programjának helyességéről, kölcsönösen segítették is egymást: Nagy Imre azzal, hogy akadályozta a kérdés katonai megoldását, a felkelők pedig azzal, hogy irracionális kitartásukkal elfogadhatóvá tették a kormányfőt a szovjetek számára, akár úgy is, mint a kisebbik rosszat. Nagy Imre nem érhetett volna el politikai sikert a felkelők katonai támogatása nélkül, a felkelők pedig nem tarthattak volna ki Nagy Imre politikai támogatásának hiányában. Egymásra találásuk sem állíthatta meg azonban a beinduló szovjet katonai gépezetet.

Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála mélyen megrázta a szovjet birodalmat. Halálával hatalmi vákuum keletkezett, hiszen senki sem számolt az emberek fölé magasodó hérosz gyarló halandó voltával, semmilyen módon nem volt előkészítve az öröklés, sőt a Generalisszimusz, aki mélyen megvetette potenciális utódait, mindent megtett azok lejáratása érdekében. A hosszú ideje megkövült szovjet belpolitika hirtelen határtalanul izgalmassá vált. A trónért folyó – keleti módon intrikus – hatalmi harc tétje ugyanis nem kevesebb volt, mint hogy a Sztálin örökségét változatlan formában fönntartani kívánó ortodoxok vagy a birodalom megőrzése, a konszolidáció érdekében bizonyos korrekciókra hajlandó ”reformerek” kerülnek-e hatalomra. Az elkövetkező néhány év szovjet politikájának vargabetűit e két csoport küzdelme, intrikák és ellenintrikák rajzolták meg.

A desztalinizáció hullámverései

A korrekcióra hajlandók – meghallva az egész birodalomból érkező vészjósló jelzéseket – enyhíteni kívánták a hidegháborús feszültséget, formalizálni akarták a kialakult hatalmi

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.