rubicon

Rohan az idő

A magyar beat hőskora
24 perc olvasás

Mire az 1960-as évek közepére a társadalom döntő többsége el­fogadta a kádári konszolidáció játékszabályait – maradj nyugton, cserébe békén hagyunk –, új métely érkezett Magyarországra Nyugatról: a beat. 1956 reflexei azonban még túl frissen éltek, a beattel pedig túl spontán és népszerű, tehát túlságosan tömeges ifjúsági jelenség volt kibontakozóban ahhoz, hogy a politika ne érezze azt: muszáj kezdenie vele valamit. Jóllehet a legkorábbi magyar beatdalokba csak erőltetetten lehetett volna ellenzékieskedést belemagyarázni, a nyugati mintára szabadon szórakozó nagyszámú fia­tal  jelenségét az egyvágányú politikai intézményrendszer ideoló­giai, a belügyi apparátus pedig közrendvédelmi kihívásként észlelte, s ekként is kezelte, szoros összefüggésben a galeriproblemati­kával, amit leegyszerűsítve a fiatalkori bűnözéssel azonosított.

Az utóbbi időben a különböző amatőr zenekarokba tömörülnek a fia­talok – állapította meg a Belügyi Szemle egyik cikke 1964-ben –; a zenekarok rendszeres előadásai is »góc«-okat képezhetnek. A zenekarok körül alakulnak ki ugyanis az ún. »pártolók« vagy rajongók és »zenekedvelők« körei, tagjaik azután a rendezvényeknek rendszeres látogatói lesznek. Alig akad olyan realizált »galeri«, amelynek tagjai ne lennének valamely […] csoportosulás »góc«-ának törzsvendégei.” (A realizált galeri kifejezés alatt a rendőri intézkedésekkel szétoszlatott galeri értendő.)

Tánclemez-bemutató a Kossuth Lajos utcai hanglemezboltban, 1962 Megnyílik a Budai Ifjúsági Park

Noha a

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.