Remények, illúziók, manőverek

Kállay kormányfői időszaka alatt a háború legnagyobb szörnyűségei viszonylagos távolságban zajlottak, így a magyar társadalom többségének 1944 tavaszáig nem kellett közvetlenül megélnie a világháborút. A titkos erőfeszítések egyik eredményeként az angolszász bombázások elmaradtak. Kállaynak kétségtelenül szerepe volt abban, hogy a Duna mentén egyfajta – jóllehet vihar előtti – nyugalom honolt. Ebből is fakadt sok beteljesületlen várakozás. Tudni lehetett, hogy az európai népek sorsa – főleg a kis né­peké – hosszú időre eldől, így az egyik leglényegesebb kérdés az volt, hogy lesznek-e létüknek kedvező keretei egy szabad és polgári berendezkedéssel bíró államban, vagy esetleg az elnyomás évtizedei következnek egy szovjet típusú rendszer keretei között. 

Az sem volt közömbös, miként alakul a háborús végjáték, amely a területi viták tekintetében befolyásolhatta a győztes hatalmak döntéseit. A német oldalon korábban elköteleződött kisebb államok – Magyarország mellett Bulgária, Finnország, Románia, valamint Szlovákia – hasonló dilemmákkal küszködtek, utóbbi kettővel azonban Magyarországnak komoly területi vitái voltak. Míg a titkos diplomácia színterein (elsősorban a semleges államokban, főképp Svájcban és Törökországban) Magyarország szinte versenyt futott Romániával, addig a német szövetség keretein belül egy új kisantant létrejötte fenyegetett, immár Berlin irányítása alatt.

Az angolszász hatalmak ugyanakkor számoltak a német szatellit államok egyidejű kiugrásával is. Elvi lehetőségként az is felmerülhetett, hogy a legitim kormányok képviselői külföldön emigráns kabineteket hozhatnak létre, amennyiben országuk német megszállása bekövetkezik. Az olaszországi fordulat – Mussolini bukása után – eleinte lelkesítőleg hatott, utóbb azonban kiderült, hogy a feltétel nélküli megadás következetes elvárás, amit nemigen lehetséges megkerülni, s döntő lesz az is, melyik szövetséges csapatai érkeznek előbb, az angol–amerikai vagy a – kevésbé várt – szovjet erők.

Magyarország 1943 szeptemberében ugyan jelentős részsikert könyvelhetett el diplomáciai fronton a titkos isztambuli fegyverszüneti egyezménnyel, ezt azonban egyáltalán nem sikerült kamatoztatni. A későbbi titkos diplomáciai manőverek már a hírszerzési hálókkal, titkosszolgálati és megtévesztő manőverekkel fonódtak egybe, s végül szerencsétlen módon siettették is az ország német megszállását, sőt előrevetítették a majdani hidegháborús ellentétek árnyékát. A szomszédos államok felé tett magyar lépések sem jártak végül sikerrel, a területi kérdésben pedig, amiképp a kisállamok politikai berendezkedését illetően is, Moszkváé lett a végső szó.