Reformkori utazás az Újvilágba

Az emberek ősidők óta utaznak. Az utazás indítéka lehet tanulás, tapasztalatgyűjtés, új gazdasági és politikai kapcsolatok építése, kalandvágy vagy egyszerűen az idő kellemes eltöltése ismeretlen tájak és arcok forgatagában. Nem volt ez másképpen a polgári átalakulás előtti Magyarországon sem. Kétségtelen azonban, hogy a majdani politikai szerepre készülő reformkori ifjú nemzedék számos tagja kifejezetten az intézmények tanulmányozása céljából utazott külföldre. Szinte zavarba ejtő, hogy mennyien terveztek amerikai utazást, és milyen erős – első pillantásra szinte irracionális – a vágy az Újvilág megismerésére.

A történeti emlékezet leginkább Széchenyi István amerikai útiterveiről tud. Valóban, 1819-től, amikor először találkozott született amerikaiakkal, több mint egy tucatszor tesz említést naplójában egy esetleges tengerentúli utazásról, sőt – aligha komolyan vehetően – a végleges kivándorlásról. Megnyilatkozásai pontosan kifejezik, hogy a francia és német romantikának milyen ráhangoló szerepe volt abban, hogy sokan a hanyatlónak hitt Európától az emelkedő Egyesült Államok felé fordulásban. Széchenyi magáévá tette a de Staëltől származó organikus történelemszemléletet a nemzetik ifjú, érett és hanyatló koráról. „Száműzöttek, kalandorok, balsors üldözte fejedelmek és hősök révén jött az élet Ázsiából Európába, és jóformán ugyanilyen módon nagy kultúra és haladás az európai államokból fokozatosan Amerikába...” – jegyezte be a